Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 28 (180. szám) - Balsay István (Fidesz) - a belügyminiszterhez - "Özönvíz előtt és özönvíz után" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz):
3750 költségvetésben vis maior támogatás címszó alatt 500 millió forint áll rendelkezésre, amelyből azonban mintegy 260 millió forint az eddigi döntések, illetve ig ények alapján már elfogyott. Ez az a keret, amit felhasználhatunk. Tekintettel arra, hogy a pályázatok elbírálása után a kormány a szükséges összegeket biztosítani kívánja, a második félévben majd intézkedésre lesz szükség ezen keret kiegészítése érdekében . Itt hadd ragadjam meg a figyelmet arra, hogy felhívjam az önkormányzatok figyelmét ezen keresztül is, hogy be kell nyújtaniuk egy pályázatot a vis maior támogatásra vonatkozóan. Az elképzelésünk egyébként az, amit képviselő úr is elmondott, hogy az önkor mányzatokon keresztül juttatjuk a lakossághoz a pénzösszeget. De be kell nyújtani egy pályázatot, amelyet majd a Belügyminisztérium, illetve a Pénzügyminisztérium el fog bírálni. Ahhoz, hogy gyorsan lehessen a szükséges összegekhez hozzájutni, az önkormány zatoknak sürgősen be kell nyújtaniuk az egyébként a jogszabályoknak megfelelő pályázatot. Hozzáteszem, hogy intézkedés történt annak érdekében, hogy ha a pályázatok bejönnek, akkor az elbírálás soron kívül történjen meg. Vannak olyan helyzetek, amelyeket a zonnal kezelni kell, ezért ezt is felmértük. Ennek alapján mintegy 48 millió forint azonnali kiutalásáról már a múlt héten intézkedés történt. Azok az önkormányzatok, ahol akut helyzet van éppen annak következményeként, hogy a lakosság életfeltételeinek, e lhelyezésének a biztosítása ezt igényli, ezek az önkormányzatok a szükséges összeghez ezen a héten hozzájuthatnak. Ami a képviselő úr másik kérdését, a vízrendezési jellegű tevékenység támogatását illeti, hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy az 1997es c élok közé először most bekerült a vízrendezés, ezért a címzett támogatási körben lehet pályázatokat benyújtani a vízrendezés érdekében, illetve annak érdekében, hogy ehhez megfelelő források álljanak az önkormányzatok rendelkezésére. Ami az utakkal, a föld utak karbantartásával kapcsolatos kérdést illeti, itt egyrészt hadd jegyezzem meg, hogy az Útalappal kapcsolatos szabályozás keretében bizonyos mechanizmusokon keresztül már most is juthatnak összeghez az önkormányzatok. Ahhoz azonban, hogy a kérdésre pont osan válaszolni tudjak - már erre a részére - ennek még utána kell néznem. Összességében tehát azt tudom mondani, hogy a kormány a szükséges intézkedéseket a probléma kezelése érdekében megtette úgy is, hogy azonnal intézkedett az akut igények kezelésére v onatkozóan, úgy is, hogy az egyébként keletkezett károk megtérítése érdekében a szükséges pénzügyi és szabályozásbeli intézkedéseket megteszi, végül olyan értelemben hosszú távon is intézkedett, hogy a jövőben lehetőség lesz arra, hogy az önkormányzatok sa ját forrásaikat a címzett támogatási rendszeren keresztül a vízrendezési munkák haladéktalan elvégzése érdekében kiegészíthetik. Kérem képviselő urat válaszom elfogadására. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszön öm szépen. Megkérdezem interpelláló képviselőtársunkat, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát? BALSAY ISTVÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Mindenekelőtt szeretném megköszönni azoknak a tűzoltóknak, rendőröknek, k özutasoknak, vízügyeseknek és állampolgároknak, önkormányzatoknak, akik a bajba jutott embereken azonnal és mindenfajta előzetes pénzügyi és egyéb támogatás ígéretének hiányában is segítettek. Szeretném megköszönni önnek is az intézkedését és a kormánynak is. Annak a reményében fogadom el miniszter úrnak a válaszát, hogy az elkövetkezendő években a címzett és céltámogatásokban mintegy 154 veszélyeztetett település hozzá tud férni, hogy saját eszközeivel kiegészítse a szükséges összegeket.