Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 25 (159. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - CSÉPE BÉLA (KDNP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - TARDOS MÁRTON, a gazdasági bizottság elnöke: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
1571 kényszervállalkozó ment tönkre, és ezáltal az egész magyar gazdaság és a jövőbeni fejlődés lehetősége padlóra került. A valóságos helyzet tehát sokkal súlyosabb annál, mintha minket utolsó helyre rangsorolnak, mert még annál is szomorúbb következményei v annak a kényszervállalkozások tömegei megszűnésének és ellehetetlenülésének. Ezért ezen kell változtatni, hogy az általános helyzetünkön változtatni lehessen. Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Ugyancsak kétperces reagálá sra megadom a szót Csépe Béla frakcióvezetőhelyettes úrnak, KDNP. CSÉPE BÉLA (KDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Napirend előtt ma már felhívtuk a figyelmet a kormányzati politika két kiáltó ellentétére. Azt hiszem, ennél a felszólalásnál adódik egy harmadik is, mégpedig az, hogy - a makrogazdasági mutatók javulására való törekvés mellett, ami tulajdonképpen messzemenően indokolt - a mikrogazdaságnak olyan megszorítása folyik, amely igen komoly veszélyt rejt magában. Úgy véljük, hogy amikor a Nemzetkö zi Valutaalap megnyitotta a hitel lehetőségét, rámutatott arra, hogy a kormányzati gazdaságpolitika nagyon vékony jégen táncol. Azt hiszem, hogy ennek a vékony jégnek a fogalmába az is beletartozik, hogy a mikrogazdaság - amelyben oroszlánrészt képviselnek a kis- és középvállalkozások - igen komoly, szinte megfojtó szorítást él át. Szeretném felhívni a figyelmet: az Érdekegyeztető Tanács múlt év őszi ülésén a pénzügyi kormányzat ígéretet tett az egyéni vállalkozóknak, hogy adózásukat - amely jelenleg a szem élyi jövedelemadó keretében történik - felülvizsgálja. Ezt a felülvizsgálatot szorgalmazzuk az adóreform keretében, mert megengedhetetlen az, hogy az ország lakosságának ellátásában továbbra is döntő szerepet játszó kis- és középvállalkozások ilyen megszor ítás alatt maradjanak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Tardos Márton képviselő úrnak, a gazdasági bizottság elnökének. TARDOS MÁRTON , a gazdasági bizottság elnöke : Igen tisztelt Elnök Ú r! Képviselőtársaim. Az utolsó három felszólaló úgy tett, mintha gazdasági kérdéseket elemezne. De azt az egyszerű tényt elfelejtették, hogy a magyar vállalkozóknak jobban segíteni nem lehet, mint a belföldi piac értékesítési feltételeinek a változtatásáva l. A sokat szidott 1995 márciusi csomagnak a lényege az, hogy reálisan értékelte a forintot, és ezzel megnövelte a belföldi piacon a magyar vállalatok számára eladható terméket, de mivel ezt kevésnek találta, vámpótlé kot is vezetett be, amivel tovább növelte a magyar vállalkozók értékesítési lehetőségét a belföldi piacon. A forint leértékelése pedig jelentős exportszívást hozott létre, amelyet a sikeres vállalkozók jól ki is tudtak használni. Azok a gazdasági változáso k, amelyeknek a tanúi vagyunk, ennek a következményei. Nem hiszem azt, hogy mindent megtettünk annak érdekében, hogy a magyar vállalkozói kör nőjön és erősödjön, de ilyen negatív hangon beszélni erről az elmúlt év eredményei után egyszerűen nevetséges. Kös zönöm. (Taps a bal oldalon. - Mozgás és zaj a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Torgyán képviselő úr már kapott szót az előbb, nem? (Dr. Torgyán József: Ügyrendben kérek szót, elnök úr!) Képviselő úr, másfél éve ismert, hogy napirend előtti vitákban n incs ügyrendi javaslat, úgyhogy ne is jelentkezzék!