Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 2 (163. szám) - Dr. Sepsey Tamás (MDF) - a miniszterelnökhöz - "Mennyi idő kell a földművelésügyi miniszternek egy törvénysértő miniszteri rendelet módosításához, avagy mit ért ön miniszteri felelősség alatt?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
1994 vállalkozást akar nyitni, és egy fajta nyomásra tulajdonképpen még a képzettségi szint feloldását is enyhíteni kellett. Nem igazán értem, hogy miért kellett kifizetni a végkielégítést és a felmentést, mert ha felelősen gondolkozott volna akkor a kórház, akkor erre feltehetően szervezhetet t volna egy olyan részleget, egy olyan vállalkozást, amelyből talán még jövedelme is lehetett volna. Nem ezt választották. A konkrét kérdésére válaszolva: a Fővárosi Önkormányzat illetékes bizottságával is konzultálva tudom azt mondani, hogy a kórház nem f og csődbe jutni. Második kérdésére, hogy a dolgozók megkapjáke a márciusra járó bérüket, egyértelműen igennel tudok válaszolni a Fővárosi Önkormányzat bizottságának a tájékoztatása alapján. Mindezek alapján kérem a tisztelt képviselő asszonyt, hogy szíveskedjen elfogadni a válaszomat. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem interpelláló képviselőtársunkat, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát. DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP) : Elnök Asszony! Tisztel t Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ne haragudjon, de ez után a válasz után az az érzésem, mintha elfelejtette volna elolvasni az interpellációmat. Nem az interpellációról beszélt, hanem holmiféle minősítéseket alkalmazott az én hozzászólásomról. Ez az interpell áció egészen konkrét tényeket és számadatokat tartalmazott! Nem az átalakítás szükségességét kérdőjeleztem meg, hanem nagyon konkrétan azt kérdeztem, hogy hogyan rendezze a számláit ez a kórház és milyen pénzből. Miniszter úr, nem hiszem, hogy az lenne a f eladata, hogy az én stílusomat és hozzászólásomat válaszként minősítse. Választ viszont a konkrétan felvetett kérdésekre nem adott! Azt mondta, hogy beszélgetett a Fővárosi Önkormányzattal, és majd ki fogják fizetni a béreket. De én azt kérdeztem: miből? E zt a választ természetesen nem fogadhatom el, miniszter úr, és felhívom a figyelmét arra, hogy az apparátusát talán kérje meg, hogy a leírt szövegre válaszoljanak, ne pedig holmi feltételezésekre. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. K óródi Mária) : Köszönöm szépen. Interpelláló képviselőtársunk nem fogadta el a miniszter úr válaszát. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a miniszter válaszát. (Szavazás.) Köszönöm szépen. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 165 igen sz avazattal, 62 ellenszavazattal, 8 tartózkodás mellett a miniszter válaszát elfogadta. Dr. Sepsey Tamás (MDF) - a miniszterelnökhöz - "Mennyi idő kell a földművelésügyi miniszternek egy törvénysértő miniszteri rendelet módo sításához, avagy mit ért ön miniszteri felelősség alatt?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Dr. Sepsey Tamás úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz, "Mennyi idő kell a földművelésügyi miniszternek egy törvénysértő miniszteri rendelet módosításához, avagy mit ért ön miniszteri felelősség