Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 4 (184. szám) - Nagy Imre, mártírhalált halt magyar miniszterelnök emlékének törvénybe iktatásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - VITÁNYI IVÁN, az MSZP
4162 Deák, Kossuth, Széchenyi, S zent István emlékét törvénybe iktatta. Mert igénye volt rá a társadalomnak, és igénye volt rá a parlamentnek. Második ellenérv, amelyre válaszolni szeretnék. Nem egyedül Nagy Imre volt mártír, hanem mártírtársai mindazok, akiknek nevét tegnap ismét hallott uk. Csakhogy, amikor Kossuth Lajos nevét mondjuk, és amikor a magyar ember szíve ezért még mindig megdobban, akkor nemcsak Kossuth Lajosra gondolunk, aki Monokon született és Turinban halt meg, hanem mindazokra, akik Kossuth Lajos üzenetére a zászló alá gy ülekeztek. Mindazokra, akik harcoltak és véreztek a magyar szabadságért. Mindarra az eszmére, amelyet Kossuth Lajos megtestesített és jelentett. Ilyen értelemben, ha Nagy Imrére gondolunk, ha Nagy Imre nevét említjük, ha Nagy Imre nevét megörökítjük, vele együtt a mártírokat és mindazokat, akik részt vettek ebben a forradalomban és szabadságharcban tiszteljük meg. Hozzátenném, hogy a szocialista frakció hajlandó volna támogatni egy olyan módosítást, amely ennek a törvénynek a keretébe is beiktatná azt, hogy Nagy Imre és mártírtársai. (Taps a jobb oldalon.) Mindazonáltal megjegyezném, hogy nem örültünk annak, hogy a névsorban szerepelt Francia Kiss Mihály neve is. (8.30) Ha elítéljük a gyilkosokat és különö sen a politikai gyilkosokat már elítéljük, mert pedig elítéljük, akkor elítéljük azokat a kommunistákat is, akik az eszme nevében gyilkosságokat követtek el, de nem ad egyszerű felmentést azoknak a gyilkosoknak sem, akik kommunistákat gyilkoltak. A harmadi k ellenvetés, hogy még nem vagyunk egységesek Nagy Imre megítélésében. Kérdem azonban, hogy egységesek vagyunke, mondjuk Kossuth, Széchenyi és Deák megítélésében, hogy a nemzet azóta is nem szakadatlan vitában éle, hogy hogyan különítsük el őket és hogy melyiknek mekkora darab igazságot juttatunk. És mégis, mindannyiunknak ott van a helye mindannyiunk gondolkodásában, szívében és ítéletében. Most akkor pozitív oldalról szeretnénk foglalkozni. Miért kell Nagy Imre emlékének megörökítése. Nem nekünk kell, n em a parlamentnek, nem Nagy Imrének, nem egyik vagy másik politikai erőnek, adott esetben úgy látszik, az egyiknek, hanem a nemzetnek. A nemzetté szerveződött népnek kell, hogy nyilvánosan is felmutassa azoknak az embereknek a képét, akik a nemzet akaratát , célját, hitét és erkölcsét a legmagasabb szinten megtestesítik. Különösen kell azoknak a népeknek, akik, mint mi, lesodródtunk a történelmi fejlődés főútjáról, akik mellékutakra kényszerültünk, akik elkéstünk, akik ki voltunk szolgáltatva a mongol, tatár , török és más népek uralmának és akiknek ezért meg kell harcolni a saját identitásukért és meg kell teremteni a saját demokratikus jelképeiket. Bizonyára ezért hagyomány a magyar parlamentben az, hogy Deák Ferenc, Kossuth Lajos és Rákóczi emlékét is megör ökítették. Mi a nemzet célja? Már kétszáz év óta a függetlenség és a demokrácia, mégpedig egy olyan demokrácia, amely egyaránt magába foglalja az intézményrendszert és a társadalmi igazságosság demokráciáját. Ezért küzdöttünk egyszerre és együtt a modern n emzet és a modern polgári demokrácia érdekében. De 1990ig nem tudtuk ezt a sikert elérni. Hol belső okok következtében, hol ennél is súlyosabb külső okok következtében, amiben leszorultunk a fejlődés országútjáról. Ezért a demokrácia szó nálunk nem ugyano lyan csengésű, mint Nyugaton, ahol olyan, mint ami valami természetes, mint a napfény és a levegő. Nálunk bátorság kellett ahhoz, hogy valaki demokrata legyen, mert ott állt az akasztófa árnyékában és ez nem pusztán frázis, mert az aradi 13tól és Batthyán y Lajostól kezdve BajcsyZsilinszkyn át Nagy Imréig, és Nagy Imre volt az utolsó, remélhetőleg örök időkre, akik ilyen gyilkosság áldozatává lettek. Iszonyatos ez a küzdelem, mert iszonyatos volt a kísértés, a belső kísértés is, hogy a nemzet ne a demokrác ia útján oldja meg a dolgait, hanem vagy visszamenőleg a feudális autarkia nevében, vagy pedig jobboldali és baloldali diktatúrákig. Két nagy hérosz van a XX. században. Aki jelképezi azt az utat, amelyikben benne van a kísértés is, benne van a kísértésnek az ereje is és benne van a
