Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. június 25 (194. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
542 gazdaságszűkítő politikája és folyamatosan elvesztik állásukat azok, akik az állam bevételei ből élnek. Eddig sem látszott teljesen nyugdíjas állásnak alkalmazottnak lenni, de úgy látszik, ezután még kevésbé. A kormány megfenyegetett mindenkit, akit megfenyegethetett, sőt azokat is megfenyegette, akiket nem fenyegethetett volna meg, de mivel az őt alkalmazók állami pénzeket, állami juttatásokat kapnak, ebből adódóan az ő állásuk is veszélybe került. Csak emlékeztetőül néhány hírt az elmúlt fél évből szeretnék felidézni, mert nem most kezdődött ez a bizonyos fenyegetés. Tömeges elbocsátás fenyegeti az orvosegyetemet, szólt a hír. Elbocsátástól tartanak az ELTEn, 10 ezer pedagógus elbocsátása várható. Ősztől kórházi elbocsátások várhatók. Kórház- és rendelőintézetbezárások várhatók. Nagy elbocsátások a bankoknál, elbocsátások várhatók a BKVnél, 500 0 ember veszíti el állását. Kisebb, ütőképesebb hadsereg - erről Szájer képviselőtársam az imént szólt , több mint 10 ezer ember elbocsátásáról van szó. Átszervezik a rendőrséget. Egy újságból szeretnék - természetesen nem kormánnyal szembenálló, hanem er ősen kormánypárti újságból - idézni, hogy érezzék képviselőtársaim, hogy miről is van szó. "Bár március végén letelt a köztisztviselői létszám 10 százalékos csökkentésére megszabott határidő, a leépítés nem következett be. Az államtitkárok megtárgyalják, h onnan keríthető elő az a 4 milliárd forint, ami a leépítés végkielégítéséhez szükséges". És még egy ugyanebből a cikkből: "a tavalyi 15 százalékos létszámcsökkentés 6 milliárdba került és 2 milliárdot hozott." Tehát 4 milliárd mínusszal zárta a kormány ezt a bizonyos leépítést. Erre jött rá az a bizonyos 1105/95. számú kormányhatározat, ami a területi államigazgatási szervek reformját irányozta elő, konkrét határidőkkel. A konkrét határidő pedig úgy szólott, hogy az átszervezés június 30ára befejeződik. Te rmészetesen semmi nem fejeződött be - mondhatnám el sem kezdődött , ugyanis tart a vita arról, hogy ez a bizonyos megyei közigazgatási átszervezés egyáltalán milyen legyen. Jogosan teszi fel a kérdést egyik levélíróm - szó szerint idézem : "Tudjáke ezek egyáltalán, hogy mit csinálnak, vagy szándékos az általános elbizonytalanítás? Teljesen szétverik a közigazgatást." A kérdésre természetesen nem nekem kell válaszolni, ezt kormánypárti oldalról kell megválaszolni, de el kell mondanom, hogy ilyen koncepció tlan folyamatok teljesen elbizonytalanítják a közigazgatást, oktatást, egészségügyet, önkormányzatot, tehát magát az országot teszik működésképtelenné. Az alkalmazottak eddig is kénytelenek voltak elviselni bizonyos terheket, tavaly 12 százalékos, az idén első negyedévben 9 százalékos reálbércsökkenést. Most viszont állásukban fenyegetettek. Nemcsak 42 ezren, hanem mindannyian, ugyanis úgy mennek el nyárra, hogy lehet hogy ősszel nem lesz állásuk. Lehet, hogy kevesebb emberrel is megoldható Magyarországon a közigazgatás, de semmiképpen nem történhet úgy, ahogy történik. Hogy miniszterelnök úr egy népgyűlésen bejelenti, hogy ezt és ezt fogja a kormány csinálni, utána hónapokig vitatják, cáfolják kormányzati képviselők, tisztségviselők (Az elnök pohara megkoco gtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) , majd utána a legrosszabb esetleg, hogy megvalósítják. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces reagálásra mega dom a szót Pokorni Zoltán frakcióvezetőhelyettes úrnak, Fidesz. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az, amiről az előbb napirend előtt képviselőtársunk szólt, igen fontos - bízvást mondom, országos jelentőségű kérdé s , most amikor a Ház lassan a következő hetekben befejezi munkáját és nyári szabadságát elkezdi, akkor gyakorlatilag átadja a terepet a kormánynak, amikor a kormány előkészíti a jövő évi költségvetést. Fontos hangsúlyozni, hogy az eddig napvilágot látott adatok riasztóak, és bizony a köztisztviselői, közalkalmazotti kar lényeges elbizonytalanodásához vezethetne. Nemcsak a pedagógusokról, az