Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 5 (143. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP):
12 pénzek elenyészőek az előző időszakokhoz képest, és egész egyszerűen nem lehet tudni, hogy a hosszú távú jövő érdekében mi lesz az egyetemi felsőoktatásban végzett ek sorsa, egyáltalán az egész köz- és felsőoktatásnak mi lesz a sorsa? Mi lesz azokban az esetekben, ahol az egész ország előtt hosszú távú érdekek sérültek - az egészségügyben, az oktatásban és a nyugdíjasoknak a helyzetében? Volt szerencsém többször is s zólni abban az ügyben, hogy mi van az olajellátással, ahol csak tört részt kaptak kompenzációként az emberek. Ezeknek a pénzéből stabilizálunk? Tisztelt Kormány! A nagy baj az, hogy mindezekkel együtt ez csak egy átmeneti és ideiglenes megoldás, mert minda zok az előnyök, amelyek ma jelentkeznek (Az elnök csenget.) , '9899ben óriási visszaütésként jelentkeznek majd, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy akkor már nem lesznek privatizációs bevételek, a vámpótlék elenyészik '97 végével, és a kormány csak a saját idő szakára stabilizálta a saját hatalmát (Az elnök csenget.) , de nem az ország gazdasági helyzetét. (Taps az MDF, a KDNP és a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Isépy Tamás frakcióvezető úrnak, KDNP. DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP) : Tisztelt O rszággyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Azzal kezdeném, őszintén tartottam attól, hogy a házbizottságban rossz megállapodást kötöttünk, amikor 5 percben korlátoztuk a frakciók hozzászólási idejét. Örömmel lehetett tapasztalni, hogy az aggodalom teljesen f eleslegesnek bizonyult, mert 5 perc sem kell az észrevételek megtételéhez, ugyanis az itt elhangzottak semmi olyan újat nem tartalmaztak, ami eddig már a médiacsapokból ne csorgott volna ránk. Ez egy megismételt sikersztori, egy kicsit a hollywoodi filmekh ez hasonló, ahol mindent bevon a rózsaszín fátyol, szikrázó napfény, vagy Florida, vagy a Colorado, a szerelmesek egymásra találnak, happy end, mindenki boldog, mindenki örül. (Derültség és taps az ellenzéki padsorokban.) De lehet egy politikai sikersztori is, csak ki kell állni és azt kell hangoztatni, hogy mi vagyunk a legjobbak, a legerősebbek, a leghatékonyabbak, a legklasszabbak, mindenki számíthat ránk. Ezt el lehet mondani Taszáron, el lehet mondani a parlamentben. Itt a kérdés csak az, hogy ezek utá n ki meri feltenni a kérdést, hogy vajon mi ennek a sikersztorinak az ára, és vajon nem kellenee megvárni azt a névmásváltoztatást, hogy a "mi" helyére a "ti" kerüljön, tehát inkább a másik oldalról mondják, hogy ti vagytok a legjobbak, a leghatékonyabbak , a legerősebbek. Erre még egy kicsit várni kell. Tisztelt Országgyűlés! Tudom, hogy a tárgyilagosság árt az egészségnek, mert csökkenti a vérnyomást. Tárgyilagosan el kell ismerni azt az eredményt, hogy a GDP valóban növekedett, a fizetési mérlegben valób an javulás volt, csak mindig visszatérek arra, hogy vajon mi ennek az ára. Mi, ellenzék is tudjuk, hogy a szociálpolitika nem Róbert bácsi ingyenkonyhája. Azt is tudjuk, hogy a magyar pénzügyminiszter keresztneve nem Róbert, és Lajos bácsinak nem szokása, hogy ingyenkonyhát létesítsen, sőt ő legszívesebben még a tányér árát is megkérné, amibe az ingyenlevest kimérné. Tehát nyilvánvalóan a szociálpolitikát ez a tendencia jellemzi; lassan átalakul a városkép. Az utcán majd szépen kifordított, üres zsebű, foga tlan, krákogó magyar állampolgárok fognak sétálni, mert nem tudják a gyógyszer árát megfizetni, mert nem tudják a fogorvosi költséget megfizetni, és az elvonások miatt teljesen kiürült zsebbel fognak közlekedni. Tehát nyilvánvaló, hogy a siker ára mögött e z van. Ha számokról van szó, mindig szoktam idézni Churchillt, aki azt mondta, hogy csak annak a statisztikai adatnak hisz, amit ő maga hamisít... De kezdjük az oktatással. Nyilván a szakemberek el fogják mondani, hogy nem ilyen rózsaszínű a dolog az oktat ás normatív ráfordításával vagy a kulturális szféra támogatásával kapcsolatban. Vagy
