Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 27 (161. szám) - A cigányság helyzetéről szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP):
1832 milyen gondok, milyen problémák, megoldási lehetőségek vannak; az időkeret azonban nem te szi lehetővé, hogy belevágjak ebbe a témába, és nem szeretnék egykét perc alatt gyorsan összevágni olyan dolgokat, amelyekről majd később, remélem, más formában lesz módom és lehetőségem beszélni. Valószínűleg - mivel félek, ez a téma a közeljövőben nem k erül napirendre, hiszen több évig kellett várnunk, hogy egy ilyen vitanap lehessen , azt hiszem, az lesz a legjobb, hogy ez egy napirend utáni hozzászólás legyen, amikor egy csendes, nyugodt, higgadt, - mondhatnám - kihalt Házban el tudom mondani a vélemé nyemet. (Közbeszólások: Most is kihalt... - Derültség.) Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm. Megadom a szót Gellért Kis Gábor úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének, akinek öt perc áll a rendelkezésére. GELLÉ RT KIS GÁBOR (MSZP) : Tisztelt Ház! Kedves Vendégeink! Miután utolsó volnék a képviselők sorában, akik ezen a vitanapon felszólalnak, nemcsak a Szocialista Párt képviselőjeként, hanem annak a bizottságnak a vezetőjeként is meg kell szólalnom, amely végül is kezdeményezte, hogy ez a vitanap itt, a parlamentben lefolyjon. Azt vártam, vártuk, hogy megtörténik az egyfajta szembenézés mindazzal, amit a cigányság ma megtestesít Magyarországon, hogy sorra vesszük azokat a problémákat, amelyekkel a társadalom nagy r észének kell szembesülnie naponta. Ehhez vitaanyagként, vitaalapként minden képviselő megkapta a kormány által összeállított anyagot, a kormányhatározatot, képviselőtársaim megkapták azt a dokumentumot, dokumentumcsomagot is, amelyet az Országos Cigány Kis ebbségi Önkormányzat állított össze. Ezek együttesen - azt gondolom - elégséges muníciót adtak volna ahhoz, hogy itt az Országgyűléshez méltó színvonalon menjen végbe a vita. Az, hogy nem így történt - hiszen erről akarok beszélni , azt hiszem, a parlamen t természetéből következik. Sajnálatos módon itt és az elmúlt órákban megismétlődött az, ami már oly sokszor megtörtént különböző vitáink alkalmával. Voltak olyan elemek ebben a vitában, amelyek teljességgel távol estek a dolog természetétől is. Itt csak e gyetlen dologra hivatkoznék: mindjárt a vita elején elhangzott, hogy lám, a cigányság a magyar nemzettest része, hiszen ők vonultak a magyarok segítségére Erdélyben, a marosvásárhelyi események idején, 1990. március 19én. Sajnos, aki ezt mondta, éppen csa k azzal nincs tisztában, hogy a megelőző napon ugyanoda, Marosvásárhelyre romániai, román nyelvű cigányokat vittek leitatva és feltüzelve, akik ugyancsak verték a magyarokat. Nem tudom, ebből mire lehetne következtetni, de ez olyan fokon idegen volt mindat tól, ami idetartozott volna az Országgyűlés elé, hogy nem tudom szó nélkül hagyni. Most néhány dologra reagálnék utalásszerűen, hiszen az oktatással, a különböző programokkal kapcsolatban hiányérzeteket fogalmaztak meg képviselőtársaim, egyébként joggal, d e mégis jó, ha tisztában vagyunk az adatokkal. Az oktatásra, kitüntetetten a cigány fiatalok oktatására ez a kormányzat 600 millió forintot fordít, ebből 243 millió forint jut a Gandhi Gimnáziumnak. '92 és '95 között a kormány 50 millió forintot fordított ösztöndíjasokra, ebből évente nagyjábólegészében ezer cigánygyereket lehetett ösztöndíjjal segíteni, ami természetesen kevés. Erre futotta, és hogyha kicsivel jobb helyzetben lesz az ország, akkor nyilván többeknek tud majd ösztöndíjat nyújtani. A Magyar országi Cigányokért Közalapítvány 150 millió forinttal alakult meg, elkezdi működését, remélhetőleg bekapcsolódik abba a programsorozatba, amelyről itt részleteiben is szó esett. A Népjóléti Minisztérium által szervezett cigányszociális földprogram 124 tel epülésen 110 millió forinttal támogatta azokat a kezdeményezéseket, amelyek a cigányságot helyben foglalkoztatnák. Az OFA, az Országos Foglalkoztatási Alapítvány 900 programot menedzsel százmillió forintból. Ezek különkülön persze jól hangzó pénzek, de eg yüttesen sem elegendők
