Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 19 (158. szám) - A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - RUSZNÁK MIKLÓS, a KDNP
1433 ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm. Megadom a szót Rusznák Miklós képviselő úrnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának, akit Balsay István képviselő úr követ, a Fideszből. RUS ZNÁK MIKLÓS , a KDNP képviselőcsoport részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Miniszter Úr! A hetek óta zajló, vadászattal kapcsolatos törvényjavaslattal foglalkozó vita itt, az elhangzottak alapján is bizonyos megosztottsá got jelent. A kereszténydemokraták is hetek óta egyeztetnek különböző egyesületekkel, vadászati társaságokkal, de önálló véleményüket is kialakították, hiszen a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját bárki évek óta jól ismerhette. (Az ülésteremben ismét működik a hangosítás.) Már az 1989ben készült agrárprogramunk is a földtulajdon és a vadászati jog egyesítését tűzte ki céljául; ez pedig a következőket tartalmazza: "Természetszerű erkölcsi követelmény, hogy a földön élő vad és a vadászati jog azt a föld tulajdonost illesse meg, akinek a földjén a vad megnő és kárt okoz. A tulajdonosoknak érdekeltnek kell lenniük a vadgazdálkodásban, ellenkező esetben - amint jelenleg is - állandó ellentét van a földtulajdonos és a vadgazdálkodó között, vagyis éppen a vadá szati jog állami monopóliuma ellentétes a vadgazdálkodás követelményeivel." A vad- és természetgazdálkodásban a törvényi keretek között nagy szerepet szánunk a helyi önkormányzatoknak és a különböző egyesületeknek, szövetségeknek. Pártunk tehát nem most dö ntött ebben a kérdésben, az előbbi idézet is azt jelzi, hogy nem értünk egyet abban, hogy az állami tulajdonú vadászati jog hiánya a vadgazdálkodás rövid távú összeomlásához vezethet. Ennek elkerülése természetesen a valóban elkötelezett és igazi magyar va dász szakemberek jóindulatú közreműködésén is múlik. Nem kívánok itt közgazdasági fejtegetésbe bocsátkozni, de nyilván sokan másképpen értelmezik a tulajdont, azt, ami annak valódi közgazdasági tartalma lenne. A kereszténydemokraták, akik az élővilág és a természeti erőforrások védelmének és megőrzésének elkötelezett hívei, a tulajdont, illetve a tulajdonjogot nem keverik össze a vadgazdálkodás és a vadászat gyakorlásával, amit viszont a jelenleginél is szigorúbban és korszerűbben kell törvényben szabályozn i. (10.40) Úgy gondolom tehát, hogy a tulajdonjog változása miatt a vadászat gyakorlását - ha erre jó törvény van - semmilyen kár nem érheti. A tulajdonviszonyok rendezetlensége sajnálatos, de a mezőgazdasági termelés számára is komoly zavarokat okoz. Olya n bizonytalan földjogi szabályozással, amely nem tisztázza a földtulajdon tartalmát, annak mibenlétét, ugyancsak nem lehet Európához felzárkózni, és nem lehet korszerű természetgazdálkodási politikát folytatni. Nem tisztázott ugyanis, hogy mire terjed ki a földtulajdon. Egyes országokban a földtulajdon magában foglalja a föld bármely mélységben lévő rétegeit, vagyis az ásványkincseket is, továbbá a föld felett lévő légoszlopot, bármilyen magasságban is legyen az. Akármilyen nagyszámú földtörvénytervezet kés zült is már eddig, a földtulajdon tartalmi kérdései még csak fel sem merültek. Ugyanígy nem tisztázott, kié a földön vagy a földben élő állat tulajdonjoga. Például szabade csigát gyűjteni a saját vagy mások tulajdonában lévő földeken? Ha például a csiga, a mezei pocok vagy a giliszta a földtulajdonosé, miért nem az például a nyúl? Legjobb tudomásom szerint ma senki sem bünteti a közterületen folytatott csigagyűjtést. Miért nevezi tehát akárki szakmailag helytelennek azt a kereszténydemokrata követelést, ho gy a vadállomány, a vadászati jog természetszerűen a föld tulajdonosáé? Legfeljebb azért, mert bizonyos társadalmi csoportok vadászni szeretnek ugyan, csigát gyűjteni pedig különösebben nem úri sport. Pedig néhány földtulajdonos örülne, ha az óriási károka t okozó pockok vagy verebek tulajdonjogához az állam ragaszkodna, de úgy, hogy kártérítést is fizetne az általuk okozott kárért. Sportot is lehetne, mondjuk, a pocokirtásból csinálni. Vagyis ismét azt látjuk, hogy a tulajdonviszonyok kérdése nem szakmai ké rdés, hanem különböző társadalmi
