Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 9 (164. szám) - A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/1718. szám) zárószavazása - DR. SZAKÁL FERENC (KDNP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
2132 Megkérdezem a képviselőcsoportokat, hogy kívánjáke sz avazatukat megindokolni. (Dr. Szakál Ferenc jelentkezik.) Megadom a szót Szakál Ferenc képviselő úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt. DR. SZAKÁL FERENC (KDNP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt nemmel szavazott erre a törvénymódosító javaslatra, mert úgy érezzük, hogy ezzel a módosítással a szövetkezeti törvény ismét olyan irányba mozdult el, ami tovább készteti a mai szövetkezeteket arra, hogy a gazdasági társaságok irányába alakuljanak át. Mi mindig támogattuk és helyeseltük a szövetkezetek fejlesztését. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a szövetkezetek fejlődjenek nemcsak a mezőgazdaság területén, hanem a gazdasági, társadalmi élet más területén is. Mégsem tudunk egyetérteni azzal, hogy a különbö ző társasági formák és a szövetkezetek összekeverednek. Egyetértünk a másodlagos szövetkezetek létrehozásával is, de nem úgy, hogy abban kft.k, vagy más gazdasági társaságok, általában jogi személyek is részt vehessenek. Kétségtelen, hogy a módosító indít ványok elfogadása után a törvényjavaslat sokat javult ilyen vonatkozásban is az eredeti tervezethez képest, mégis, annak érdekében, hogy ezzel is késztessünk arra, hogy valóban a szolidaritásra épülő és nem profitorientált szövetkezeteket szabályozó törvén y létrejöhessen Magyarországon, így sem tudtuk támogatni a törvényt. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a KDNP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Gyimóthy Gézának, aki a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának sz avazatát kívánja megindokolni. GYIMÓTHY GÉZA (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt egységesen nemmel szavazta meg... (Derültség az SZDSZ padsoraiban.) ... ezt a T/1718. számon benyújtott törvé nyt, mert nem tartjuk jónak; ez gyakorlatilag egy kolhoz típusú szövetkezeti törvény. Mindenki ismeri a történelmi előzményeket, azt, hogy Magyarországon hogyan jött létre a szövetkezet, de ezt különböző módosításokkal nem lehet jobbá tenni. Ezért mi abban voltunk érdekeltek - és ezt az általános vitában többször kifejtettük , hogy szülessen meg végre az a nyugati típusú, valódi szövetkezeti elveken álló, Raiffeisentípusú szövetkezeti modell, amelyet úgy érzem, a kormánypártok meg is ígértek a népnek. Ter mészetesen nem sikerült a '92. évi I. számú törvényt ezzel a T/1718. számú javaslattal megfelelő módon jobbá tenni. Megköszönöm a többi ellenzéki párt képviselőinek, hogy több módosító indítványt beadtak. Mi a bizottsági ülésen és a plenáris ülésen is azt az elvet képviseltük, hogy elvi okokból egyáltalán nem értünk egyet a szövetkezeti törvény módosítgatásával, hiszen mint tudjuk, '94 őszén is a szakértő kormányzat egyszer már beterjesztett egy szövetkezetitörvénymódosítást, amit akkor is elfogadtak. Itt sem volt illúziónk a tekintetben, hogy a hatalmas többségű, 72 százalékos kormánykoalíció meg fogja szavazni. De még egyszer mondom: nagyon sérelmezzük, hogy a gazdasági társaságokat összemoshatják a szövetkezetekkel, a szövetkezeti elvek nem érvényesülnek , amikor pedig a gyakorlatban olyan problémák vannak, hogy 510 százalékért vásárolják fel a szövetkezeti üzletrészeket, amikor a legtöbb szövetkezet a vagyont éli fel és nem vagyont gyarapít. Így a szövetkezetitörvénymódosítás csak kár az amúgy is sok se bből vérző szövetkezeti rendszernek és a mezőgazdaságnak. Tehát még egyszer arra kérjük a tisztelt kormányzatot, hogy a hátralévő két évében próbáljon egy valóban nyugati típusú szövetkezeti modellt Raiffeisentípusú szövetkezeti elvek alapján benyújtani. Azt a Független Kisgazdapárt is tudná támogatni, ezt azonban nem, és ezért szavaztunk nemmel. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) :