Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 19 (147. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KÓNYA IMRE (MDF):
377 mindkét kormánypárt részéről , hogy Bokros Lajos természetesen nem tévedhetetlen ember. Sokat tévedett, de semmivel sem többet, sőt sokkal kevesebbet, mint mondjuk az előttem felszólaló ellenzéki frakcióvezető. Azt gondolom, hogy Bokros Lajos igyekezetét méltányolni kell, még tévedé seivel együtt is. Ahogy ma Magyarországot értékelik, az elsősorban Bokros Lajos önfeláldozó tevékenységének köszönhető. Hiszen tudta, hogy népszerűtlen feladatot lát el, népszerűtlen feladatot vállal. Ellenzéki képviselőtársaimmal szemben tudta, hogy a mag yar társadalomnak éppen arra van szüksége, hogy ne csak a ma igényeit, hanem a holnap szükségleteit is vegyük figyelembe. Méltatlanok azok a fölszólalások, amelyek olyan módon beszélnek egy lemondott miniszterről, mint ahogy Torgyán képviselő úr beszélt Bo kros Lajosról. Köszönöm. (Dr. Szabó Zoltán: Ezt már megszoktuk! - Taps a kormánypártok padsoraiban. - Dr. Trombitás Zoltán: Mennyi végkielégítést kap, azt mondjátok!) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jele ntkezett Kónya Imre frakcióvezetőhelyettes úr, MDF. Megadom a szót. DR. KÓNYA IMRE (MDF) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Pető Iván szavaihoz kapcsolódnék: vajon ismertee a társadalmat Bokros Lajos? Vajon annak megfelelően cselekedette előterjesztésein él, és gazdaságpolitikáját annak ismeretében alakítottae ki? Én ugyanis azt gondolom, hogy nem. Mint ahogy a kormány, a kormányfő is kevés társadalomismeretről tett tanúbizonyságot az elmúlt másfél esztendőben. Ha ugyanis ismernék a társadalmat, akkor úgy gondolom, hogy ők is megállapíthatnák, hogy a társadalom elfáradt, kimerült, minden bizonnyal tűrőképessége határára érkezett. Persze a bajok gyökerei időben nagyon messzire nyúlnak: az erőszakos társadalom- és gazdaságátalakítás a negyvenes évek végén, m ajd az ötvenes évek kezdetétől a súlyos megszorítások. Volt olyan esztendő, amikor még a tavalyi az 1950ben elért 10 százalékos reálbércsökkenéssel is vetélkedett az életszínvonal zuhanása. A hatvanas évek közepétől aztán engedtek a gyeplőn, fokozatosan l egalizált második gazdasággal módot adtak az embereknek arra is, hogy önmaguk kizsákmányolásával viszonylagos jólétre tegyenek szert. Mindez odavezetett, hogy a hetvenes és a nyolcvanas évek folyamán a legaktívabb férfilakosság halálozási arányszáma megdup lázódott, növekedett a válások és az abortuszok száma, egyre több lett a neurotikus és az alkoholista, rohamosan fogyott a népesség. A rendszerváltozással együttjáró megrázkódtatás, a lelki és anyagi megterhelés egy fizikailag és idegileg teljesen tönkreme nt társadalomra zúdult rá. Antall József mindezzel tökéletesen tisztában volt. Tudta azt is, hogy egy ilyen tragikus helyzetben lévő társadalmat csak egy fokozatos átalakulással szabad megterhelni, amely átalakulásnak a lehető legnagyobb mértékben kiszámít hatónak kell lennie. Ezért utasította el a gazdasági sokkterápiát, és ezért is tartotta a legfontosabbnak az alkotmányosság érvényesülését és a stabilitás fenntartását. Persze az átalakulás időszakában így sem lehetett a káros folyamatokat megállítani, és persze nem lehetett az átalakulás következményeként jelentkező hátrányokat elkerülni a munkanélküliségtől a bűnözés növekedéséig. De a veszélyes tendenciákat sikerült megfordítani, még azelőtt, mielőtt elszabadultak volna a folyamatok. Ne feledjük: a ciklu s végére már csökkent a munkanélküliség és az infláció, ugyanúgy, mint az ismertté vált bűncselekmények száma, a lakosság reáljövedelme pedig növekedni kezdett, ami a társadalom leromlott állapota javulásának az esélyét is megteremtette. Mindez alapvetően a stabilitás megőrzésének volt köszönhető, ami viszont csak az átalakulás fokozatossága, az alkotmányosság érvényesülése és a kormányzati politika kiszámíthatósága mellett volt lehetséges.
