Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 12 (189. szám) - A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP):
4917 Az első: ha nem tudományágakat, hanem tudományterületet jelölünk meg az egyetemek működési kritériumaként, akkor azok az intézmények, amelyek működési területe nem ölel fel legalább két tudományterületet, nem működhetnek tovább önálló egyetemként, legfeljebb egy egyetem fakultásaként. A második tulajdonképpen benne szerepel a törvénymódosítás 89 . §ában. Ez ugyan az akkreditálásról szól, de nemcsak az akkreditálás szükségességét tekinti az intézmények további működése feltételének. A 89. § (2) bekezdése a következőképpen szól, idézem: "Ha az akkreditálási eljárás során bizonyítást nyer, hogy a fe lsőoktatási intézmény nem felel meg a 3. § (1) bekezdésében, illetve a 4. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek, azokat legkésőbb 2000. június 30áig sem teljesíti, e határidő eltelte után önálló felsőoktatási intézményként nem működhet tovább, állam ilag elismert oklevelet nem bocsáthat ki, és a képzési tevékenysége államilag nem finanszírozható. Az intézmény átszervezéséről vagy megszüntetéséről a fenntartó gondoskodik". Eddig az idézet. Az akkreditálási eljárás során arról kell az intézményeknek tan úbizonyságot tenniük, hogy az oktatás minősége és színvonala megfelel az egyetemtől vagy főiskolától elvárhatónak. Ha igen, ez még nem elégséges a további önálló működéshez, ha nem felel meg annak a követelménynek, hogy önálló intézmény maradhasson. Ennek a kritériumát fogalmazza meg a hivatkozott 3. § (1) bekezdése az egyetemek és a 4. § (1) bekezdése a főiskolák számára. Ezért kell az idézett bekezdéseket a törvényjavaslatban szereplőnél - véleményem szerint - sokkal szigorúbban megfogalmazni. Nem tudomán yágról, hanem a klasszikus egyetemeknek megfelelően tudományterületről beszélni. A másik eshetőség, hogy az adott intézmény struktúráját tekintve megfelel ugyan a fentieknek, de az oktatás egészében vagy bizonyos részterületein nem felel meg az akkreditáci ó által megkövetelt színvonalnak. Mindez persze világosabb lenne, ha külön paragrafusban elválna az oktatás színvonalát vizsgáló akkreditáció kérdéskörétől, s az, hogy az intézmény megfelele az egyetem, illetve a főiskola azon követelményeinek, amelyeket különböző törvényhelyek tartalmaznak. Természetesen előfordulhat, hogy egy ma önálló egyetemként működő intézmény a legmagasabb szinten felel meg a szakmai követelményeknek, de magas szakmai színvonalát a jövőben egyetemi karként kell őriznie. A harmadik l ehetőség az, hogy az Országgyűlés mint alapító az első számú mellékletben az állami felsőoktatási intézmények felsorolását tekintse ideiglenesnek, és csak akkor véglegesítse kéthárom éven belül, ha az egyetemek és főiskolák benyújtották alapító okiratuk t ervezetét, és ez megfelel a törvény kritériumainak. Ez utóbbit azért tartom fontosnak, mert a hatályos törvény rendelkezései is azért nem mentek át, nem mehettek át a gyakorlatba, mert a melléklet szentesítette a status quót. Mindezek mellett azt is fontos nak tartom, hogy azok a kivételek, amelyekre fentebb már utaltam, megjelennének a törvényben és a nem integrálható, nem integrálandó intézmények ne éljenek bizonytalanságban. Az eddig elmondottak, úgy vélem, igazolják, hogy a felszólalásom elejé n jelzett kérdést: szükség vane a három évvel ezelőtt megalkotott felsőoktatási törvény módosítására? És erre igennel kell válaszolni. Befejezésül engedjék meg - sok mindent kihagytam közben , hogy néhány mondatot szóljak a nem állami felsőoktatási intéz ményekkel, mindenekelőtt az egyházi egyetemekkel és főiskolákkal kapcsolatosan. Néhány év tapasztalata alapján úgy vélem, joggal állapíthatjuk meg, hogy a nem állami felsőoktatási intézmények gazdagították a magyar felsőoktatást. Mégis úgy tűnik, hogy a m ódosítás során gyakran elsikkad az egyházi felsőoktatási intézmények sajátossága, aminek elismerése abban az esetben, ha tudomásul vesszük, hogy az egyházi felsőoktatási intézmények működésük minden területén társadalmilag hasznos és szükséges feladatot
