Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 20 (148. szám) - Berregi István (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez és a pénzügyminiszterhez - "Miért nem a valódi tulajdonosokat támogatja a pénzügyi kormányzat a szövetkezeti üzletrészek vásárlásánál?" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - BERREGI ISTVÁN (FKGP):
513 A fentiekre vonatkozóan a társadalom széles rétegét érintő szövetkezeti jog köréből kívánok olyan példát hozni, amely a társadalmi vagyonelosztás egyenlőtlenségét, tervs zerűtlenségét, ellentmondásosságát jelzi. Most nem akarom felsorolni, a szövetkezeti üzletrészben mit hoz a jogszabály, de szeretnék inkább mindjárt példákat mondani. Az üzletrészek megvásárlásának szabályaival kapcsolatos adójogi rendelkezések olyan vagyo nszerzési lehetőségeket teremtenek meg, amelyek egyértelműen kifogásolhatók. Erre példaként s a közérthetőség kedvéért a következő konkrét esetről kívánok tájékoztatást adni. Elöljáróban csak annyit, hogy körülbelül tudjuk valamennyien, tisztában vagyunk v ele, hogy mintegy 900 ezer családot érint az üzletrész, hisz tudomásom szerint közel 500520 ezer külső üzletrésztulajdonos van, és durván 400 ezer nyugdíjas, akik üzletrésszel rendelkeznek. Ezektől, ha bemennek a szövetkezetekhez, 68 százalékért veszik meg, s akik megveszik 60 ezer forintért, akár elnök, akár pénztáros, akár a szövetkezet, bárki... (Az elnök poharának megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ... az összértéknek a 30 százalékát megkapja támogatásként. Magyarul 1 millió forintot kap 80 eze r forintért... (Az elnök poharának megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ..., plusz 300 ezret, s nem az kapja meg, akié a rész. Köszönöm szépen. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm. A kérdésre Kis Zoltán államti tkár úr válaszol. DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Tartsunk egy kis Pósalaki úrféle olvasó félórát! A 44/1995ö s FMrendeletet olvassuk el együtt! Nem lenne haszontalan. S ne azzal, hogy "No, lapozzunk, Nyilas Misi!", hanem minden mondatot szépen, értelmesen. Ez az állami támogatás, amelyet most az üzletrészkivásárlásra adunk, nem a főkönyvelőt, nem az elnököt, ha nem a szövetkezetet illeti meg akkor, ha kifizetik legalább 15 százalékos értéken annak a szerencsétlennek, akinek most 68 százalékon kell eladnia az üzletrészét. Csak akkor kaphatják meg, ha oszthatatlan, közös vagyonba teszik. Tehát sem a főkönyvelő, se m főagronómus, sem az elnök nem "nyúlhatja le" zsebre. Ha ezt meg akarja tenni, saját pénzén megteheti, de ahhoz nem kap állami támogatást, csak adókedvezményt, azt is azért, hogy magasabb árat fizessen annak a Józsi bácsinak meg Mari néninek, aki 68 száz alékon ketyerészett szegény üzletrészével együtt. (Derültség.) Azt szeretnénk, ha a vagyon végre ki lenne fizetve, kemény milliárdokkal, amit nem mi osztottunk ki természetesen, de ránk maradt ennek a terhe. Azt szeretnénk, ha az a társadalmi feszültség, a mely emiatt keletkezett, megoldódna. Kedves jó képviselőtársam, legalább azt mondjuk már el akkor, ha itt kérdezgetünk, ami a jogszabályban le van írva, ne mást, mert ez bármikor visszakereshető! És ne keltsünk hangulatot sajtótájékoztatáson, ittott, hogy ki teszi, "nyúlja le" ezt a pénzt állami támogatással, mert ez sajnos nem így van a jogszabályban - illetve hála a jó istennek, nem így van jogszabályban. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Viszon tválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. BERREGI ISTVÁN (FKGP) : Hazánkban más a jogszabály és más a gyakorlat. Uram, most nem akarok senkivel azon vitatkozni, hogy ez kétféleképpen volt. Az ősszel így volt, amikor szóltam az Agárdi Mezőgazdasági Kombiná t földügyében, Bokros úrtól kaptam rá választ. Mondtam, tessék megnézni, mit mondtam, papíron van. Akkor azt mondta, "Jó, uram, nekem Suchman úr azt mondta, hogy ezt válaszoljam - ezt kell válaszolni." Ez megint majdnem hasonló volt - elnézést , megint ez t kellett válaszolni...