Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. június 25 (194. szám) - Koltai Imre (MSZP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "A terveknek megfelelően halad és folytatódik-e a kettes számú út új elkerülő nyomvonalának kiépítése?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
563 És ebbe n a helyzetben már az a lehetetlen állapot áll elő, hogy Lőrinci építményadót vetett ki a petőfibányaiak hobbitelkein lévő házakra, és felajánlotta Petőfibánya önkormányzatának, hogy a saját temetőjét, amely Lőrinci város külterületén fekszik, megvásárolha tja. Kérdezem miniszter urat, láte lehetőséget arra, hogy az érintett hatóságok ne csak hatáskörük hiányát állapítsák meg, hanem (Az elnök pohara megkocogtatásával jelez, hogy a felszólalási idő lejárt.) segí tsenek ebben a lehetetlen helyzetben megoldást találni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Kuncze Gábor belügyminiszternek. KUNCZE GÁBOR belügyminiszter : Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselőnő! Teki ntettel arra, hogy a kérdése háromnegyed egykor érkezett és meglehetősen konkrét ügyre vonatkozik, így nem volt lehetőségem tájékozódni a kérdésben. Ami az eredeti címet illeti - a petőfibányai temetővel kapcsolatos kérdés rendezését , arra azt válaszolta m volna, hogy ilyen ügyek már voltak a minisztérium praxisában. Természetesen tudunk segítséget nyújtani a településeknek, illetve ilyen ügyeket oldott is már meg a Belügyminisztérium. A kérdés azonban a címben feltettnél ezek szerint lényegesen általánosa bb, mert arra az 1989es - egyébként információim szerint valóban hibás - döntésre hivatkozik vissza, amelynek az eredményeként létrejött, például a temetőt illetően, ahová a petőfibányaiak temetkeznek, ez az áldatlan helyzet. Ezért én a képviselőnőnek azt tudom ígérni, hogy a Belügyminisztérium meg fogja keresni mindkét települést, áttekinti a helyzetet, és minden valószínűség szerint lehet találni olyan megoldást, amely mindkét település számára adott esetben megfelelő lehet. Köszönöm szépen a türelmüket. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Egyperces viszontválaszra megadom a szót Farkas Gabriella képviselőasszonynak. DR. FARKAS GABRIELLA (MDNP) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Ön az első ebben a csatában, aki kimondja azt, hogy ez egy hibás döntés volt, és köszönöm az ígéretét a Heves megyeiek nevében, hogy segítenek megoldani a problémát. Köszönöm szépen. (Taps középről és jobbról.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Miniszter úr jelzi, hogy nem kíván élni a viszontválasz lehetőségé vel. Koltai Imre (MSZP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "A terveknek megfelelően halad és folytatódike a kettes számú út új elkerülő nyomvonalának kiépítése?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztel t Országgyűlés! Koltai Imre úr, a Magyar Szocialista Párt képviselője kérdést kíván feltenni a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszternek: "A terveknek megfelelően halad és folytatódike a kettes számú út új elkerülő nyomvonalának kiépítése?" Megadom a szót Koltai Imre képviselő úrnak.