Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 19 (158. szám) - Otto Kretschmer türingiai igazságügyi és európaügyi miniszter és kísérete köszöntése - Azonnali kérdések ismertetése: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - BOROS LÁSZLÓ jegyző:
1417 Tehát én azt gondolom, hogy itt a tegnapi vita félreértelmezéséről, a kormánypártok ál lításainak a félreértelmezéséről van szó. Azt gondolom, ez félremagyarázás, és egészen másról van szó, amikor a demokráciáról beszélünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Kuncze Gábor belügyminiszter úrnak. KUNCZE GÁBOR belügyminiszter : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, mi volt az az országos jelentőségű ügy, aminek kapcsán öt percig kellett hallgatnom egy semmiről sem szóló elmélkedést. Nem gondolom, hogy kampány folyna a Kisgazdapárt ellen, me rt annál többet ártani már nem tud nekik senki, mint amit a március 14ei beszédében elnökük ártott. (Taps a bal oldalon.) Azt sem gondolom, hogy a rendőrség videofelvételeivel különösebben foglalkozni kellene. Azokból megtudhatjuk, hogy március 14én száz ezres tömeget meghaladó megmozdulás egyébként nem volt Budapesten; sem 14én, sem 15én. (Szórványos derültség.) Ami miatt szót kértem, az az a megjegyzés, hogy a rendőrség kelti itt a félelmet. Nem, képviselőtársam, nem a rendőrség kelti a fé lelmet, hanem az kelti a félelmet, aki politikai ellenfeleit ellenségnek tekinti, aki ezeket kiirtással fenyegeti. Utoljára ilyet jobb- vagy baloldali diktatúrák tettek ebben az országban - ki is irtották őket. Ez az, aminek a visszatérése miatt félelem ge rjedt egyesekben annak a bizonyos beszédnek a kapcsán. És nem érdemes itt szavakon rágódni, bár megjegyzem, az ön elnöke valótlanságokat állított tegnap a parlamentben, amikor megkérdőjelezte Vitányi Iván állításait. Ez teljesen világosan kiderül a televíz ió által bemutatott felvételekből. Amitől itt az emberek félnek - lehet, hogy ezt önök nem veszik észre , az az önök elnökének a szavai mögül elővigyorgó ordas eszméknek az újbóli jelenléte Magyarországon. Azt gondolom, ezek az eszmék többé nem érvényesül hetnek és nem győzhetnek Magyarországon, és többek között a rendőrség az, amelyik szavatolhatja, hogy ez így legyen. Ezért a rendőrség nem félelmet kelt, hanem biztonságot nyújt ebben az országban. Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.) Otto Kretschmer türingiai igazságügyi és európaügyi miniszter és kísérete köszöntése ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy köszöntsem a díszpáholyban helyet foglaló Otto Kretschmer urat, a türingia i igazságügyi és európaügyi miniszter urat, valamint kíséretének tagjait . (Otto Kretschmer a díszpáholyban felállva köszöni meg a tapsot.) Magyarországi megbeszéléseikhez sok sikert kívánok. Azonnali kérdések ismertetése: ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Felkérem jegyző képviselőtársamat, hogy ismertesse a benyújtott azonnali kérdéseket , azok tárgyát és előadóit. BOROS LÁSZLÓ jegyző :