Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. szeptember 3 (197. szám) - Az ülés napirendjének, időtartamának és időkeretének elfogadása - A Magyar Köztársaság és Románia között kötendő alapszerződésről szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - HAJDÚ ZOLTÁN (SZDSZ):
916 azzal, hogy a nagyhatalmi döntésekkel határainkon kívülre került magyar közösségek helyzetét Magyarország és az érintett kisebbségek egyedül nem tudják ja vítani, ehhez határozott nemzetközi fellépésre, támogatásra van szükség, a jövőben még nagyobb figyelmet fog fordítani a nemzetközi közvélemény jobb tájékoztatására, hogy pótolja a kormány e téren elkövetett mulasztásait és egyben segítse közös nemzeti cél jaink megvalósulását. Kedves, határainkon kívülre került magyar Barátaink! Arra kérem önöket, és azt hiszem, hogy itt két oldal nevében is mondhatom ezt, ne keseredjenek el, bízzanak a demokráciához és az emberi jogok elveihez ragaszkodó világ támogatásába n. Bízzanak továbbra is Magyarországban. Bízzanak az RMDSZben. Figyeljenek Ady szavaira, hogy: Tartsd magad! Emlékezzenek Reményik Sándor figyelmeztetésére, és ne hagyják veszni - mindenekelőtt - a templomot és az iskolát. Tudják meg, hogy nincsenek egyed ül! Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Soron következik Hajdú Zoltán, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Őt követi majd Kapronczi Mihály, független képviselő. Megadom a szót Hajdú Zoltán k épviselő úrnak. HAJDÚ ZOLTÁN (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Magyar Köztársaság és Románia között aláírásra előkészített szerződés rögzíti azt, hogy Magyarország és Románia alapvető érdeke a két ország közö tti jószomszédság, a kölcsönös tisztelet és az együttműködés. (16.40) Mindkét ország elkötelezett az emberi jogok, az alapvető szabadságjogok, a demokrácia, a humanizmus és a jogállamiság iránt, mint amelyek a szabadság, igazságosság és a béke alapját képe zik. Kimondja azt a közös törekvést, mely szerint Európa valamennyi állama és népe javára a béke, a biztonság és az együttműködés egységes kontinensévé kell lenni. Elismeri, hogy a nemzeti kisebbségek azon állam társadalmának integráns részét képezik, ahol élnek, s hogy védelmük az emberi jogok nemzetközi védelmének része, a nemzetközi együttműködés tárgya. Megerősíti, hogy mind Magyarország, mind Románia elkötelezett az ENSZ alapokmányában, a helsinki záróokmányban, a párizsi chartában, az Európai Barátság i és Együttműködési Szerződésben, egyéb dokumentumokban foglalt célok és elvek megvalósulásáért tevékenykedni. Végül kimondja azt a meggyőződést, hogy az Európában és a két országban bekövetkezett változások vissza nem fordíthatók, és ez a tény új távlatot nyit a kétoldalú kapcsolatokban. Hölgyeim és Uraim! Vane csak egy is a Magyar Köztársaság törvényhozásának tagjai között, aki ezekkel az elvekkel nem ért egyet, vagy mindezeket nem tekinti jövőt formáló értékeknek? Nincsen. Bizonyára nincsen. Ugyanez a k érdés elhangozhat a bukaresti parlamentben is. A nagy kérdés tehát mindkét oldalon az, hogy hitelt szereze az írott szövegnek a mindennapok valósága. Az elmúlt hat esztendőben egynémely dolog történt ebben a Házban. A Magyar Köztársaság parlamentjének önm aga elé állított magas követelménye szerint megszületett a kisebbségi törvény, és nem kell szégyenkeznünk miatta szomszédaink előtt. Megszületett az önkormányzati és a kisebbségek önkormányzatát szabályozó törvény, és nem kell szégyenkeznünk miatta Európa vagy a nagyvilág előtt. Megállják helyüket, és egyre inkább igazodnak az európai követelményekhez mindazok a törvények, amelyeket itt, ebben a Házban a rendszerváltás óta a magyar törvényhozás megalkotott. Magunk alkottunk törvényeket magunknak, és nem más . Magunknak fogunk alkotni törvényeket ezután is, és csak magunknak és másnak nem alkothatunk. Elvárásunk lehet és legyen is - és ezeket az elvárásokat fogalmazzuk meg, és rögzítsük írásban! De vegyük komolyan, hogy törvények meghozatalára ebben az országb an jogosított fel bennünket ennek az országnak, a Magyar Köztársaságnak népe. (Taps a kormánypárt padsoraiban.)