Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 11 (155. szám) - A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ):
1217 államtitkárság munkatársai a legjobb szándékkal igyekeznek majd feladataikat ellátni. Olyan struktúra létesül ugyanis - és én úgy gondolom, hogy nem anakronisztikus dolog a jogállamiság építése közben struktúrákról is beszélni , amely közvetlenül ki van téve a politikai széljárásnak, az érdekek változásainak. Ez a politikai kitettség pedig még azoknak is kellemetlen meglepetést okozhat majd, akik most egyházi oldalról határozottan támogatják a változtatást. (20.00) Egyébként azt szeretném csak megjegyezni , hogy ennek az ügynek különös pikantériát kölcsönöz az, hogy a címzetes egyházügyi államtitkár úr - aki most Sarkadi Nagy Barna volt ÁEHvezető, majd Pálos Miklós képviselő úr felújított székét foglalja el - az előző ciklus alatt, amikor még az MKM főoszt ályvezetője volt, folyamatosan kritizálta a függetlenített államtitkárság létét, és azt hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az egyházi ügyeknek a szaktárcánál lenne a legmegfelelőbb helye. Az ő véleménye is közrejátszott egyébként abban, hogy az új kormán y első intézkedései között megszüntette a függetlenített egyházügyi államtitkárságot. Tisztelt Ház! Ha ez az eset önmagában állna, akkor még el is hihetnénk azt, hogy mindössze az történik, hogy a kormány keresi, de nem találja a megfelelő helyét az egyház specifikus állami ügyeknek a kormányzati struktúrában; és ezen önmagában nem is csodálkoznék, hiszen az állam és az egyház elválasztására épülő rendszerben egy ilyen szerv léte önellentmondás. Mivel azonban nálunk a pénz- és vagyoni ügyek, tudjuk jól, még összefonják a két oldalt, kénytelenkelletlen, de átmenetileg még szükség van egy egyházi ügyeket kezelő speciális állami szervre, így valóban fejtörést okozhat, hogy ez hol helyezkedjen el. Ideális megoldás nincs természetesen, mert mint említettem, egy i lyen szerv rendszeridegen; a legkevesebb baj azonban akkor keletkezhet, ha az egyházügy szakmai keretek között fut, ez pedig nyilvánvalóan csak a szaktárcát, esetünkben a Művelődési és Közoktatási Minisztériumot jelenthetné. Álláspontom szerint tehát a lét ező problémákra, amelyek tagadhatatlanul fölmerültek és léteznek, az MKM keretein belül kellett volna megoldást keresni. Egyébként ott már államtitkárrá lett előléptetve az egykori főosztályvezető úr, tehát az sem felel meg a valóságnak, hogy ez a lépés sz ükségeltetik ahhoz, hogy az egyházak még magasabb szinten kezeltessenek. Tehát nekem az a véleményem, hogy jó alkalmat kínált volna a problémák kezelésére a tárca vezetésében történt változás. Vannak, tisztelt Ház, azonban egyéb jelek, amelyek azt mutatják , hogy a kormány sem nem kénytelen, sem nem kelletlen teszi azt, amit most tesz, hanem egy visszarendeződési tendencia részeként. Az egyik ilyen jelzés a konkordátumkötés szándékának a kinyilvánítása. A Vatikánnal történő konkordátumkötés felvetése ugyanis teljesen váratlanul történt, és sokakban megdöbbenést váltott ki. Az ezredfordulóhoz közeledve ugyanis joggal gondolhatná az ember, hogy az az elv, amely szerint a törvények egyaránt mindenkire vonatkoznak, teljesen magától értetődik. A vallás- és lelkiis mereti szabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényben ez a megközelítés az egyházi ügyek területén is érvényesül. Az említett törvény egyébként többek között lezárta a különmegállapodások korát, és ezzel a törvény előtti egyenlőség ta lajára helyezkedett. Ezért ma Magyarországon a vallási kérdéseket az összes érintettre egyaránt vonatkozó, tehát általános érvényű törvények rendezik; a még megoldásra váró ügyeket pedig szintén mindenkire ható jogszabályokkal kívánjuk rendezni, így ennek a paktumpolitikának a felelevenítése teljesen anakronisztikus lenne. Az alkotmányunk egyébként egyetlen esetben enged eltérést az általánostól, akkor, amikor a 70/A § (3) bekezdésében kimondja: "A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélye gyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti." Ez az úgynevezett kedvezményes megkülönböztetés elve egyébként, amely a szóhasználatban mint pozitív diszkrimináció terjedt el. Őszintén remélem azonban, hogy senki nem gondolja komolyan azt, hogy az egyházak sorában éppen a legnagyobb magyar egyház, a római katolikus lenne a leghátrányosabb helyzetben, olyan hátrányban, amely azt indokolná, hogy esetében eltérjünk az általánostól. Ezt
