Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 12 (156. szám) - Az egyes szociális ellátásokkal kapcsolatos törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - GYIMÓTHY GÉZA (FKGP):
1253 családi pótlékot, a gyest és a többi családpolitikai kedvezményeket - tehát gyakorlatilag a korábbi kedvezményeket - biztosítani. Ezek az emberek, ezek a családok nem tud ják felfogni, hogy most az állam ebből a gondoskodó szerepből kilép; végül is nem jótékonyságot csinált az állam, mert levonják mindenkinek a fizetéséből azokat a társadalombiztosítási juttatásokat, és minden ember, aki fizetésből él, befizeti azokat a szo lgáltatásokat, amelyekből az államnak biztosítani kellene ezeket az ellátásokat. A társadalomnak ebben a helyzetében megengedhetetlen, hogy az alanyi jogosultságot ezeken a területeken önök visszavegyék. Ez a végső következtetésünk, és az ellenzéki képvise lők ezért nem tartottuk általános vitára sem alkalmasnak a törvényjavaslatot. A gyermeknevelés családi terheinek méltánylását várjuk el a teljes elosztási rendszerben. Sokan bíznak abban, hogy még mindig van lehetőség a családi pótlék alanyi jogú folyósítá sának visszaállítására, és hogy azok is hozzájuthassanak, akik - legrászorultabbakként - nem képesek kitölteni az igénylőlapot se. A magyar társadalom nemcsak egyetemi tanárokból áll, és a legegyszerűbb embereket ezeknek a külön adminisztrációval terhelt i génylőlapoknak a kitöltése gyakorlatilag megrémítette; és azóta se tudott a társadalom fölocsúdni ebből. Gondolom, önök, akik a statisztikát ismerik, tudják, hogy még a rászorultak közül is nagyon sokan nem töltötték ki ezeket az igénylőlapokat. A jövő nem zedékébe való beruházás lenne ugyanis a hosszú távú stabilizációs gazdaságpolitika. Ennek az egész gazdaságpolitikának azt a célt kellene szolgálni, hogy a családok biztos, tervezhető, előre kiszámítható jövője biztosított legyen. Rátérve egykét konkrét d ologra. A közgyógyellátási rendszernél kiterjeszti a lakosság legrászorultabb rétegeire - a gyógyszerárak drasztikus emelése miatt - azt a lehetőséget, hogy önök szerint akár 300 ezer rászoruló személy is kaphat ebből. Az önkormányzatok jegyzői fogják elbí rálni, hogy ebből a lehetőségből, az ingyenes közgyógyellátásból ki részesüljön. De - még egyszer mondom - ennek az adminisztrálását nagyon nehéznek tartom, szinte megoldhatatlannak. Mert először is vannak olyan társadalmi rétegek, a legszegényebbek, akik szégyellősek, akik nem merik vállalni, hogy ők szegények - szegények amúgy , és nem merik vállalni, hogy bemenjenek az önkormányzati jegyzőhöz és ott ők megkapják azt a lehetőséget, hogy a gyógyszertárban ingyen kapják a gyógyszert. A másik dolog: önök mó dosítani szeretnék a nem állami intézményekben az ellátás igénybevételi módjának a meghatározását is. Itt azért meg kell állni egy pillanatra. Régen, még a kommunizmus előtti időszakban Magyarországon 1947ig, míg a Rákosi át nem vette a hatalmat, hatalmas nyomor volt az országban, de a különböző egyházi szeretetintézmények, karitatív szolgálatok működtek. Ma a Máltai Szeretetszolgálattól kezdve több helyen láthatunk hasonló nemes, jó példát erre. De a társadalomban még nincs jelen az a mecénási szemlélet, amely mondjuk Széchenyi korában is, a reformkorban is, de még e század elején is jelen volt, s amely a leggazdagabb embereket, a kor akkori leggazdagabb embereit jellemezte, akik egyházi iskolákat, egyházi szeretetszolgálati intézményeket, árvaházakat műkö dtettek. Persze akkor is inkább a szegényebbek és a középosztály adakozott, de megvolt ez a mecénási kultúra. A tehetséges parasztgyerekeket - ez az oktatásnál volt , de a legelesettebb embereket is az egészségügyi intézményekben, az egyházi szeretetszolg álati intézményekben gondozta valahogy a társadalom. Hol van ma ez a mecénási szemlélet? Nincsen! Ma minden ember embernek a farkasa, és sajnos az emberek mindig a másik ember anyagi jólétét nézik. Bizony kiveszett a mi társadalmunkból az a mecénási szemlé let, amely megvolt még akár ötvenhatvan éve is, s amely működtetni tudta például az egyházi szeretetszolgálati egészségügyi intézményeket. Itt hívom fel a figyelmét, tisztelt népjóléti miniszter úr, hogy ön - és a kormány is - azt az álláspontot képviselj e, hogy ne legyen megkülönböztetés az állami, önkormányzati és az egyházi egészségügyi, oktatási intézmények között, mert ez bizony nagyon rossz fényt vet önökre. Önök csak szólamokban mondják az esélyegyenlőséget ezen a területen is, ami valójában nincs m eg. Igenis ugyanazt a normatív támogatást meg kell kapni mondjuk a Schweitzerotthonnak vagy bármely más
