Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 5 (153. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - CSÉPE BÉLA (KDNP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
984 Az államtitkár úr egy régről ismert érveléssel magyarázta a kormány bizonyítványát, mely szerint ők nem egyes kiválasztott szervezetek képviselőivel találkoznak titokban, hanem "az érdekegyeztetésben tekintéllyel bíró személyiségekkel". Nyilván írói munkásságuk részeként mondtak véleményt Kiss Péter megújítási törekvéseiről. Egyébként pedig nem magánemberként az a hobbijuk, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban jelen lévő érdekképviseletek vezető munkatársai. Erre csak bosszankodva legyinthetnénk, mondván, hogy ügyes. Ám sajnos erről jóval többről van szó, hiszen maga a miniszter tekinti követendő példának ezt az eljárást, egy címlapon közölt interjújában így fogalmazva: "Ezek a konzultációk alkalmasak arra, ho gy nagyobb megállapodások nélkül lépéseket tegyünk az érdekegyeztetés megújítása felé." (9.50) Új érdekegyeztetési módszernek tekinti tehát a történteket. "Hatékonyabb, ha előbb szűk körben tisztázódnak a kérdések, s csak akkor kerül a nagyobb plénum elé", stb., stb. El kell dönteni, miről van itt szó: tekintélyes magánemberek teázásáról vagy új érdekegyeztetési módszerről. Miféle megújítási szándék vezette a miniszter kezében a tollat, amikor aláírta az Országos Szakképzési Tanács tagjainak megbízását, ami kor a szakszervezetek által előterjesztett hat névből úgy választott ki négyet, hogy csak a rendszerváltással létrejött Liga és a Munkástanácsok képviselőit zárta ki a testület munkájából? Nem rögtönzésről van itt szó, én attól félek, hanem tudatos politik áról, bárminek is álcázzuk azt, akár az érdekegyeztetés megújításának; az afféle egyoldalú, a rendszerváltás szervezeteit kirekesztő politika elfogadhatatlan a Fidesz számára. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönö m szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Csépe Béla frakcióvezetőhelyettes úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt. CSÉPE BÉLA (KDNP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szeretném emlékeztetni a tisztelt Ház jelen lévő képviselőit, hogy tegnap napirend előtt foglalkoztunk a társadalmi párbeszéd szükségességével, és tulajdonképpen ennek a témának egy nagyon eklatáns folytatása a Fidesz által felvetett probléma, ami minket is foglalkoztat, és ezúton is tiltakozunk az érdekképviseleti rendszer, az érdekkép viseleti módszerek bármilyen szűkítése ellen. Úgy véljük, hogy akkor, amikor a kormányzat a társadalommal párbeszédet akar folytatni, akkor semmiféle szűkítést, megkülönböztetést nem alkalmazhat. Nem alkalmazhat olyan szakszervezeti mozgalmakkal szemben, m int a Munkástanácsok és a Liga. De egyébként más területeken is a Fidesz által felvetett problémák létezésével sajnos egyet kell értenünk, és kérjük a tisztelt kormányzatot, hogy legyen erre figyelemmel. Ebben az országban nagyon romlik a légkör. A társada lmi párbeszéd - amennyiben valamennyire ki tud bontakozni - talán javít ezen valamit. Tegnap szóltunk a jövőképről is, a perspektíváról, amit ez a hatalom sajnos nem tudott megadni az országnak. Ehhez lenne óriási segítség az a társadalmi párbeszéd, amely nem kirekesztő, hanem minél jobban integráló és minél szélesebb társadalmi rétegeket tud megszólítani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Bauer Tamás frakcióvezetőh elyettes úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. BAUER TAMÁS (SZDSZ) :