Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 6 (144. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. DOBOS KRISZTINA (MDF):
100 POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Most már megkaptam a sz ót, régen rossz, elnök asszony. Tehát jeleztem, hogy nem kívánok hozzászólni, mert a napirend előtti viták sorában ez a kérdés, ha nem is kielégítően, de némileg exponáltatott. Én azt gondolom, hogy nincs ezzel lezárva. Akar László államtitkár úrnak egyetl enegy gondolatára hadd utaljak vissza. Én azt gondolom, hogy a kormány és ön is eléggé megbizonyosodhatott arról, hogy a hat parlamenti párt azt igényli, ha úgy tetszik, azt követeli, hogy a parlament vitassa meg ezt a kérdést, és ne egyfajta APEHállásfog lalás újbóli kiegészítésével próbálja meg a kormány ezt az ügyet elintézni. Jóval nagyobb a gond, jóval nagyobb a fölháborodás szerte az országban annál, mint hogy mindezt az APEH, lehet, hogy vétlen munkatársaira lehessen tolni vagy csúsztatni. Én azt kér em - elég sok frakció nyújtott be már erre vonatkozó javaslatot, most hallom, hogy az MSZP is megteszi ezt , hogy a kormány egy új változattal lépjen ide a tisztelt Ház elé a lehető legrövidebb időn belül. Köszönöm. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szép en. Nem érkezett jelzés a frakcióvezetőhelyettes úrtól, egyértelműen legalábbis számunkra nem érkezett jelzés, hogy eláll a napirend előtti felszólalásától. Most kicsit érdekes helyzet alakult ki, mert a frakcióvezetőhelyettes úr csak megindokolta, hogy miért nem akar egy hosszabb felszólalást mondani, és mégis a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetőhelyettese kétperces reagálásra kíván jelentkezni. Amennyiben ragaszkodik hozzá, én természetesen megadom a szót, csak egy kicsit... Igen, köszönöm szépe n, a frakcióvezető jelzi, hogy nem kívánnak reagálást tenni a Fidesz frakcióvezetőhelyettesének felszólalására. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalá sra jelentkezett dr. Dobos Krisztina frakcióvezetőhelyettes asszony, Magyar Demokrata Fórum, Mennyibe kerül az érettségi az érettségi elnöknek tárgyában. Megadom a szót dr. Dobos Krisztina frakcióvezetőhelyettesnek. DR. DOBOS KRISZTINA (MDF) : Köszönöm sz épen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Sajnálatos módon nem sikerült meghallgatnom Akar László államtitkár úr nyilatkozatát az ügyben, hogy hogyan kívánja az adórendszert megváltoztatni. Mégis azt kell hogy mondjam, hogy az előző vita meggyőzött arról, hogy mé gis fel kell szólalni. Hiszen az érettségiről volt szó az elmúlt pár percben, és itt többször úgy tűnt, mint hogyha a képviselők elfelejtették volna, hogy augusztus folyamán a magyar kormány, vagy a Művelődési Minisztérium egy olyan érettségi koncepciót te tt le, amiben csak három tárgy volt kötelező: a magyar nyelv, irodalom nélkül, a matematika és egy idegen nyelv. Ehhez képest természetesen javult a koncepció és azt gondolom, hogy bízunk a miniszter szavahihetőségében, bár meg kell hogy mondjam, hogy e Há z falai között az előző miniszter már elmondta, hogy olyan koncepció nem lesz, amiben a történelem egyáltalán nem szerepel. Én most mégis egy másik kérdést szeretnék felvetni, hogy lesze egyáltalán érettségi elnök Magyarországon, lesze a közoktatásban és a felsőoktatásban megfelelő tanárellátottság, illetve mi történik azokkal a tanárokkal, akik most, már a mostani fizetésükben 30004000 forinttal kevesebbet kaptak, mint amit kellett volna kapniuk, hiszen voltak olyan balgák, vagy voltak olyan tisztessége sek, hogy bevallották, hogy lesz egyéb jövedelmük is. Az elmúlt időszakban már ezt elmondtuk, és én magam is elmondtam december folyamán, hogy ez az adótörvény számtalan helyen rendkívüli nehézséget okoz. Hadd mondjak el egykét példát önöknek, hogy érzéke ltessem a nehézséget. A MÁV által működtetett szakközépiskolában, ahol a MÁV dolgozói tartanak órát, gyakorlati foglalkozást, ami nagyon helyes, hiszen ennek következtében a való élettel ismerkednek meg a tanulók, február 1jétől lehet, hogy nem lesz gyako rlati foglalkozás, hiszen nehezen várható el attól a MÁVdolgozótól, akinek a fizetése így 30004000 forinttal csökken, hogy pluszmunkát vállal fel. A magyar oktatásügyben számtalan esetben a szakképzésben, de nemcsak a szakképzésben, hanem a középiskolákb an is nagyon sok óraadó vesz részt. Ezek az óraadó kollégák 30004000