Országgyűlési napló - 1995. évi téli rendkívüli ülésszak
1995. december 19 (141. szám) - A személyazonosító jelre vonatkozó 46/1995. június 30-ai alkotmánybírósági határozat következtében teendő intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat zárószavazása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
196 rendelkezés nincs összhangban az államigazgatási eljárásról szóló törvénnyel. Ugyanis az elfogadott módosító indítvány arra vonatkozott, hogy személyi adat- és lakcímnyilvántartásból adatszolgáltatást igénylő ügyfél kérelmét minden esetben csak írásban adhatja be. Az államigazgatási eljárásról szóló törvény pedig úgy rendelkezik, hogy államigazgatási ügy ben a kérelmet szóban vagy írásban lehet benyújtani. Igaz, a jogszabály előírhatja, hogy az ügyfél a kérelmet az erre a célra rendszeresített nyomtatványon is benyújthatja és ugyanezen törvény 17. §a pedig a szóbeli kérelem benyújtásáról is rendelkezik, a mely szerint ezt jegyzőkönyvbe kell felvenni. (21.10) Azt hiszem, hogy az elmondottakból egyértelmű, hogy az államigazgatási eljárás hivatkozott szabályaival ez a Ház által jóváhagyott módosító indítvány ellentétes volt. Elvileg tehát lehetséges lenne a je lenleg hatályos szabálytól eltérően a formanyomtatvány kötelező bevezetésével az írásbeliség előírása, ez azonban egyrészt azért nem fogadható el, mert a módosító indítvány nemcsak a tárgyalt törvényre, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvánta rtásáról szóló, újonnan beiktatásra kerülő 19. § (1) bekezdés b), d) pontjára irányul, hanem az új törvénnyel nem érintett a) pontra is. Ez utóbbi pedig egyéb okból adatot igénylő állampolgárra vonatkozik, akinek részére biztosítani kell a lehetőséget arra , hogy éljen az eljárási törvényben biztosított egyszerűsített eljárási lehetőséggel, vagyis azzal, hogy kérelmét jegyzőkönyvbe mondja. Másrészt pedig az adatszolgáltatás iránti kérelmek tartalmának várható sokszínűsége és egyedisége miatt a formakényszer a gyakorlatban sem valósítható meg. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatról történő határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae az előterjesztő módosító javaslatát a T/1637/27. számú ajánlás 1. pontja szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 252 igen, 4 ellenszavazat és 25 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta. Ezek után, tisz telt Országgyűlés, a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege s zerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 264 igen szavazattal, 31 ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta. A Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja nevében Sándorffy Ottó indokolja a frakció szavazatát. Megadom a szót. SÁNDORFFY OTTÓ (FKGP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kívánom indokolni a törvényt. (Taps.) A személyazonosító jelre vonatkozó 46/1995. június 30ai alkotmánybírósági határozat következtében teendő intézkedésekről szóló orsz ággyűlési határozati javaslat zárószavazása ELNÖK (dr. Gál Zoltán) :