Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 21 (177. szám) - Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi ellátási normatívákról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - SZENTKUTI KÁROLY, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója:
3401 ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm képviselő úrnak. Az önkormányzati bizottság előadója, Szentkuti Károly úr. Megadom a szót. SZENTKUTI KÁROLY , az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója : Tisztelt Elnök A sszony! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvénytervezetet május 15én vitatta meg az önkormányzati és rendészeti bizottság. 15 igen, 4 nem és 2 tartózkodással általános vitára alkalmasnak tartotta. E szavazatarány mögött azonban egy nagyon komoly és tartalm as vita bontakozott ki, és ez nem véletlen, hiszen az önkormányzatok kötelező feladatellátásában nagyon nagy hangsúlyt kap az egészségügyi ellátás, ugyanakkor ez a téma lakosságérzékeny, sőt politikailag is érzékeny, mert nyilvánvalóan rendkívül fontos az önkormányzatok számára. Két kérdéskör volt az, ami jelentős vitát váltott ki önkormányzati szempontból, ezek a következők: az első az, hogy a törvénytervezet a kapacitásnormákat, tehát az ágyszámokat, illetve az óraszámokat megyei, illetve fővárosi szinten határozza meg. (A jegyzői széket Tóth István és dr. Trombitás Zoltán foglalja el.) Tehát egy kötelező feladatot vagy egy ellátási kötelezettséget megyei szinten számít ki. Ugyanakkor az önkormányzati törvény és az önkormányzatokhoz kapcsolódó feladat- és hatásköri törvény az egészségügyi ellátási kötelezettséget helyi önkormányzati szintre rendeli, településekhez, városokhoz, nagyvárosokhoz és megyéhez, tehát nem a megyei önkormányzat, a területi önkormányzat ennek a feladatnak kötelezett feladatvégrehajt ója. Volt ilyen kezdeményezés '94ben, amikor az önkormányzati törvény módosítása szóba került, akkor azt, hogy a fekvőbetegellátás és a járóbetegellátás a megyei önkormányzatokhoz kerüljön, a parlament elvetette. Tehát a kötelező feladatmeghatározás és a feladathatáskörtelepítés ellentmondása itt megjelenik, ezzel a problémával mindenképp kezdeni kell valamit a törvény tárgyalása során. Másrészt elhangzottak olyan érvek is, amelyek igazolták, hogy a megyei szint egy megfelelő szint egy egészségügyi kapa citásnorma kialakítására, átláthatóvá tesz egy nagyobb területet, másrészt ezzel talán elindulhat az a folyamat, hogy nem történnek párhuzamos fejlesztések 10 kmen belül, nem történnek kórházrekonstrukciók, nem történnek felesleges gép- és műszervásárláso k, jobban és koncentráltabban lehet az egészségügyi fejlesztéseket végrehajtani. Ez volt az egyik problémakör, amit az önkormányzati bizottság kiemelten fontosnak tartott. A másik ehhez is kapcsolódik, az alkumechanizmus. A megyei egyeztető tanácsban kell az érintett feleknek megegyezniük abban, hogy ezt a kapacitásnormatívát hogyan osztják el megyei szinten, ahol ott vannak az önkormányzatok, az egészségbiztosítási önkormányzat, a helyi önkormányzatok, az intézmények képviselői, és nekik kell megegyezniük abban, hogy ez hogyan történjék. Ugye erre már történt utalás, hogy rendkívül kevés az idő, másrészt pedig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár lépéselőnyben van, tehát ő kezdeményez. Na most, ez az alkufolyamat egy természetes folyamat is lehet, nyilv án ez ütközésekkel is jár, hisz minden város, minden megye nagyobb kórház, kisebb kórház a maga érdekeit fogja képviselni, késhegyig menő vitákra lehet ebben az ügyben számítani, lobbyérdekek fognak beindulni, dehát van ilyen alkumechanizmus máshol is, aho l meg kell egyezni, meg lehet egyezni. Ugyanakkor azonban van egy olyan eleme ennek a rendelkezésnek, amelyik azt mondja, ha nincs egyezség, akkor az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által nyújtott szerződési ajánlatot el kell fogadni az önkormányzato knak. Ez akárhogy is nézzük, ez a kötelező társulás felé indítja el a rendszert, hiszen gyakorlatilag az önkormányzatoknak el kell fogadni egy másik önkormányzati típustól egy szerződési ajánlatot, és jelenleg a mai hatályos törvények nem teszik lehetővé a kötelező társulásnak a megalakítását. Ez volt az a másik kérdéskör, amelyre azt gondolom, hogy a törvény vitája során megoldást kell keresni. Összességében tehát úgy ítéli meg az önkormányzati és rendészeti bizottság, hogy vannak