Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. június 20 (193. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (független): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
461 egyik, én nem azt mondtam, hogy valamennyi jogtudós, hanem azt mondtam, hogy valamennyi olyan szakértő, aki szakértői véleményt adott ehhez a témához. Ezt pedig tényszerűen tudom. Másik, nem azt mondtam, hogy valamennyi, aki ehhez a témához hozzászólt, a közvetlen elnökválasztás mellett szólt volna, hanem azt mondtam, hogy egyik sem helyeselte az egykamarás parlament által történő elnökválasztást. Azt hiszem, hogy ez két nagyon lényeges szempont. És tisztelettel kérem Salamon képviselő urat, hogy arra reagáljon, amit én elmondtam, és nem amit ő kihallani vélt belőle. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltá n) : Ugyancsak kétperces reagálásra megadom a szót Varga László képviselő úrnak, KDNP. DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP) : Elnök Úr! Én azt hiszem, hogy a Salamon László, igen tisztelt képviselőtársam, bizonyos dolgokat összekavar. Mert igen, minden állampolgár elmehe t bizonyos dolgokban az Alkotmánybírósághoz, de általában nem írhatnak alá kinevezéseket, általában nem írhatnak alá miniszteri kinevezéseket, tehát vannak olyan korlátok, amelyek a köztársasági elnököt kétségtelen, sokkal magasabbra helyezik, és azt hisze m, hogy ezt a vitát ne azon döntsük el, hogy a köztársasági elnöknek mi a hatásköre, jogköre, hanem azon döntsük, hogy a nép adja meg ezt a hatáskörét, és ezt a jogkörét neki, ne pedig a pártok játéka s a pártoknak alkuja és a pártok különböző okokból (Dr. Torgyán József: Igaza van.) való kiválasztása legyen a köztársasági elnök. A köztársasági elnöknek irányt kell adni a népnek, a köztársasági elnökre fel kell nézni, a köztársasági elnök olyan, aki lényegében az egész népnek a választásával megadja a népne k azt a bizalmat, hogy ő igenis minden ügyben és minden alkalommal a közérdeket szolgálja. Ezt szolgálná, hogyha a magyar nép választana. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Kétperces reagálásra megadom a szót Salamon László képviselő úrnak, független. DR. SALAMON LÁSZLÓ (független) : Köszönöm a szót, elnök úr. Varga László képviselőtársam, most a viszontválaszában nem azzal foglalkozott, amire én észrevételt tettem, ezt csak megállapítom. Ami Avarkeszi Dezső képviselő úr felsz ólalását illeti, változatlanul félrevezetőnek tartom azt, ahogy a tudósok véleményét akceptálta, mert egy dolog az, hogyha valaki arra észrevételt tett, hogy egykamarás parlament ne válasszon köztársasági elnököt, és más dolog az, hogy a szakvéleményt adók többsége, az nem talált ebben semmiféle kivetnivalót, ezt kell összevetni egymással, és erről kell beszámolni akkor, amikor a tudósok véleményét prezentáljuk a Ház előtt. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Torgyán József képviselő úrn ak, Független Kisgazdapárt. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Én nem két percre jelentkeztem, hanem hozzászólásra, hiszen a köztársasági elnök közvetlen, népszavazás útján történő választásával kapcsolatban magam is beadtam módosító ind ítványt 220. szám alatt, és 223. ajánlási sorszám alatt pedig a köztársasági elnök jogait és feladatkörét pontosítani kívánó módosító indítványt nyújtottam be. Én úgy gondolom, hogy Avarkeszi Dezső képviselőtársunk felszólalása kellő súllyal igazolja azt a z állítást - és utalok itt Boross Péter képviselő úr felszólalására is , hogy lényegesen jelentősebb erők állnak ma a köztársasági elnök közvetlen választásának gondolata mellett, mint az az alkotmányelőkészítő bizottság jelentéséből kitűnik. Ugyanis eml ékeztetem a tisztelt Házat arra, hogy az MSZP kezdettől fogva a választási programjában a köztársasági elnök nép általi választását jelölte meg, hasonlóképpen a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt. Most a