Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 21 (177. szám) - A büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. KISS RÓBERT jegyző: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor):
3499 módosító javaslatból mindösszesen kettővel értett egyet az előterjesztő. Egy kicsit az az érzésünk, mintha itt nem is annyira a környezetvédelem érdekei forogtak volna kockán, mint a büntetőjog szakmai presztízse, hogy inkább a büntetőjogot igyekeztek védeni, mint a környezetvédelmi bizottság által felkínált, egy kicsit értelmezhetőbb törvényű tényállásokat. Végeredményben, ugye, az összes 42 módos ító javaslatból kettőt tartott támogatásra érdemesnek az előterjesztő, vagy inkább azt is mondanám, hogy kettő és felet, mert hiszen úgy látszik, a környezetvédelmi bizottsághoz a legkeményebb frontharcosa jött az előterjesztőnek, mert míg egy másik bizott ságnál az alkotmányi, a gazdasági és az önkormányzati bizottságnál az előterjesztő képviselője támogatott egy javaslatot, addig a környezetvédelmi bizottságnál ugyanezt a javaslatot az előterjesztő képviselője nem támogatta. Gondolom, egyeztetés után el fo gjuk érni azt a hatalmas sikert, hogy nem kettővel, hanem hárommal fog egyetérteni az előterjesztő. Én azért figyelmébe ajánlanám a tisztelt Ház jelen lévő tagjainak, hogy forgassák, nézzék meg ezt az együttes ajánlást, hátha a szavazás során fognak találn i önök is támogatásra érdemes és méltó olyan javaslatot, amit a környezetvédelmi bizottság nem kormánypárti, nem ellenzéki, hanem környezetvédelmi szempontból támogatásra méltónak talált. Köszönöm a figyelmüket. (Taps jobb oldalról.) ELNÖK (dr. Füzessy Tib or) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A mai részletes vita szerkezetét illetően szakaszonkénti szakaszolásra terjesztek elő javaslatot. Ugyanakkor értelemszerűen egyegy paragrafushoz érkezett módosító javaslatok tárgyalásának összekapcsolását kezdeményeze m. Felkérem jegyző képviselőtársamat, ismertesse az egyes vitaegységeket. DR. KISS RÓBERT jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A vita javasolt szerkezete a következő: rádióaktív anyaggal visszaélés törvényi tényállásához és büntetési tételéhez érkezett indítvány ok az ajánlás 14. számú pontjai szerint. A nukleáris létesítmény üzemeltetésével kapcsolatos visszaélés törvényi tényállása és szankciója az ajánlás 57. pontjáig terjedő rész alapján. Az atomenergia alkalmazásával történő visszaélést meghatározó rendelke zések szabályaihoz érkezett módosító javaslatok az ajánlás 810. pontjáig terjedő része szerint. A minősített eset meghatározását tartalmazó rendelkezés az ajánlás 11. pontja alapján. A környezetkárosítás törvényi tényállását és szankcióját tartalmazó rend elkezések az ajánlás 1221. pontjáig. A környezetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezését körülíró és szankcionáló rendelkezések az ajánlás 22., 29. és 30. számú pontjai szerint. A fokozott védelem alatt álló növények és állatok elpusztítása, értékesí tése, külföldre juttatása esetén követendő szabályok a 23. és 28. számú pontok közötti ajánlás rész szerint. Az egyes értelmező rendelkezéseket tartalmazó normaszöveg a 3133. terjedő pontoknak megfelelően. A gondatlanul megvalósított törvényi tényállás új szankcióját tartalmazó módosító javaslat az ajánlás 34. pontja alapján. A törvényi tényállás kiegészítését tartalmazó módosító javaslat a 35. pont szerint. A számítógépes csalásra vonatkozó egyes rendelkezésekhez érkezett módosító javaslatok a 3638. terj edő pontoknak megfelelően. A távközlési eszközzel való visszaélés szabályaihoz benyújtott módosító javaslat az ajánlás 38/1. pontja szerint. A csempészet törvényi tényállását módosító rendelkezés az ajánlás 39. pontjának megfelelően. A jelentős és különöse n nagy és nagyobb elkövetési értékhatár meghatározását tartalmazó rendelkezéshez érkezett módosító javaslat az ajánlás 40. pontja szerint. A büntetőeljárás során megkeresésre a címzett válaszadásának határidejét meghatározó módosító javaslat az ajánlás 41. pontja szerint. És végül, a hatályon kívül helyező rendelkezések módosításához benyújtott indítvány a 42. pont szerint. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Kérdezem a Tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a jegyző úr által ismertetett és az egyes részletrendelkezése k összekapcsolását tartalmazó javasolt vitaszerkezetet? Kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzanak! Látható többség indítványomat elfogadta.