Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 19 (147. szám) - A személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ):
394 úgynevezett kapcsolati kódot, ez azonban nem azonos ezekkel a szakazonosító jelekkel, hanem ez tulajdonképpen egy technikai segédeszköz, amely a névadatokkal történő kommunikációt segíti elő, de csak az ágazati nyilvántartások és a személyi adat- és lakcímnyilvántartás között, és kizárólag ad hoc jelleggel . Még egy dolgot szeretnék elmondani, tisztelt Ház, befejezésképpen, nevezetesen azt, hogy az adatvédelmi biztos említést tett arról, hogy még mielőtt ez a törvénytervezet idekerült volna, tudomása van arról, hogy kormányzati körökben különböző más elképze lések is születtek, amit az elnökünk úgy foglalt össze - mármint az erről szóló elmondást , hogy végül is a parlament elé ez az alternatíva került, és amikor az emberi jogi bizottság állást foglalt, erről a törvényjavaslat formájában megszövegezett altern atíváról mondta azt, hogy általános vitára alkalmas. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Először az írásban előre jelentkezett képviselőtársaimnak adom meg a szót. Elsőnek Mészáros István képviselő úrnak, az SZDSZből, akit Sepsey Tamás képviselő úr követ az MDFből. (16.30) DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Immár sokadik alkalommal foglalkozunk a személyes adatvédelem körébe tartozó témával - és nem utoljá ra. A magánszféra védelme ugyanis részben a személyes adatok védelmén keresztül valósulhat meg. Az embereknek az a joga, hogy - a főszabály szerint - adataikkal maguk rendelkezzenek, azt fejezi ki, hogy az ember nem válhat tárggyá, nem válhat tetszés szeri nt mozgatható sakkfigurává a hatalom kezeiben. Kifejezi, hogy az ember több mint egy puszta kód vagy számsor a hatóságok nyilvántartásában, több mint adóalany, több mint puszta munkaerő. A személyes adatvédelmen belül is sokadszor nézünk szembe a személyaz onosító szám, azaz a személyi szám problémájával. Decemberi országgyűlési határozatunkat is beszámítva, immáron a hetedik alkalommal foglalkozunk a kérdéssel, az Alkotmánybíróság pedig három ízben is hozott döntést ezzel a témával összefüggésben. Mindez az t jelzi, tisztelt képviselőtársaim, hogy nehezen kezelhető, vagy inkább nehezen emészthető kérdésről van szó. Mára már szinte kórosnak mondható szembenállás alakult ki a személyi szám védelmezői és ellenzői között. Az egyik oldalon áll a közigazgatási appa rátus és a számítástechnikai szakma, a másik oldalon az Alkotmánybíróság és az emberi jogi szervezetek. Az egyik oldalon a közigazgatás működőképessége, a gyors és költségkímélő ügyintézés, a másik oldalon az emberi méltóság, az önrendelkezés, a magánszfér a. Nekünk, tisztelt képviselőtársaim, tekintettel kell lennünk arra, hogy mind az alapjogok érvényesülése, mind pedig a közigazgatás működőképessége alkotmányos érték, és mindkét oldal érveit figyelembe kell vennünk akkor, amikor ehhez a témához nyúlunk. S zándékosan sarkítottam, amikor az egyik és a másik oldal között különbséget tettem, mert természetesen nem állítható szembe egymással ez a két oldal. Azonban ez mit sem von le azokból a tapasztalatokból, amelyeket az évek során szereztünk a már általam eml ített, kórossá váló szembenállásról. Tisztelt Ház! A kormány most először terjesztett elénk olyan törvényjavaslatot, amely magában hordozza az érdemi előrelépés lehetőségét, és kiutat kínál az évek óta tartó állóháborúból. Az egykoron egységes módon a szem élyi számmal operáló közigazgatási nyilvántartás megbontása három nagy szakazonosítóra - egymástól különböző három nagy szakazonosító jel bevezetése - nézetem szerint főhajtást jelent az ember információs önrendelkezési joga előtt, és az elismerését jelent i annak a veszélynek, amelyet az Alkotmánybíróság az általános, egységes és korlátozás nélkül használható személyi számban lát.
