Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 12 (145. szám) - Interpellációk és kérdések ismertetése: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA jegyző:
215 A harmadik pontban azt javasoljuk a tisztelt Háznak, hogy az Állami Számvevőszék folyamatosan ellenőrizze a privatizációs bevételek alakulását. Mivel javasoltuk, hogy a pótköltségvetésbe foglalja bele a kormány az 1996. évi privatizációs bevételek felhaszn álását - legalábbis az irányelvek szintjén való megfogalmazását , így az Állami Számvevőszék jelentésében erre is térjen ki. A negyedik pontban pedig azt javasoltuk, hogy egy ilyenfajta stratégiai jelentőségű bevételnek az évközbeni elköltése és felhaszná lása szükségessé teszi, hogy ne csak év végén vagy a következő évben a zárszámadás idején találkozzanak a képviselő urak, hölgyek ezekkel az adatokkal, hanem az Állami Számvevőszék jelentését még év közben két bizottság, a költségvetési és pénzügyi és a ga zdasági bizottság hallgassa meg. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a jobb oldalon.) (16.00) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A további benyújtott előterjesztéseket a kiküldött és kifüggesztett napirendi ajánlás tartalmazza. Az indít ványok címeit holnap, a bizottságok kijelölésekor ismertetem. Ugyancsak ekkor kerül sor a kivételes és sürgős, valamint a sürgős tárgyalásbavételekről történő döntésre is. Interpellációk és kérdések ismertetése: ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Felkérem jegyző képviselőtársamat, hogy ismertesse a sorra kerülő interpellációkat és kérdéseket , illetőleg benyújtóik nevét. DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA jegyző : Tisztelt Országgyűlés! Most a keddi ülésünkön sorra ke rülő interpellációk és kérdések tárgyát, valamint benyújtóinak nevét ismertetem. Interpellációra adott miniszteri írásos válasz: Dr. Suchman Tamás privatizációs miniszter úr írásos válasza Kósa Lajos fideszes képviselő úrnak, az 1995. november 21én elhang zott, "Az ÁPV Rt. kontra önkormányzatok per az állami vállalatok átalakulása kapcsán" című interpellációjára, I/1676/1. számon. Döntés interpellációra adott bizottsági jelentésről: A gazdasági bizottság jelentése Csomós László MSZPs képviselő által dr. Su chman Tamás privatizációs miniszterhez benyújtott és 1995. december 12én elhangzott "Miért húzódik el a recski bánya privatizációja, és a privatizáció helyett miért fizet az állam 500 millió forintot a jelenlegi állapot konzerválására?" címmel benyújtott interpellációjára I/1670/1. számon. Interpellációt nyújtottak be továbbá: Dr. Csapody Miklós, MDF, "Matáv: miért a monopóliumot preferálja a kormány a lakosság helyett?" címmel a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez és dr. Suchman Tamás privatiz ációs miniszterhez; dr. Homoki János, FKGP, "Miért akarja megsemmisíteni a legfőbb ügyész a magyar szabadsághősök gyilkosai felelősségrevonásáról rendelkező törvényt?" címmel a legfőbb ügyészhez; dr. Gyuricza Béla, Fidesz, "Milyen módon biztosított a Magya r Honvédség középtávú átalakításának anyagi erőforrása 19951998 között?" címmel a pénzügyminiszterhez; dr. Rapcsák András, KDNP, "A mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatásának rendszere" tárgyában a népjóléti miniszterhez;