Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 26 (160. szám) - A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. WEKLER FERENC (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
1718 bizonytalan helyzetet teremt, amikor is előreláthatóan számos tönkrement önkormányzat majd a kormányzati többségtől úgy fog segítséget kapni, hogy annak politikai előfeltételei lehetnek. Úgy gondoljuk, hogy a törvénynek az a hiányoss ága, amelyre többen felhívták a figyelmet, nevezetesen, hogy az önkormányzatok fizetőképességének helyreállítását nem biztosítja, ez igaz lesz a jövőben is. S azt hiszem, azt is el lehet mondani erről a törvényről: valóban úgy van, ahogy azt Rapcsák András képviselő úr is kifejtette, pótcselekvést jelent lényegében az önkormányzatok számára, sőt bizonyos fokig mi úgy érezzük, mintha halottöltöztetésről lenne szó ebben a törvényben. Mégis, ezen súlyos szavak ellenére, a Független Kisgazdapárt mérlegelte azt a helyzetet, ami az önkormányzatok frontján előállott, és úgy ítéltük meg a kialakult helyzetet, hogy a Független Kisgazdapárt semmiképpen sem vállalhatja a felelősséget azért, hogy adott alkalommal a csőd szélén álló vagy már csődhelyzetben lévő önkormány zatok ellehetetlenüljenek, hiszen mindennél fontosabb feladat, hogy az önkormányzatoknak legyen adott esetben a holnapi napon is jegyzőjük, legyen orvosuk, legyen meg a működési feltételük biztosítása. Ezért a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselő csoportja nehéz vívódás után akként döntött, hogy bár a törvényt rossznak tartja, azt mégis megszavazza; de a megszavazás alkalmával a szavazat indokolásakor felhívja az igen tisztelt államtitkár úr figyelmét, hogy ezen a törvényen sürgősen további javítás okat kell eszközölni. Egy olyan helyzetet kell teremteni, hogy az önkormányzatok fizetőképtelensége ne következzék be, hanem az anyagi biztonságuk megteremthető legyen. A Független Kisgazdapárt ennek érdekében megfelelő törvénymódosítást fog benyújtani, ha a Belügyminisztérium ezt nem tenné meg. (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a rendelkezésre álló idő leteltét.) Ezzel szavaztuk meg ezt a jelenlegi törvényt. Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Kérem képviselőtá rsaimat, hogy maradjanak meg azok között a keretek között, amelyek a szavazatok indokolásáról szólnak. Megadom a szót Wekler Ferenc képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. DR. WEKLER FERENC (SZDSZ) : Tisztelt Ház! A parlament most egy olyan törvény s zavazott meg, amelyet legalább öt évvel ezelőtt kellett volna megalkotnia a tisztelt Háznak. Egy joghézagot próbáltunk betömni. Úgy gondolom, amikor az önkormányzati rendszert megalkottuk ebben a parlamentben korábban, akkor gondolni kellett volna arra is, hogy történhetnek olyan nem várt események, amelyek fizetésképtelenné tehetnek bizonyos településeket, bizonyos önkormányzatokat. Ezt a munkát a Ház most elvégezte, és egy olyan szükséges törvényt alkotott meg, amely a negatív kérdésekkel is foglalkozik. A másik fontos üzenete ennek a törvénynek, hogy az önkormányzati önállóság mellé az önkormányzati felelősségvállalás is felzárkózik. Minden önkormányzatnak tisztában kell lennie azzal, hogy az állam nem tud a jövőben - ahogy a múltban sem vállalt - garanci ákat vállalni az önkormányzati költekezésre, az önkormányzati túlköltekezésre. Természetesen azok a kifogások is igazak, hogy az önkormányzatok anyagi mozgásterét ezzel párhuzamosan javítani kell, de ezt nem ebben a törvényben kellett megfogalmazni. Ú gy gondolom, a szabaddemokraták jó szívvel szavazták meg ezt a törvényjavaslatot és alkottak törvényt. Bízom benne, hogy a jövőben ezt a törvényt nagyon ritkán kell majd alkalmazni, bízom benne, hogy nagyon kevés önkormányzat kerül csődhelyzetbe. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm. Megadom a szót Lamperth Mónika frakcióvezetőhelyettesnek, Magyar Szocialista Párt. DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) :