Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 26 (109. szám) - A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - BÁNYÁSZ JÁNOSNÉ DR. (MSZP):
775 Úgy gondolom, ha a létszámról beszélünk - amivel egyébként a hat ározati javaslat 1. pontja foglalkozik , akkor nem kerülhetjük meg ehhez kapcsolódóan a határozati javaslat 3. pontjában szereplő törekvést, miszerint növelni kell az esti, a levelezős, tehát részidős, valamint kiegészítő és távoktatási formákban részt ve vő hallgatók számát. Ezzel kapcsolatban szeretném felhívni, talán nem először erről a helyről, a figyelmet - személy szerint én először, de más képviselőtársaim is utaltak már erre , hogy a magyar felsőoktatás korábbi tapasztalatai elgondolkodásra intenek ebben a kérdésben. Korántsem biztos, hogy az esti és levelező tagozaton szerzett diplomának ugyanolyan a társadalmi értéke, mint a nappali tagozaton szerzetté. Ha ehhez még hozzáveszem azt, hogy a normatív finanszírozási rendszer azokat a képzési formákat próbálja preferálni, tehát az állami hozzájárulás ott lesz a legnagyobb, ahol első, felsőfokú és lehetőleg nappali tagozaton szerzett diploma jelenik meg, akkor talán arra is ügyelni kell, hogy a részidős és kiegészítő képzés ne lehessen esetleg a kontras zelekció eszköze, hanem próbálja megőrizni az eddig még oly nehezen tartott esélyegyenlőséget. A tervezet foglalkozik az önálló hallgatói munka arányának növelésével. Úgy gondolom, ez egy olyan terület, ahol a felsőoktatásnak még lehetőségei és köteles fel adatai vannak. A magyar felsőoktatási rendszer nemzetközileg elismert. Ezt a teljesítményt óriási tanári munkával és valamennyivel passzívabb hallgatói hozzáállással lehetett elérni. Azt hiszem, a diplomák piacképességét fogja növelni, ha a hallgatói munka , az önállóságra szoktatás és a kreativitás nagyobb szerepet kap már a tanulmányok folyamán. Egy vidéki felsőoktatási intézménykör ismerőjeként azt is meg merem fogalmazni, hogy itt még infrastrukturális tartalékok is akadnak. Személyes tapasztalataim szer int az utóbbi körülbelül tíz évben a felsőoktatási intézmények meglehetősen változatos forrásokból igen nagy technikai bázisra - ha úgy tetszik: hardverre - tettek szert, amelynek a kihasználása pillanatnyilag még nem megfelelő, és amelyekben még további t artalékok vannak. Természetesen nem úgy gondolom, hogy a technikai eszközöket mindenképpen a tanári létszámmal kell összevetni és további megszorításokat alkalmazni, csupán arra szeretnék utalni, hogy az oktatás különböző területein lehetne - vagy lehet is még - az intézményeknél már meglevő eszközöket használni. Számomra - aki elsősorban főiskolai körökben vagyok járatos és ismerős - van egy vonzó pontja ennek a tervezetnek, amely az átjárhatóság vagy - ahogy Dobos Krisztina képviselőtársam említette vagy példákkal utalt rá - az áthallgatás lehetőségét általánosabbá teszi. Én ezt összekapcsolnám a felsőoktatási integráció témakörével, mégpedig elsősorban azzal az elképzeléssorral, amely néhány vidéki városban többkarú főiskolai integráció megteremtését tesz i lehetővé. Tudom azt, hogy szerencsés helyzetben levő budapesti intézmények között, vagy olyan vidéki városokban, ahol az universitasok már megerősödőben vannak, kisebb gond az átjárhatóság és az áthallgatás kérdése. A főiskolás városokban, vagy olyan tel epüléseken, ahol csak főiskolák vannak, sőt akár egyetemek vagy főiskolák vonatkozásában azonban itt nagyon komoly kormányzati tennivalók vannak, ezért örülök, ha ennek a jogi feltételei a határozati javaslat elfogadását követően megteremtődnek. Természete sen abban az esetben, ha az integráció elsősorban stratégiai célokat szolgál, nem pedig rövid távú érdeket szolgáló kényszertakarékosság eszköze. Úgy gondolom ugyanis, hogy a felsőoktatás a szó klasszikusan szép értelmében egy konzervatív ágazat. A felsőok tatás változásai ugyanis nagyon lassan érnek be. Ahhoz, hogy egy új felsőoktatási struktúra meghonosodjon, a gondolat megszületésétől a feltételek megteremtésén át, az első felvételiig és az első diplomáig évek telnek el. (17.30) Tehát a felsőoktatást nem szabad kitenni fél évenként, évenként vagy akár két évenként bekövetkező megrázkódtatásoknak, mert ez nem feltétlenül a minőség javulását, hanem a meglévő eredmények csökkenését vagy feladását is jelentheti.
