Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 29 (169. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - HÁGA ANTÓNIA (SZDSZ):
2605 bizottság ülésén, hogy tulajdonképpen magát a határozati javaslatot nem az egész bizottság készítette, hiszen több száz pályázat végignézésére egy albizottság vállalkozott, amelyben kormánypárti és ellenzéki kép viselők egyaránt ültek. István József alelnök úr itteni megszólalása is jelzi azt, hogy vannak ellenzéki erők, amelyek úgy érzik, hogy ez egy korrekt és nehéz munka volt, hiszen amikor sok száz kisebbségi szervezet kérelméről kell határozni - időnként 100200 ezer forintos tételekben, időnként nagyon kevéssé ismert szervezetekről , akkor természetesen nehéz mindegyik esetében hosszadalmas vizsgálatot végezni. Azt hiszem, hogy ez egy optimálisan vállalható és tisztességes határozati javaslat; természetesen kíváncsian várjuk a módosító indítványokat. Azzal a kérdéssel kapcsolatban pedig, amelyet Sepsey képviselőtársam érintett, hogy egyes kisebbségek megszüntették az országos szervezetüket, csak az országos önkormányzatuk maradt - illetve egy ilyen van , más ok pedig nem, azt szeretném mondani, hogy természetesen mi itt, a parlamentben - többségünkben a többségi nemzethez tartozván - elképzelhetünk egy ideális modellt, amelyben a magyarországi kisebbségeknek élniük kell vagy kellene, azonban úgy gondolom, hogy amennyiben egyes kisebbségek ilyen megoldást választanak, mások pedig más megoldást, akkor nekünk egyetlen alkotmányos lehetőségünk van: alkalmazkodni ahhoz, hogy minél sokrétűbben tudjuk odaítélni a támogatást, és semmiképpen sem egy vagy két év alatt me goldani helyettük ezt a kérdést, amely remélem, hosszú távon valóban egységesebben fog rendeződni és szabályozás alá kerülni. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Hága Antóniának, Szabad Demokraták Szövetsége. HÁGA ANTÓNIA (SZDSZ) : Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán néhányan még emlékeznek az előző évi felszólalásomra, amelyben azt mondtam, hogy bizony, pénzt osztani nem hálás dolog. Nagyon jó lenne egy törvény, mondjuk, egy nonprofit törvény, amely a kisebbségek költségvetéséről is gondoskodna. Nem hálás dolog, mert aki pénzt oszt, az esetenként ellenségeket és nagyon ritkán barátokat talál munkájának következményeként. Őszintén sajnálom, hogy ebben a k is munkacsoportban, amelyben az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ, illetve a Független Kisgazdapárt részt vett, az MDF nem képviseltette magát; bár ez egy paritásos csoport volt, megtehette volna. Nem képviseltette magát, és a kifogások most jönnek elő. Nem szeretn ém védeni ezt a csomagot, hiszen egyetlen költségvetésről gondoskodó csomag sem lehet teljesen tökéletes. De mint ahogy előttem elmondta Hegyi Gyula képviselőtársam, a német kisebbségek feloszlatták az országos szervezetüket, országos önkormányzatot állíto ttak fel, ezért nem igényeltek ebből a költségvetésből támogatást. Ezzel szemben igényeltek az országos önkormányzatok költségvetéséből, és teljesen természetes, hogy a következő munkánk az lesz, hogy a német kisebbséget igényeinek megfelelően próbáljuk ki elégíteni, hiszen ők egy nagyon előremutató, konstruktív kezdeményezéssel álltak elő, mely szerint az országos szervezetüket átalakították, és országos kisebbségi önkormányzatuk lett. (16.40) Nem vállalhatjuk viszont magunkra azt a politikai felelősséget, amely arról szólna, hogy kényszerítjük a kisebbséget arra, hogy országos szervezeteiket mondják fel, és országos kisebbségi önkormányzatokként működjenek csak. Nem történhet ez meg a szlovákok esetében, nem történhet ez meg a cigányok esetében, és nem tört énhet ez meg a horvátok esetében sem - hogy csak néhány példát említsek. Komoly politikai felelősség az, amikor egy parlament megpróbál a kisebbségek belügyeibe beleszólni. Nekünk a kisebbségeket támogatni kell, és nem feltétlenül irányítani kell. Ezért há t azt gondolom, hogy bár figyelembe vesszük a következő alkalommal ezeket a módosító indítványokat, mégis nagyon jó lenne visszatérni az alaphelyzethez, mert - mondom - nem történhet meg az, hogy egy német kisebbség, amelynek kis, helyi szervezete ötven fő vel pályázatot ad be,