Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 5 (185. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. CSIZMADIA LÁSZLÓ (MSZP):
4398 feltételezni, hogy a politikailag meghatározott igazságügyminis zter helyesebb büntetőjogi véleményalkotásra képes, mint a kizárólag törvénynek alávetett legfőbb ügyész. Többen érvként fejtették már ki az ügyészség kormány alá rendelésének igazolására, hogy az ügyészség jelenlegi helyzetében a kormány tulajdonképpen ne m rendelkezik megfelelő eszközökkel az igazságszolgáltatás és büntetőpolitika alakítására, és nincs lehetősége arra, hogy a bűnüldözés során bizonyos prioritásokat érvényesíthessen. Ezen állásponttal szemben szakmai ellenérv hozható fel, nevezetesen, hogy a kormány az ügyészség jelenlegi alkotmányos státuszában sem eszköztelen, és nem tétlen szemlélője a büntetőpolitika alakulásának, hiszen az ügyészség a nyomozások 1%át sem elérő részét sem teljesítik, a büntetőügyek több mint 99%át meghaladó hányadot a kormány irányítása alatt álló szervek, így a rendőrség, de a Vám- és Pénzügyőrség is teljesíti. Annak nyilvánvalóan semmi akadálya nincs, hogy az állam a büntetőpolitikai prioritásokat ezen bűnüldöző szerveken keresztül érvényesítse. Azt már csak másodlago san jegyezzük meg, hogy egyébként is vitatható helyzet alakulna ki, ha lenne egy büntetőpolitika, amit az igazságügyminiszter alakítana az ügyészségen, és egy másik büntetőpolitika, amit a belügyminiszter alakítana a rendőrségen keresztül. Ugyanakkor a ny ugati államok jogfejlődését tekintve, szembeszökőek azok a jelek, amelyek azokra a nehézségekre hívják fel a figyelmet, mely nehézségek az ügyészségek végrehajtó hatalom alá vetését szorgalmazók által példának tekintett nyugati államok igazságszolgáltatásá ban mutatkoznak. Az a körülmény ugyanis, hogy a kormány, illetve az igazságügyminiszter utasításadási joggal rendelkezik az ügyészség felé, a napi politikának az igazságügybe történő beszivárgásának, vagy beszivárogtatásának elvi lehetőségét hordozza magá ban. Az azért ugyanis, hogy a miniszteri utasításadási joga negatív nem lehet, azaz eljárás meg nem indítására, vagy megszüntetésére nem adhat utasítást, önmagában nem jelent garanciát a politikától motivált eljárás mellőzésének kiküszöbölésére. Hiszen e k örben nyilván ugyanazok az érvek most is érvényesek, mely érvek a rendszerváltást követően a bírósági és a bírói működés igazságügyminisztertől való függetlenségét követelték ki. Hiszen nyilván az ügyészi szervezet vonatkozásában igaz az, hogy amennyiben az igazságügyminiszter, mondjuk egy megyei főügyészi értekezleten rendkívül finoman és mértéktartóan, de határozottan arra hívja föl a figyelmet, hogy egyes főügyész kollégák arra pazarolják az adófizetők pénzét, hogy bizonyos elkövetési magatartások eset ében a bűnelkövetőket magas költségeket előidézve üldözzék, és mindazon főügyészek, akik elengedve fülük mellett ezen finom felhívást, ezen cselekményeket továbbra is üldözik, azt tapasztalják, hogy nem részesülnek jutalomban és egyéb juttatásban, a kérdés es cselekmények vonatkozásában hivatalvizsgálat történik, nyilvánvalóan előbbutóbb elgondolkodnak azon, hogy további karrierjük érdekében érdemese a miniszter akaratával szembenállva a jogszabályok szó szerinti betartásán munkálkodniok. De ezen problémát ól függetlenül néhány olyan megoldásra szeretnék rámutatni, mely jogszabályi megoldásokat nem lehet másként értelmezni, minthogy a példának tekintett nyugati államokban is napi problémát jelenthet az ügyészi szervezetnek adandó utasításadási jog. Miként ar ra Kis Anna tanulmányában helyesen rámutat, hogyha ugyanis az ügyészség célszerűségi szempontokra hivatkozva - és ez több országban a jogszabályok megengedik számára , nem emel vádat, avagy éppen a miniszter utasítására hivatkozva mellőzi a vádemelést, ak kor ez a magatartás a bírói hatalmat korlátozza, hiszen a büntetőügy igazgatási úton intéződik el. Ennek pedig az a veszélye, hogy a végrehajtó hatalom a saját kriminálpolitikai elképzeléseit a parlament megkerülésével érvényesítheti. Nyílván ez a körülmén y játszott közre ahhoz a jogi megoldáshoz Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában és Ausztriában, hogy ezen államokban a legfelsőbb bírói fórum melletti ügyészek kívül állnak az ügyészi hierarchián, azaz igazságügyminiszter által nem utasíthatók, é s működésükben kizárólag a törvénynek vannak alávetve. Ezen jogi szabályozást is
