Országgyűlési napló - 1995. évi téli rendkívüli ülésszak
1995. december 19 (141. szám) - Döntés önálló indítványok sürgős tárgyalásáról: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. GELLÉRT KIS GÁBOR, az emberi jogi, vallásügyi és kisebbségi bizottság elnöke:
156 értékét illetően a töredékére zsugorodott. Ennek a helyzetnek nyilvánvalóan az a sajnálatos oka - és most, higgyék el, semmiféle politikai kritikát nem kívánok mondani , hogy a kormány, a mindenk or felelős kormány nem tudott eddig valóban biztató és valóban határidőhöz kötött ígéretet tenni, amelyben felsorolná, hogy mikor, milyen ütemezéssel, milyen vagyontömeget kíván felajánlani a kárpótoltak törvényes érdekeinek védelmében és a kárpótlási jegy ek ügyének végleges lezárása, rendezése érdekében. Ezért a határozati javaslat nem többet, de nem is kevesebbet tartalmaz, mint hogy a kormány egy megfelelő határidőig - amit majd nyilván módosítani kell, hiszen ez év végéig erre nyilván nem kerülhet sor - adjon számot az Országgyűlésnek arról, hogy milyen ütemezéssel milyen csomagokat, milyen beváltási lehetőségekkel kíván az 50 milliárd kárpótlási jegytömeggel szembeállítani, és ezzel azt az állandósult elégedetlenséget és azt a belpolitikailag érzékelhet ő feszültséget, amely a kárpótlási ügyek beváltatlan és végrehajtását elő nem segítő kormányzati magatartást kíséri, valóban megfordítva - azt kell mondanom ellenzéki képviselőként , a kormány javára szolgáló és nyilvánvalóan számonkérhető és teljesítendő feladatot vállalna, és az Országgyűlés erről hozna határozatot. Nem kívánom bővebben indokolni a frakció ezen igényét, de kérem tisztelt képviselőtársaimat a kormánypártok részéről, akik zömében egyéni képviselőként kerültek ide a parlamentbe, hogy ennek a támogatásával nyilvánítsák ki azt, hogy ellenőrizni kívánják a kormányt, nem egyik vagy másik párt érdekében, hanem a kárpótlási ügy valódi, végleges lezárásának gyakorlati és számonkérhető formájában. Mindössze ennyit kér az országgyűlési határozati jav aslat előterjesztője, nem kíván beleavatkozni a végrehajtó hatalom felelősségébe, de a parlamenti ellenőrző funkciónak ez egy igen látványos és valódi megvalósulása lenne. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágne s) : Én is köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A tárgysorozatbavétel tárgyában képviselőcsoportonként egy képviselő és az elsőként szólásra jelentkezett független képviselő legfeljebb kétperces időkeretben felszólalhat. Kérdezem, kíváne valaki felszólalni. ( Senki sem jelentkezik.) Jelzés nem érkezett. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy tárgysorozatába veszie dr. Sepsey Tamás képviselő úr H/1176. számú önálló indítványát a kárpótlási jegyek felhasznál ásával kapcsolatos kormányzati feladatokról. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Donáth László jelzi, hogy a gépe nem működik.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 80 igen szavazattal, 166 ellenszavazattal, 21 tartózkodással az előterjesztést nem vette tá rgysorozatába. Döntés önálló indítványok sürgős tárgyalásáról: ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Az emberi jogi bizottság a rendkívüli ülésszakon történő tárgyaláshoz szükséges számú aláírás csatolásával, sürgős tárgyalás t kérve nyújtotta be az egyházak közvetlen állami támogatására jóváhagyott 1996. évi költségvetési keret felosztásáról szóló országgyűlési határozati javaslatát H/1846. számon. Kérdezem dr. Gellért Kis Gábor urat, a bizottság elnökét, hogy kívánjae a sürg ősséget két perc időtartamban indokolni. (Dr. Gellért Kis Gábor bólint.) Jelzése alapján megadom a szót dr. Gellért Kis Gábornak. DR. GELLÉRT KIS GÁBOR , az emberi jogi, vallásügyi és kisebbségi bizottság elnöke : Köszönöm a szót, elnök asszony. Ez volna a m ásodik esztendő, amikor az Országgyűlés a költségvetéssel egy időben fogadja el az egyházak közvetlen állami támogatásának keretösszegét és ennek részletezett felsorolását. Gondolom, különösebben nem kell bizonygatni azt, hogy az egyházak