Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 20 (148. szám) - Pokorni Zoltán (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - "Mi lesz március 2-án a borítékban, avagy az adóelőleg-levonási botrányról" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
516 százalékos volt. Valamint nagyon fontos lenne, hogy az előrejelző és riasztórendsz er lehetőleg három országra kiterjedő fejlesztésére is sor kerüljön. Ezt vártam öntől válaszul. Ettől függetlenül köszönöm szépen, és kérem, lobbyzzon majd a kormányban azért, hogy e célok elérhetők legyenek. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Az államtitkár úr is élni akar a viszontválasz jogával. KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Asszony! Szeretném azért a többi képvisel őtárs számára is egyértelműen kettéválasztani: a fejlesztési program ezen konkrét árvíztől függetlenül határoz meg beruházásokat. Az elmúlt hat évben átlagosan 60 millió forint/év jutott a FelsőTiszavidékre, az idén ennek több mint duplája. A második, ho gy egy konkrét árvíz következtében kialakult árvízi károk felszámolása miatt valóban többletforrásért fordulunk a kormányzathoz, annak érdekében, hogy ezeket a nem tervezhető árvízi károkat kivédjük. A harmadik kérdésre pedig: úgy érzem, hogy az átszerveze tt vízügyi szolgálat, amely először került árvízzel szembe, kiválóan működött, együttműködve a honvédséggel, a polgári őrséggel, a belügyi szervekkel, és az évszázad legnagyobb árvizét vezényelte le a Körösök mentén, és az egyik legnagyobb árvizet a FelsőTiszán. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) Pokorni Zoltán (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - "Mi lesz március 2án a borítékban, avagy az adóelőleglevonási botrányról" címmel ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm sz épen. Tisztelt Országgyűlés! Az azonnali kérdések órájának utolsó kérdése következik, amelyet Pokorni Zoltán képviselő úr, a Fidesz képviselője, tesz fel a pénzügyminiszternek, "Mi lesz március 2án a borítékban, avagy az adóelőleglevonási botrányról" cím mel. A miniszter úr távollétében az államtitkár úr válaszol, ha képviselő úr elfogadja a személyét. Elfogadja? (Pokorni Zoltán: Igen.) Akkor tessék, képviselő urat illeti a szó. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Ú r! Ebben a körben ültünk itt február 6án, két hete, amikor is mind a hat parlamenti párt amellett szólt, hogy tarthatatlan az az állapot, ami a február 1jei és 2ai fizetések kapcsán kialakult, és a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosítására van szükség. Ön akkor - ha jól értettem a gesztusát - erre ígéretet is tett. Most február 20a van, tíz nap múlva ki kell fizetni a fizetéseket a munkavállalóknak. A kérdésem lényege nagyon egyszerű: mi lesz ebből, államtitkár úr? Változike a helyzet március 2án február 2ához képest? Önök benyújtottak egy, a nyugdíjuk mellett munkát vállalók dolgát rendező törvényjavaslatot. Ez nagyjából rendben is van, az ellenzéki pártok jelentős része ezt támogatja és támogatni is fogja. Ugyanakkor az aktív korú munkavál lalók esetére nem nyújtottak be törvényjavaslatot. Erre az ellenzék volt kénytelen. Ezt a vitát a bizottságok épp hogy elkezdik majd ezen a héten. Tehát biztosak lehetünk abban, hogy március elejére - 2ára - ez a kérdés szerintünk nem lesz megnyugtatóan o rvosolva.