Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 5 (153. szám) - Andrzej Zelazowski, az IPU lengyel-magyar csoportjának helyettes vezetője és kísérete köszöntése - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. TOKAJI FERENC (MSZP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. KISS JÓZSEF (MSZP):
1006 lefolytatásával. Az igennel szavazóknak, egyetértőkn ek kézfelemelését kérem. (Szavazás.) Látható többséggel az Országgyűlés az ügyrendi indítványt elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Ennek megfelelően először soron következik a Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetéséhez és annak mellékletéhez beérkezett módosít ó javaslatok vitája az ajánlás 1től 35ig terjedő pontjai tekintetében, pontjait érintően. Jelezném, hogy a részletes vitához egy képviselőtársunk nyújtotta be írásban előzetesen felszólalási szándékát, ez Tokaji Ferenc képviselő úr, a Szocialista Pártból . Megkérdezem képviselő urat, hogy a négy részre tagolt vitának ebben a szakaszában, mindegyikben vagy melyikben kíván szólni. DR. TOKAJI FERENC (MSZP) : Elnök úr, én a vitának az Egészségbiztosítási Alap részéhez, tehát a II. részéhez kívánok hozzászólni. ELNÖK (dr. Salamon László) : Akkor most képviselő úr, ameddig az 1től 35ig terjedő pontokat nem vitattuk meg, nem kér szót, ha jól értem. (Dr. Tokaji Ferenc: Természetesen. Így van.) Megkérdezem, ki kíván a részletes vitának ehhez a szakaszához hozzászól ni. Megadom a szót Kiss József képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt frakciójából. DR. KISS JÓZSEF (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt képviselőtársaim! Talán nagyon furcsának fogják találni, hogy élek a Házszabály adta lehetőséggel, amikor az első po nthoz benyújtott módosító indítványunkat szeretném indokolni és néhány elemmel kiegészíteni. Ez az indítvány arról szól, hogy a törvény korábban tervezett 1995ös címe 1996ra változzon. Azt hiszem, ez a házszabályszerű módja annak, hogy az előbb elhangzot t, általános vita jellegű részben magyarázattal szolgáljunk arra, hogy miért is telt el közben egy év, illetve miért telt el négy hónap, ami egy évváltással is együttjárt. Így a magyar jogrendnek megfelelően az adott, pillanatnyi évet kell szerepeltetni a törvények címében, és nem azt az évet, amikor a törvényjavaslatot eredetileg beterjesztették. A beterjesztés tavaly novemberi volt, valóban igaz, hogy Bokros Lajos pénzügyminiszter jegyezte. Ez teljesen megfelelt a törvényi szabályoknak, de az a beterjeszt és a Társadalombiztosítási Alapok véleményét tükrözte. Erről, tehát az eredeti ötletről, az eredeti társadalombiztosítási javaslatról ellenzéki képviselőtársaim a Házban minden lehetséges rosszat elmondtak. Talán azt az egyet nem hallottuk - ilyenkor szokt am ezt mondani , hogy a beterjesztett törvényjavaslat effektíve növeli az ózonlyuk nagyságát... (Derültség.) ..., de minden más rosszat el lehetett róla mondani, s azt el is mondták. Ezért nem igazán értem, hogy az ezen történő javító szándékot miért ugyan ilyen módon fogadják képviselőtársaim. Talán kivétel ez ügyben Surján László képviselőtársunk, aki tényleg erkölcsi aggályoktól is áthatva közelítette meg ezt az ügyet. Szeretném ezért itt pontosítani azt, hogy igazából a módosító javaslatot - Torgyán Józs ef képviselő úr által hivatkozottal ellentétben - nem két MSZPs képviselő terjesztette be, tudniillik Matyi László az SZDSZ frakciójának a tagja. Egyébként, ha ez képviselő úrnak önmagában elkerülte volna a figyelmét, akkor jól látható ez az ülésteremben is, mert köztünk van itt egy folyosó, ahol le lehet jönni. Ha még ez sem elég, akkor a kék ajánlásban a főtitkár és a szervezési és tájékoztató főosztály ezt közli képviselőtársaimmal. Tekinthető tehát két kormánypárti képviselő indítványának, de nem MSZPs indítványnak a csomag. Volt még persze néhány ilyen hiba, ami nyilvánvalóan elkerülte a figyelmet, és ennek javítására nem lesz módunk, ha nem akarunk minden egyes pontjához hozzászólni, de talán pont ezt az egyéves eltérést jól szemléltetné ugyancsak To rgyán képviselő úrnak a hivatkozása a '94es zárszámadás auditált mérlegére. Amikor ő azt mondta, hogy '94 szeptemberében, illetve augusztusában elkészült a