Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 3 (111. szám) - A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló törvényjavaslat, valamint a vámtarifáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - VARGA MIHÁLY, a Fidesz
932 A vámügynöki tevékenység vámtörvényi szabályozása új eleme a hazai vámjognak. A vámügynöki tevékenység pénzügyi garancia és vámszakismeret megléte esetén engedélyezhető csak. A vámközvetítést megbízás alapján hivatásszerűen végző vámügynök és vámügynökség tevékenységének engedélyezési feltételei viszont - véleményem szerint - hibásan egymást helyettesítő elveket rögzítenek, holott egyidejűség kikötése lenne célszerű. Például ha a kérelmező vámszempontból megbízható, még szükséges és indokolt, hogy - mondjuk - bankgaranciával is rendelkezzék. Az előírások szakmai követelményei mellett pontosítani kellene a tevékenységengedélyezés tárgyi feltéte leit, és a büntetlen előélet kritériumának előírásától sem lehet eltekinteni. A vámügynökségi tevékenység vámhatósági ellenőrzésének szabályozásával - minthogy az kimaradt mind a törvényjavaslatból, mind a megkapott kormányrendelettervezetből - célszerű a törvényjavaslatot vagy a kormányrendelettervezetet kiegészíteni. Tisztelt Képviselőtársaim! Módosító javaslatainkban a törvényjavaslatot ilyen értelemben szándékozunk jobbítani. Még egy dolog: bár nem tartozik az Országgyűlés jogalkotói tevékenységébe, d e úgy hiszem, pár szóval érinteni kell a törvényhez kapcsolt, a vámjogról szóló kormányrendelettervezetet is. Meggyőződésem, hogy ez jól szolgálta a törvénytervezet jobb megértését, a témában való jobb eligazodást. Ebből a gondolatból kiindulva a magam ré széről javasolnám, hogy az átláthatóság, a könnyebb eligazodás érdekében célszerű lenne a kormányrendeletben közreadni a vámeljárás során alkalmazandó formanyomtatványok mintatárát is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Salamon László) : K öszönöm. megadom a szót Varga Mihály képviselő úrnak, a FideszMagyar Polgári Párt képviselőcsoportja vezérszónokának; egyben az ülés vezetését átadom G. Nagyné Maczó Ágnes alelnök asszonynak. (Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés al elnöke foglalja el.) VARGA MIHÁLY , a Fidesz képviselőcsoport részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita második órájában nyilvánvalóan abban a helyzetben vagyok, hogy nem kell minden eddig elhangzott kérdéskörrel kül ön foglalkoznom, ezért csak néhány fontosabb csomópontot emelnék ki a két törvényjavaslat problémaköréből. Az első nyilvánvalóan az, hogy a vámpolitika szabályozása és maga a vámpolitika mindig része, eszköze az éppen aktuális gazdaságpolitikának. Ebből a szempontból, ha a vámpolitika ezt az eszközrendszeri funkciót teljesíti, nyilvánvaló, hogy a szabályozás abba az irányba mozdul el, amely inkább a fiskális pénzügyi szemlélet bevételeit tekinti fontosnak. Ebből a szempontból bár a vámjog- és a vámtarifatö rvények valóban új elemet hoznak a magyar gazdaság jogrendszerébe, mégis néhány olyan területet szabályoznak le, amelyeknek a korlátozásatúlkorlátozása talán nem indokolt. (11.10) A második fontos szempont, hogy ez a fajta vámtörvénymódosítás nyilvánvaló an része kell hogy legyen az európai integrációval történő jogharmonizációnak. Nagyon fontos az, hogy a magyar gazdaságban meglévő jogrendszer alkalmazkodjon - már akár a csatlakozási feltételek megteremtése előtt is - az Európai Unió jogrendszeréhez. Ebbő l a szempontból - mint ahogy erre a törvényjavaslatok indokolása is utal rá - lényeges előrelépés történik. Nem teljes ez az előrelépés, de azt hiszem, hogy a gazdaság jelenlegi helyzetében a szükséges lépést a kormány ebből a szempontból megtette. A harma dik észrevételem, hogy a törvényjavaslatokhoz csatolt, tájékoztatónak biztosított kormányrendelet lényegesen vastagabb már első ránézésre is, mint maga a törvény. Ebből a