Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 3 (111. szám) - Dr. Gáspár Miklós (KDNP) - a pénzügyminiszterhez - "Milyen konzekvenciákat von le a pénzügyminiszter a csomagját érintő újabb alkotmánybírósági döntésekből?" címmel - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP):
956 A sorkatonák leszerelése annak az ütemnek megfelelően történik, amit a parlament megszabott, hogy egyéves sorkatonai szolgálati idő v an ma a Magyar Honvédségben, és ha ezt októberben tehetik le, akkor sor kerül a leszerelésükre. Amennyiben hivatásos katonák leszerelését kérdezi, akkor teljes felelősséggel mondhatom, hogy a szárazföldi parancsnoktól a napokban kérdeztem: történte a Magy ar Honvédségnél akár egyetlenegy hivatásos katonának is a leszerelése azzal az indokkal, hogy átszervezésre kerül a hadsereg, és számára új beosztást nem tudnak biztosítani. Ő azt mondta, hogy egy ilyen esetről sem tud. Való igaz azonban, hiszen valószínűl eg az informátora arról helyesen tájékoztatta, hogy az elmúlt hónap 14én Kaposváron volt egy feladatszabó értekezlet, ahol nem létszámokról döntöttek, hanem az év végéig hátralévő katonai feladatokról adtak tájékoztatást. Ilyen feladatszabó értekezleten m agam is részt vettem például Cegléden mintegy tíz nappal ezelőtt, és azt gondolom, hogy ez egy teljesen normális dolog, hogy a hadseregben a várható feladatokat tervezni kell, és erre fel kell készíteni a különböző szintű parancsnokokat. Ezért szeretném ké pviselőtársamat megnyugtatni arról, hogy amíg az Országgyűlés nem hozza meg a határozatát a Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról, ami 1995. december 1jei, illetve '96. december 1jei állapotra fog utalni, semmilyen ilyen jellegű létszámcsökkenté sre nem fog sor kerülni. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. DR. GERÓCS JÓZSEF (FKGP) : Miniszter úr nem győzött meg. Ugyanis nem a sorkatonáknak a leszereléséről van s zó, hanem a kerülethez tartozó hivatásosoknak és az ott lévő polgári alkalmazottaknak. Pontosan ezért tettem fel a kérdést, mert parlamentáris demokráciákban ilyen nem szokás. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Viszontvá lasz lehetőségével miniszter úr nem kíván élni. Dr. Gáspár Miklós (KDNP) - a pénzügyminiszterhez - "Milyen konzekvenciákat von le a pénzügyminiszter a csomagját érintő újabb alkotmánybírósági döntésekből?" címmel ELNÖK (dr . Salamon László) : Dr. Gáspár Miklós képviselőtársunk, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójából, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszterhez, "Milyen konzekvenciákat von le a pénzügyminiszter a csomagját érintő újabb alkotmánybírósági döntésekből?" címm el. Megadom a szót. DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP) : Köszönöm. Pénzügyminiszter Úr! A nyugati demokráciákban teljesen természetes, hogy egy olyan miniszter, akivel szemben sorozatosan nagy súlyú szakmai és erkölcsi kifogások merülnek fel, önként lemond, vagy enne k hiányában a kormány tevékenységéért felelős miniszterelnök felmenti hivatalából, így próbálva megvédeni a kormány presztízsét. Az ön nevével fémjelzett úgynevezett Bokroscsomagot az Alkotmánybíróság már eddig is számtalan ponton nyilvánította alkotmánye llenesnek, és még további hasonló alkotmánybírósági döntések várhatók. Mindez a legélesebben veti fel az ön, illetőleg az ön által vezetett pénzügyi kormányzat szakmai alkalmasságának, szakmai felelősségének a kérdését. Konzultáltake önök egyáltalán a cso magjuk beterjesztése előtt alkotmányjogi szakértőkkel?