Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 29 (181. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP):
3880 MSZP.) Egy pillanat türelmét kérném Bihari Mihály úrnak, kétperces felszólalásra kért lehetőséget Szabó Lajos Mátyás úr, Magyar Szocialista Párt. Megadom a szót. DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP) : Elnök asszony, köszönöm a szót. Rubo vszky képviselőtársam hozzászólásának elején a kényszerről beszélt, amelyben én szóltam felszólalásomban. Ez késztetett arra, hogy tisztázzunk: én nem jogi kényszerről beszéltem, hanem történelmi kényszerről, sőt parancsról. Tettem azt azért, mert megítélé sem szerint igenis olyan történelmi fordulathelyzet van, amelyben az 1989ben megkezdett alkotmányozást tisztába kell tenni, ilyen értelemben be kell fejezni. Egészen pontosan pedig egy ilyen alaptörvénnyel biztosítanunk kell végre azt, hogy úgy menjünk át a XXI. századba, hogy végre e törvény lehessen alapja annak, hogy részdolgainkat miként tegyük rendbe. Második, hogy egy új, most is épülő és még egy darabig épülni fogó és stabilizálandó magyar társadalmi rend biztos, a többség által elfogadott és támoga tott módon jöjjön létre. Erre ez a koncepció jó, és ilyen értelemben igenis hangsúlyozom még egyszer: történelmi kényszer és szükségszerűség ez az alkotmányozás. Köszönöm. (Szórványos taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Szintén kétperces időkeretben megadom a szót Varga László úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt. DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A RubovszkySzabó Lajos vitához azt szeretném hozzátenni, természetesen, hogy egyetértek dr. Rubovszky György képviselőtársammal, nemcsak azért, mert kereszténydemokrata és jogász, hanem azért, mert nincs történelmi kényszer. Ez egy erőltetett dolog. Kell új alkotmány, az igen tisztelt képviselőtársaim is benne vannak az előkészítő alkotmánybizottságban, el sem tudják olvasni azt a több száz vagy ezer oldalt, amit egyének, szervezetek, kitűnő tudósok adnak. Igenis kell új alkotmány, hisz a régi egy embertelenségben született, nagyon nehéz alkotmánynak nevezni, inkább fordítás az orosz alkotmányból, a kiegészítések természetesen már jók. De sz eretném aláhúzni, hogy nincs kényszer, se történelmi kényszer, legfeljebb pártok kényszere. S azt hiszem, hogy sokkal lassabban és sokkal meggondoltabban kellene az új alkotmányt előkészíteni, és akkor jövőre vagy a következő évezredben lenne talán egy hos szú távú alkotmányunk. Köszönöm. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm, és most megadom a szót dr. Bihari Mihály úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásomban a z alkotmánykoncepció II. részében szereplő, az "Emberi és állampolgári jogok" című fejezethez szeretnék néhány gondolatot elmondani. Előre kell hogy bocsássam azt, hogy az emberi jogok kontra államcélként vagy állam kötelezettségként meghatározott jogok üg yéhez szeretnék szólni, és elmondhatom azt, hogy az alkotmányelőkészítés során a bizottságon belül hosszú és nagyon színvonalas vita folyt erről a kérdésről. Megismertük a szakértőknek több tucatnyi tanulmányban leírt véleményét, sőt, a szakértők nagyon h osszú hozzászólásokkal járultak hozzá ennek a vitának az eldöntéséhez. Végül is a koncepcióba egy olyan megfogalmazás került bele, ami az én, illetve mondhatom nyugodtan, hogy az MSZP tárgyaló delegációjának az elképzelésével nem egészen vág egybe. El kell ismerni azt is, hogy e mögött a vita mögött valódi jogfilozófiai, államelméleti, sőt egy ponton túl társadalomfilozófiai vita van. (11.30) Nem kívánok, mert nincs arra idő, és nem is arra való a parlament, hogy filozófiatörténeti vagy jogfilozófiai fejteg etésekbe bocsátkozzunk, de annyit el kell mindenképpen mondani, hogy a vita