Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 8 (173. szám) - A nyugdíjreform kérdéseiről szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. MEDGYESSY PÉTER pénzügyminiszter:
3072 Természetesen az államháztartási reform nem csak nyugdíjreform, hanem nyugdíjreform, egészségügyi reform, oktatási reform - tehát a teljes elosztási rendszert, ha úgy tetszik, az államháztartás teljes kiadási struktúráját érinti. Ebből adódóan nagyon nagy igényű, nagyon komplex dolog, és nagyon sok összefüggése van. Ami miatt ezeket muszáj megtennünk, az az, hogy a ma működő rendszerek nem töltik be a feladatukat, és veszélyes rendszerekké váltak. Veszélyes rendszerekké váltak azért, mert a működésképtelenségük rohamosan gyorsan fog kiderülni, tehát előrefelé kell menekülni, és pozitív megoldásokat kell találni. Egyébként ez történik szinte a világ min den országában. Tessék megnézni, mi van Németországban, mi volt a múlt év végén Franciaországban, mi van Angliában! Ezek nem konfliktusmentes kérdések, ezt senki nem állítja. De minden ország túl kell jusson ezen a perióduson, és nekünk van egy történelmi esélyünk, hogy mi most ne Európa hatvanas éveihez igazodjunk, hanem Európa kilencvenes éveihez tudjunk igazodni, hiszen az ott végbemenő változásokat is figyelemmel lehet és érdemes kísérni. Természetesen ahhoz, hogy az öngondoskodás kialakuljon, gazdasági növekedés kell. Ezért mindenkivel egyetértek, aki ezt a kérdést fölvetette; és hozzáteszem a másik oldalát is: ez egyúttal a gazdasági növekedés forrásává is válhat. Itt tehát egyfajta állandó kölcsönös kapcsolat van, és ennek tudatában és ebben a hitben kell ezzel a kérdéssel foglalkozni. Ezért gondoljuk mi azt - és gondolom személy szerint is azt mély meggyőződéssel , hogy a gazdasági növekedés előkészítésén és az erre való felkészülésen kell ennek az országnak - és a kormánynak is - tevékenykednie. Mit értek én a feltételek alatt? Azt értem, hogy az államháztartás nem költekezhet túl, mert ha túlköltekezik, elvonja a tápanyagot a vállalkozói szférától. Ma az történik - és évek óta ez történik , hogy az állami túlköltekezés nem teszi lehetővé azt, hogy a vállalkozói szféra bővüljön és erősödjön. Értem ennek a gazdasági növekedésnek az előkészítésén azt, hogy csökkenjen az infláció; mert inflációcsökkenés nélkül nincs vállalkozás, vállalkozás nélkül pedig nincs gazdasági növekedés. S ahhoz, hogy csökkenje n az infláció, nélkülözhetetlennek tartom, hogy csökkenjenek a kamatok. Mindezek azok a feltételek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy azt lehessen mondani, hogy a gazdaság növekedési hátterét előkészítettük. Ugyanakkor - és nagyon fontosnak tartom a másik ol dalt - meggyőződésem az, hogy azáltal, ha egyfajta öngondoskodásba megy bele ez az ország - mint ahogy a világon minden ország, minden fejlett társadalom ebbe az irányba megy , ebből következően ez egyúttal a gazdasági növekedés forrása is, azért, mert a megtakarítások, amely az öngondoskodásnak egyfajta következménye, egyúttal visszaforgathatók a gazdaságba; élénkíthetik, bátoríthatják a gazdasági növekedést, és ehhez a piaci intézményi rendszerek kidolgozásán is érdemes gondolkodni és tevékenykedni. Az á llamháztartási reform alapkérdése - vagy egyik kulcskérdése legalábbis - a nyugdíjreform. Ezzel kapcsolatban néhány olyan fontos elemet szeretnék kiemelni, ami, úgy gondolom, elhangzott itt a vitában is, Szabó miniszter úr expozéjában, sok hozzászólásban. Mi azt valljuk, hogy az időskori biztonságban, mint mindenütt a világban, az öngondoskodásnak tehát helyet kell kapnia. Ennek feltételeit azonban meg kell teremteni többek között azzal, hogy az élőmunka jóléti célú terhelését minden eszközzel mérsékelni ke ll, mert helyet kell hagyni a teljesítményeknek, a bérjövedelmek növekedésének - és ezáltal az öngondoskodásnak. Ennek jelentőségét külön is aláhúzza, hogy már most tudjuk: 2010 után demográfiai boom következik be a nyugdíjasok létszámában. Az úgynevezett Ratkógyerekek nyugdíjba mennek; ezt bármilyen nyugdíjrendszernek kezelnie kell. Emellett a jövő generációja, benne a gyermekeink iránt érzett felelősség is megköveteli, hogy olyan terjedelmű időskori szociális biztonságot teremtsünk meg, amely tartósan vá llalható. Meg kell értenie a társadalom valamennyi olyan rétegének, amelyik még távolabb áll a nyugdíjazástól, hogy öngondoskodás nélkül nem tartható fenn az aktív életszakaszban elért jövedelempozíció. Nem szabad illúziókat kergetni. Már most nyíltan fel kell vállalni, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszerben érvényesülő, a mindenkori átlagkeresetekhez viszonyított úgynevezett helyettesítési ráta nem emelhető, miután magasabb nyugdíjkiadást nem bír el az ország. Az elkövetkező 1015 évben ez
