Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 11 (188. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. HÉTHY LAJOS, munkaügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. DOBOS KRISZTINA (MDF):
4625 eszközökre, hogy csökkentsük a munkanélküliséget, de föltétlenül szükség van azok számára, akik a legelesettebbek, akik a legnehezebb helyzetben vannak. Hadd hívjam fö l a figyelmet - ahogy akkor már felhívtam - arra, hogy a '30as években a Szociáldemokrata Párt kivívta azt a jogot, hogy nem lehet elbocsátani a frissen segédvizsgát tett - akkor még így hívták a szakmunkás vizsgákat , de nem lehetett elbocsátani és az u tcára tenni azokat, akik még nem rendelkeztek akkora munkagyakorlattal, és akik csak mint inasok szereztek extraprofitot a vállalatoknak. (Az elnök kopogtatással figyelmeztet az idő lejártára.) Ezt a rendelkezést sikerült fenntartani később is, és megterem teni azt, hogy a pályakezdők számára legyen hely, legalábbis sokáig, tehát a '80as évek közepéig. Meg kell mondanom, hogy meg kellett volna teremteni ezt a lehetőséget, erre pénzügyi alapok az összevont foglalkozási alapokban rendelkezésre álltak. Köszönö m szépen. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Héthy Lajosnak, a Munkaügyi Minisztérium államtitkárának. DR. HÉTHY LAJOS , munkaügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselő Úr! A napirend előtti hozzászólás úgy hangzott el, hogy "Új teóriák a Munkaügyi Minisztériumban". Hogyha teória alatt világos koncepciókat, elgondolásokat értünk, akkor ez tulajdonképpen elismerés is lehet számunkra, hiszen egyebek közt az ifjúsági munkanélküliség kezelésében nagyon is világos elgondolásokkal rendelkezünk. Itt arról van szó, hogy a korábbi munkanélkülisegélyezési rendszer a fiatalokon nem segített, ahhoz, hogy munkát találjanak, a munkaadók azt kívánták meg, hogy gy akorlatot szerezzenek, és lényegében az új rendszer ennek a gyakorlatnak a megszerzéséhez segíti a fiatalokat, egyébként nem kevesebb, hanem több ráfordítással, mint eddig, és a munkaügyi apparátus nagy erőfeszítéseket tesz, hogy az új rendszer sikeresen i nduljon, és azt hiszem, hogy ma még nagyon korai lenne a vészharangot kongatni fölötte. Megtiszteltetés tulajdonképpen számunkra, hogy képviselő úr napirend előtti felszólalásban foglalkozik ezzel az üggyel, hiszen úgy tekinti a Munkaügyi Minisztérium új t eóriáit - idézőjelben mondom , mint rendkívüli, országos jelentőségű, halasztást nem tűrő ügyeket. Mi ezt illő szerénységgel egy kicsit túlzásnak tartjuk, de hát a képviselő úr lelke rajta. Egyébként nagyra értékeltük volna, hogyha a képviselő úr a napire nd előtti címében is megjeleníti, hogy konkrétan miről is kívánna beszélni. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Dobos Krisztina frakcióvezetőhelyettesnek, Magyar Demokrata Fórum. DR. DOBOS KRISZTINA (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én úgy hiszem, hogy a munkanélküliség mindenki életében rendkívüli nehézséget okoz, de azért annál nehezebb helyzet, mint amikor egy fiatal azzal szembesül, hogy nem tud munkáh oz jutni, azzal szembesül, hogy a képzettsége befejezése után nincs szükség az ő tevékenységére, annál nehezebb szituáció akár egy fiatal, akár egy család életében nehezen képzelhető el, és remélhetőleg előbbutóbb rájövünk, hogy a társadalom számára is re ndkívüli veszélyeket rejt magában, hiszen egy életre teheti tönkre egy fiatal vállalkozószellemét, hogy el tudjon helyezkedni majdan a munkaerőpiacon. Ezért úgy gondolom, hogy az a felszólalás, amit Varga Mihály képviselőtársam tett, ez nem megtiszteltetés a Munkaügyi Minisztérium számára, hanem a probléma nagyságának a vázolása, és én úgy hiszem, hogy ennek a napirend előtti tárgyalása rendkívül indokolt.