Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 3 (111. szám) - Dr. Takács Imre (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Milyen lehetőség van a katasztrofálisan aszály sújtotta Hajdú-Bihar megyei mezőgazdasági termelők megsegítésére?" tárgyában - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP):
960 mondta, hogy a kormányprogram alapján mindent felvállalnak, ami az e urópai gyakorlattal összhangban áll. Ön ezáltal sajnos nem minősítette a vajdasági magyarok autonómiakövetelését, én pedig erre vonatkozóan tettem fel kérdést. Horn Gyula arra vonatkozóan tett ígéretet a vajdasági magyaroknak, hogy ezt támogatja. Ezért fél ek attól, hogy ön most megint óvatosan, de megcáfolta saját miniszterelnökét. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Viszontválaszra megadom a szót miniszter úrnak. KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter : Vá ltozatlanul azt mondom, hogy a kérdésre lehet egy átfogó és lehet egy konkrét választ adni. Ugyanis ha lenne jogom visszakérdezni, akkor azt kérdezném képviselő úrtól, hogy hol van a vajdasági magyaroknak autonómiatörekvésük, autonómiakoncepciójuk. Van a V MDK autonómiakoncepciója, és van a Vajdasági Magyarok Szövetségének, a kettő tudva levően nincs még összhangba hozva, és még mindig van olyan magyar szervezet, amelynek egyelőre nincs autonómiakoncepciója. Tehát ezért szabtam általános választ. Nem hiszem, hogy az én dolgom az, hogy minősítsem bármelyik magyar szervezet autonómiakoncepcióját és az európai normákkal összevessem, mindezt egy perc vagy két perc időhatárok között. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) D r. Takács Imre (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Milyen lehetőség van a katasztrofálisan aszály sújtotta HajdúBihar megyei mezőgazdasági termelők megsegítésére?" tárgyában ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Dr. Takács Imre képviselőtársunk, a Magyar Szocialista Párt frakciójából, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszterhez "Milyen lehetőség van a katasztrofálisan aszály sújtotta HajdúBihar megyei mezőgazdasági termelők megsegítésére" tárgyában. Megadom a szót Takács Imre képviselő úr nak. DR. TAKÁCS IMRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Dr. Kasuba János és Rusznák Miklós képviselőtársaim már korábban kérdést intéztek miniszter úrhoz a súlyos aszálykárok miatt. Miniszter úr válaszában megemlítette, hogy öt megyében különösen nagy volt a természeti katasztrófa. Az nyilvánvaló, hogy nem ismétlem meg a tisztelt képviselőtársaim kérdéseit, annak ellenére, hogy ezen ház falai és a mi fülünk már hozzászoktak a nagy ismétlésekhez, ezáltal az egyik legfontosabb erő forrás, az idő pazarlásához. Örvendi László, a HajdúBihar megyei területi agrárkamara alelnöke részletes növénykultúránkénti értékelést adott a megyében pusztító aszálykárról, amelynek összértéke 8,7 milliárd forint. Köszönöm alelnök úr gyors munkáját, ez en elemző munkát átadtam miniszter úrnak. Veres Péter egyik könyvében írja, hogy sok évvel ezelőtt a Hortobágyon átutazó megkérdezte az út mellett álló pásztortól: utoljára mikor volt itt eső? Olyan régen - válaszolta a természet kiváló ismerője , hogy mé g a hároméves békák sem tanultak meg úszni. Sajnos, ebben az évben a Hortobágyra látogatónak a juhász azt válaszolná: még az ötéves békák sem tanultak meg úszni. Való igaz, hogy az elmúlt években, ha különböző mértékben is, de jelentős volt az aszálykár Ha jdúBihar megyében is. Ezért az ez évi nagy veszteség enyhítése mellett olyan hosszú távú intézkedésekre is