Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 5 (103. szám) - A Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABAD GYÖRGY, az MDF
84 Tisztelt Országgyűlés! Ezek u tán a praktikumra szeretnék térni - és nyilván ezt sem szűken értelmezem. Úgy gondolom, a legjelentősebb mozzanat az, ami végre megjelenik ebben a használati vonatkozásban XX. századi magyar jogszabályban - mert egyes korábbiakba ez könnyebben volt beleért hető, mint az eddigi vonatkozó rendeletekbe , hogy a magánszemélynek, tehát a honpolgárnak mik a jogai és lehetőségei a címer- és zászlóhasználat, sőt a köztársaság elnevezésének használata tekintetében is. Megint azt mondhatom: nincs tartalmi kifogás. De van egy olyan szerkezeti észrevételem, amelyik azután nagyon sok elemmel bővül - már tudniillik kifogásolható elemmel - a szöveg vizsgálata kapcsán. Ez tulajdonképpen az üdvözlendő 11. § helye, amelyik jelenleg ezt a nevezetes tételt kimondja, miszerint a nemzethez tartozás kinyilvánítása céljából magánszemély a címert és zászlót, és a zászlót, lobogót az e törvényben foglalt korlátozások megtartásával használhatja. A korlátozások ésszerű korlátozások, nem kívánom őket tárgyalni: az egyéb rendelkezések, az az, a törvényjavaslat függelékének jellegét öltő rész tartalmazza. Egy világos szerkezeti meggondolás játszhatott itt szerepet: a címerről, legalábbis címe szerint, az első négy paragrafusban, a zászlóról a következő négy paragrafusban szól a javaslat. (10 .20) Egy paragrafus szól a Magyar Köztársaságra utaló elnevezés használatáról, s utána jönnek az egyéb rendelkezések. De ha az ember most jogtechnikai, de ugyanakkor a tartalmi kiemeléssel élés lehetősé gein elgondolkodik, akkor lehetett volna találni egy sokkal szerencsésebb megoldást. Nem tudom, hogy a módosításokban sor kerüle rá, vagy esetleg maga a minisztérium kezdeményez itt valamit. Tudniillik a címerről szóló paragrafusok tulajdonképpen előkészí tik a zászlóval foglalkozó és a nevezetes, az egyéb rendelkezések sorába utalt intézkedést. Ezek visszavisszautalnak, magát a szöveget is bonyolulttá téve. Sokkal szerencsésebb lett volna, ha az első fejezet elmondja, hogy kik, milyen szervek jogosítottak a címer, a zászló és a "köztársasági" elnevezés használatára; és utána az egyéb rendelkezésekbe vagy más módon elkülönített rendelkezésekbe csak az eltérések kerülnek. Ez így nemcsak méltóságteljesebbé tette volna a szöveget, hanem úgy gondolom, kevésbé b onyolulttá. Egy előkészítő tárgyalásban, ha talán nem is ilyen összefogottan, de történt erre utalás, és történt más átrendezési problémára is utalás. Ha a "Zászló" alfejezetet nézzük a maga négy paragrafusával, logikai rendje igen zavaró. Ha a jelenlegi s truktúra marad, akkor legyen szabad javasolnom azt, hogy már a címbe az kerüljön, ami később, az előbb idézett mondatban is jelen van: "Zászló (lobogó)". Mert a "Zászló"fejezet az 5. §ban csak "lobogó"ról beszél anélkül, hogy itt a kettő megkülönbözteté se meglenne. Tehát egy fejezet kezdődik címében azzal, hogy "Zászló", és utána az 1. §ban a szóhasználat "lobogó". Amikor a "zászló" először szóba kerül - s ezt volt alkalmam az előkészületek során jelezni , akkor a védjegy elemként való használatáról va n szó, és csak ez után kerül sor a zászló sokkal, mondjuk úgy, átfogóbb és emeltebb szintű használatának kérdéseire. Van itt tehát egy olyan, praktikusnak gondolt megoldás, ami szerény megítélésem szerint nem is praktikus és tartalmilag sem szerencsés. Úgy gondolom, itt már - néhány apróság kivételével, amivel kapcsolatban majd nyilván születik módosítás - csak két dologra szeretném fölhívni a figyelmet. A 9. § egymondatos szövege enyhén szólva nyelvileg nehézkes. A 11. §ban "a történelmileg kialakult form ák szerint is használható a címer és a zászló" - mondja - "például pajzstartóval", úgy gondolom, sok félreértés forrása lehet. A 16. §ban - ez tehát a harmadik - jó lenne konkretizálni a legrövidebb időn belül eltávolítandó régi, úgynevezett címereket - m ert heraldikailag sem voltak az ötvenes években kialakított címerek tulajdonképpeni címerek, csak annak nevezték őket - valami módon, hiszen köztudomású, hogy például a főváros néhány nevezetes pontján és az ország kevésbé nevezetes helyein bizony ezek meg találhatók.
