Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 2 (163. szám) - Szöllősi Istvánné (MSZP) - a művelődési és közoktatási miniszterhez - "Mit kíván tenni a tárca annak érdekében, hogy a tanuszodákban testnevelő tanárok végezzék az iskolai úszásoktatást edzők helyett?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - SZÖLLŐSI ISTVÁNNÉ (MSZP):
1975 álcázott kény szerítő intézkedésekkel őket erőszakkal az autópályaszakaszra terelni, amit nem tudnak megfizetni. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Megadom a szót! DR. LOTZ KÁR OLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter : Köszönöm képviselő úrnak, hogy ezt említette. Töredelmesen bevallom, én arról nem tudtam, hogy ott többszöri rendőri ellenőrzés van. Éppen a tegnapi napon kétszer én is áldozatául váltam rendőri ellenőrzésn ek, nem azon a területen. Tehát én nem hiszen, nem tudok róla, hogy ott ilyen célzatos rendőri ellenőrzés lenne. Rá fogok kérdezni belügyminiszter úrtól, hogy vane ilyen, de tudomásom szerint ilyen célzattal biztosan nem instruáltunk senkit. Tehát azt his zem, hogy ez egy pillanatnyi helyi ellenőrzési szándék lehetett. Azt viszont még szeretném elmondani, hogy az autópályahasználati díj mértékét, a fizetés módját, feltételeit a kormány által jóváhagyott elvek alapján kell megállapítani. Ezt a parlament sza vazta meg a közelmúltban. A megszületett törvény alapján ez április végéig fog elkészülni, és akkor világosan, egységesen olyan autópályadíjrendszert fogunk alkalmazni, ami előrelátható, kiszámítható és figyelembe fogja venni az utazóközönség érdekeit. Kö szönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiból.) Szöllősi Istvánné (MSZP) - a művelődési és közoktatási miniszterhez - "Mit kíván tenni a tárca annak érdekében, hogy a tanuszodákban testnevelő tanárok végezzék az iskolai úszáso ktatást edzők helyett?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Szöllősi Istvánné asszony, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a művelődési és közoktatási miniszternek, "Mit kíván tenni a tárca annak érdekében, hogy a tanuszodákban testnevelő tanárok végezzék az iskolai úszásoktatást edzők helyett?" címmel. Miniszter úr távollétében, ha képviselő asszony elfogadja, az államtitkár úr válaszol. (Szöllősi Istváné: Köszönöm szépen. Természetesen elfogadom, elnök asszony! ) Elfogadja. Megadom a szót Szöllősi Istvánné képviselő asszonynak. SZÖLLŐSI ISTVÁNNÉ (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyre gyakoribb jelenség, hogy oktatási feladatok ellátásá ra testnevelő tanári munkakört edzői képesítéssel rendelkezők töltenek be. Ez a tanári képesítés elértéktelenedéséhez vezető tendencia. Sérti az oktatási törvényt, amely egyértelműen kimondja, hogy az iskolai keretek között történő oktatónevelő munkára cs ak tanítói vagy tanári szakképesítéssel rendelkezők alkalmasak. A testnevelés vonatkozásában ez a testnevelési tanórákra, illetve a szabadidőfoglalkozások vonatkozásában testnevelő tanári képesítést jelent. Az edzői képesítés az adott sportág keretein bel üli edzésvezetésre képesít, tehát törvényes keretek betartása mellett tanári feladatok ellátásához nem elegendő. Különösen sok edző tölt be tanári álláshelyeket tanuszodákban arra hivatkozva, hogy úszásoktatási munkához az úszóedző éppúgy érthet, mint a te stnevelő tanár.