Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 12 (156. szám) - Az egyes szociális ellátásokkal kapcsolatos törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. CSEHÁK JUDIT (MSZP):
1245 különösen az elhúzódó átmeneti időszakra eső juttatások esetében, hogy mi számítható be a szolgálati viszonyba. A munkanélküliek jövedelempótló támogatás áról, illetve annak határozott idejűvé tételéről bizottságunk támogatólag vélekedett, az ellátás folyósításának szüneteltetésére vonatkozó szabályok megalkotását indokoltnak tartja. A törvénytervezet nagyon fontos részét alkotják a gyógyszerellátáshoz és a gyógyszertámogatáshoz illeszkedő közgyógyellátást módosító paragrafusok. Kiemeljük, hogy a törvényjavaslatban olyan kiterjesztő javaslat került megfogalmazásra, mely szerint a jelenlegi ellátottak számának megduplázódása esetén is biztosítható az ez irány ú ellátás. Ez akár egymillió embert is érinthet. Megjegyezni kívánjuk, hogy a közgyógyellátásban jelenleg észlelhető anomáliák kiküszöbölésére a nem rendeltetésszerű gyógyszerfelhasználás esetén mindkét felet, orvost, beteget egyaránt érintő szankcionálást indokoltnak tartjuk. Ehhez azonban a jelenleginél átláthatóbb, ellenőrizhetőbb rendszer szükségeltetik. A közgyógyellátással kapcsolatos ellenőrzések rendszeresen történjenek meg, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a gyógyszert felíró orvost és az őt kiszolgáló patikákat rendszeresen ellenőrizze. Tisztelt Ház! Bizottságunk 14 fő igen szavazattal, 2 ellenszavazattal a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tiszt elt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőtársaimnak adom meg a szót. Először Csehák Juditnak, a Magyar Szocialista Párt részéről, őt követi majd Gyimóthy Géza, a Független Kisgazdapárt részéről. Megadom a szót Csehák Judit képviselő as szonynak. DR. CSEHÁK JUDIT (MSZP) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár az elmúlt másfél évben rengeteget vitatkoztunk a családok helyzetéről, a családi ellátásokról, azok módosításáról, éppen ma napirend előtt is ezekkel a kérdésekk el foglalkoztunk, vagy az elmúlt hetekben a családok helyzetével foglalkozó politikai vitanapon is megpróbáltuk ezt a kérdéskört szélesebb kontextusban áttekinteni, azt gondolom, hogy mégsem árt, mielőtt megjegyzéseket tennék, magát a szociális ellátásokra vonatkozó törvényt áttekinteni, nemcsak azért, hogy képviselőtársaim jobban értsék, hanem azért is, hogy a közvélemény is pontosabban tisztában legyen azzal, hogy milyen ellátásokat és hogyan is érint ez a törvénytervezet. (10.00) Tulajdonképpen ez a törv énytervezet több törvény módosítását javasolja, így a szociális törvényét, egy ponton az 1975. évi társadalombiztosítási IIes törvényét, a Gst.nek nevezett, a közvélemény által Bokroscsomagnak becézett törvénytervezet számos pontját, a gyesre, a gyedre, a terhességigyermekágyi segélyre, az anyasági segélyre vonatkozó passzusokat. És természetesen a foglalkoztatási törvény módosítása is ide tartozik. Megjegyzem, hogy én nem lévén ennek a kérdéskörnek a szakértője, ezeket a passzusait a törvénynek nem viz sgáltam. Ismereteim szerint másik képviselőtársam fog az általános vitában ehhez hozzászólni, Csináltam magamnak egy mérleget. Azért, hogy megpróbáljam megítélni, milyen bővítések vannak ebben a törvényben, milyen kényszerű szűkítésekkel kellett hogy fogla lkozzon a kormány, és milyen pontosításokat tartalmaz ez a törvénytervezet. A bővítések kedvező változások sorában - mint arról miniszter úr is szólt - mindenekelőtt a magasabb összegű gyest kell megemlíteni, ez körülbelül 100 ezer embert érint már most, h iszen ezek az emberek csak gyest kapnak, mint családi támogatásnak nevezhető ellátást, s ennek az összege valóban emelkedik. Azok is - és ez a kör is igen széles, hallottuk, hogy több mint 3040 ezer ember , akik nem szerezhettek a jelenleg érvényben levő szabályok szerint jogosultságot a gyerekgondozási