Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 5 (153. szám) - A gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/1677. szám) határozathozatala - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
1074 Annak is örülünk, hogy koncepcionálisan egyet tudunk érteni a kormány javaslatával, és annak is örülünk, hogy a törvényja vaslat vitájánál és tárgyalásánál nem a szerint osztályozódnak módosító javaslatok és különböző elképzelések, hogy azok a patkó melyik oldaláról hangzanak el. Mint ahogy a múlt héten is a plenáris ülésen jeleztem, a FideszMagyar Polgári Párt parlamenti fr akciója támogatja azokat a koncepcionális és részben szövegpontosító fogalommeghatározó lépéseket, amelyeket a törvénymódosítás megtesz. Támogatjuk a szerveződési elv pontosítását, a munkáltatói hozzájárulás plafonjának feloldását, a nyugdíjkorhatár kibőví tését és az összeolvadás és beolvadás lehetőségeinek törvényi megteremtését. Néhány apró problémánk van a törvénymódosítással kapcsolatosan, amire a múlt héten is utaltam, ami részben most az alkotmányügyi bizottság egyik módosító indítványával a kormányha tározatban remélhetőleg pontosítódik és megfelelő szabályzást kap. Tehát tisztelt képviselőtársaim, örülünk, hogy részt vettünk ennek a törvénymódosításnak a vitájában, és remélhetőleg ez a szféra egy biztos támpontot jelent majd a későbbi gazdasági működé sben, és remélhetőleg nem szükséges a tűzoltószerű gyors módosítása, hiszen egy olyan szféráról van szó, amelynek hosszú távú jogi stabilitása feltétlenül indokolt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm. Megkérdeze m a többi képviselőcsoportot, hogy kívánjae a szavazatát indokolni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánja. A gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/1677. szám) határozathoz atala ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Most soron következik a gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala . Az előterjesztést T/1677 . számon, a gazdasági bizottság ajánlását pedig T/1677/2. szá mon kapták kézhez képviselőtársaim. Megadom a szót dr. Surján László képviselő úrnak, aki válaszolni kíván jelzése szerint a vitában elhangzottakra. DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP) : Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony, de tulajdonké ppen nem nagyon van mire válaszolni. Itt egy szomorúság van, hogy a kormány nem vállalta fel ennek a dolognak a támogatását. A vitát összefoglalni sem nagyon érdemes. Azt hiszem, hogy ennek az exlex állapotnak a fenntartása és egy merev megoldás nemkívánat os. Én tehát, noha nem bírom a kormány támogatását, teljesen mindegy, hogy ellenzéki vagy nem ellenzéki oldalról, kérem, hogy a zárószavazásnál támogassák a beterjesztett javaslatot, hiszen ez nem rendezi a kérdést, de egy kényszert jelent, hogy elénk kerü ljenek - mint ahogy ezen a héten már elénk is került egy olyan törvényjavaslat, amely megoldja egyegy kamarának a gondját. Döntsön a Ház, hogy ne fordulhasson elő az, hogy minisztériumi hivatalnokok fektetnek el egész szakmákra vonatkozó lényeges kérdések et. Köszönöm a szót és a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Emlékeztetem önöket, hogy a múlt heti általános vitában módosító javaslatot senki sem nyújtott be, így a határozathozatal egyetlen döntést igényel.