Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 12 (189. szám) - A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. RAB KÁROLY (független):
4886 hogy garanciális okokból a nyolcadik osztályból visszaíratja az első osztályba a gyerekeket, me rt valamit elrontottunk. Nem tudjuk megtenni, így bizony komoly reformokat kellene a lehető leggyorsabban, de ezek a reformok borzalmasan kényes dolgok. Én örülök, hogy az elmúlt vitában olyan nagy szavakat nem használtak képviselőtársaim, mert az elmúlt h at évben - a '90es évek előttiről én nem beszélek - rendkívül nagy szavak hangzottak el mindig, és nagyon kis tettek születtek ezután. Most sokkal szerényebb szavakat hallottam, remélem, hogy fordított lesz az arány. Hátha nagyobb tettek következnek. Mind annyian szerettünk volna reformokat, reformot az oktatásban, felsőoktatásban, a szervezetek, a finanszírozás kérdésében, a gazdálkodás, a bérezés, leginkább a minőség kérdésében, és én azt gondolom, hogy sokkal kevesebb történt, mint amit szerettünk volna, és kevesebb történt, mint ami lehetett volna. Ezek egy részéért - azt gondolom, hogy - a parlament, a kormány felelős, de a magam részéről rendkívüli mértékben hibáztatom magát a felsőoktatást, a résztvevőket, mert az igazi reformokat nem a politikának ke ll meglépnie, az oktatásnak saját magának, az igazi tartalmi reformoknak belül kell születni, méghozzá folyamatosan, és egy olyan intézményrendszernél, mint a felsőoktatástudomány, amelyik magára az autonómiára sokat ad, ott bizony nagy baj van, amikor re formot kell, reformlépéseket kell tenni, ez annyit jelent, hogy elmarad, hiszen ott folyamatosan kéne lépni. Ez egy olyan terület - a felsőoktatás , ahol nagyon sokféleképpen lehet jól működni, sokféleképpen lehet jól oktatni, itt nagyon gyakran nem a ros sz és jó áll egymással szemben, hanem a jók állnak egymással szemben. Ezért szeretném kérni, hogy sokkal toleránsabbak is legyünk, és főként én azt is tapasztalom, hogy elég toleráns ebben a két oldal vagy bárki. Mert itt nagyon gyakran tényleg a jó elképz elések állnak egymással szemben, ugyanakkor tényleg vannak pontok, amikor ebben dönteni kell. Én legfeljebb azt szeretném most hozzátenni, hogy időnként azért látok arcokat, illetve hallok néhány mondatot, amikor valaki rendkívül nagy, túl nagy önbizalomma l beszél a másikkal szemben, tehát leértékelve, lebecsülve, erről mindig az jut eszembe, hogy a tudás alapja a nemtudás tudása. Elég butának kell lenni ahhoz, hogy az ember okosnak higgye magát, és borzalmas butának, hogy olyan önhitt és magabiztos legyen. Ez az a kérdés, ahol bizony határozottnak kell lennünk, de fenn kell tartanunk a nyitottságot mindig a többiekkel szemben. A törvényről azt is el szeretném mondani, ami egy nagyonnagyon lényeges kérdése. A törvény nagyon lényeges dolgokat szabályoz, tehá t finanszírozás szervezetet, szerkezetet, ugyanakkor a legfontosabb dolgokat egyetlen ilyen törvény sem tud szabályozni, mármint a minőséget, hogy ki oktat, hogy oktat, milyen igényességgel megy be, maga a hallgatónak az igényessége. Ezt bizony nagyon nehé z szabályozni. Én azt gondolom, hogy a magyar oktatásnak - teljes oktatást beleértve - a legnagyobb hibáját a módszerek kérdésben látom. Tehát a magyar oktatás rendkívül passzívvá teszi a hallgatót, ha ezen nem változtat, bizony továbbra is nagy baj marad, ma Magyarországon az előadó előad, a hallgató hallgat. Ezt bizony a törvénnyel nem lehet igazából szabályozni. Tehát azt gondolom, hogy a törvény lényeges dolgokat szabályoz, ugyanakkor a leglényegesebb tartalmiminőségi kérésekkel bizony mi csak közvetve tudunk valamit is kezdeni. Ha végiggondoljuk azt, hogy kik felelősek a magyar felsőoktatás helyzetéért, egy picit visszanyúlok időben, de ezt azért teszem, mert akiket én úgy gondolom, hogy felelősek a helyzetért, ugyanazokat gondolom felelősnek azért, ho gy ezeknek tenniük kell valamit. És ezek azok, akik tehetnek valamit. Az első, természetesen az Országgyűlést tartom legfelelősebbnek, én azt látom, hogy az elmúlt hat évben - hét évben nem hozott semmiféle komoly áldozatot a felsőoktatásért, tudományért, nem segítette igazából egy emelkedő pályára, sőt, ha az adatokat nézzük, akkor bizony nagyon szomorúak lehetünk. Egyetlen pozitív adata van ma a felsőoktatásnak: a hallgatók létszáma, ami emelkedett.
