Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 19 (107. szám) - A Magyar Honvédség 1995. és 1996. év végi részletes bontású létszámáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - SEBŐK JÁNOS (MSZP):
559 hangsúlyozom: ezt az idézőjelbe tett veszélyt lehet vállalni, mert az ország biztonságpolitikai helyzete adja ezt. Ké rem, én megmondom, csodálkozom azon, amikor egyes politikusok itt olyan nagy zajt csapnak a délvidéken történt eseményekkel kapcsolatosan. Ugye, elhangzott az - a sajtóból értesültem , hogy az egyik képviselőtársunk Perry védelmi miniszter úrhoz fordult a zzal, hogy Magyarországot azonnal vegyék fel a NATOba; vagy elhangzott az, hogy a magyar kormány milyen súlyos hibát követ el azzal, hogy csökkenti a Magyar Honvédség létszámát akkor, amikor erősödik a háború kirobbanásának veszélye. Kérem, azért azt tudn i kell, hogy átsodródások történhetnek, különösen ha a baranyai háromszögben kirobbannak a harcok, de ez csak pár ember, raj- vagy szakaszerőben történhet meg. Ezért voltam megnyugodva, amikor a honvédelmi bizottsággal lenn jártunk Siklóson és Beremenden: a magyar kormány megtette azokat a szükséges intézkedéseket, amelyeket a helyzet követelt - és semmivel sem többet, ez a jó. Ugyanis sem a szerb haderőnek, sem a horvát haderőnek nem célja - mert nincs indoka - az, hogy Magyarország ellen fegyveres támadá st indítson. De ha figyelembe veszik az eddigi figyelmeztetést, akkor még inkább ügyelni fognak arra, hogy sem a reguláris, sem az irreguláris alakulatoktól ne történhessen meg, hogy Magyarország határát szándékosan megsértik - mert ennek nyilván következm ényei vannak. Itt már nem következhet be a '91es vagy '92es határátlépések tárgyalássorozata, hanem vagy elfogják őket, vagy megsemmisítik őket. Ez a lehetőség áll fenn, és ezt kell az ott lévő magyar határvédelmi állománynak megtennie. Ez az a bizonyos egyenlő távolságtartás mindkét fél felé a magyar kormány részéről. Hangoznak el nagyon sokszor olyan ködös valamik, hogy Magyarországot innétonnét támadás veszélye fenyegeti. (18.50) Hölgyeim és Uraim! Ne szelleműzéssel foglalkozzunk, hanem akkor mondja k i mindenki nyíltan és két kérdésre adjon nekem választ, mert csak akkor lehet ténylegesen vitatkozni: ki az vagy melyik ország az, amely Magyarországot meg akarja támadni? Ez az egyik kérdés. A másik kérdés, amelyre választ kérek: milyen indokkal akarja Ma gyarországot megtámadni? Ha ugyanis erre a kettőre választ adnak, akkor lehet indokolni és érveket felsorakoztatni, hogy miért nem teszi vagy nem tudja megtenni. De látatlanban..! Remélem, azt senki nem képzeli el, hogy az űrből jövő hadsereg ellen kell a magyar fegyveres erőknek harcolniuk. Mert akkor a kérdés úgy merülne fel, hogy a sok ország közül miért Magyarországot választják? Nos, tisztelt képviselőtársaim, ez az, amit természetesen mindenkinek értékelnie, elemeznie kell. Arról már nem is beszélek, hogy miért nem fogják azonnal felvenni Magyarországot a NATOba. Mert nyilvánvaló, az képtelenség, hogy fölveszik, mert egy magyar politikus kérte, hogy azonnal vegyék fel. Kérem szépen, mert ott nem hasból és nem érzelemből elemzik és értékelik a biztonsá gpolitikát, hanem konkrét tények alapján. És ezért ott is nagyon jól tudják, hogy Magyarországot semmiféle fegyveres támadás veszélye nem fenyegeti. Sőt megmondom, a három futkosó országot, sem Lengyelországot, sem Csehországot, sem Magyarországot nem feny egeti senki részéről háborús veszély. S higgyék el nekem, Magyarországnak és a többi országnak nem is azért kell a NATOba belépni, mert fegyveres támadás veszélye fenyegeti. Tehát ezzel már kimondtam azt, hogy igenis be kell lépni az európai országoknak a NATOba. Azért kell belépni, mert egyedüli az a politikai és katonai szervezet, amelyre épülve meg lehet teremteni a kollektív európai biztonsági rendszert. Márpedig a cél az, hogy ez a rendszer megteremtődjék, rendelkezzék olyan politikai és katonai erőv el, amely garancia lesz arra, hogy nem fognak sehol hitlerek, mussolinik és sztálinok felnőni, nem fognak ilyen diktatúrákat bevezetni, mert a kollektív erő fogja megfojtani ezeket. Ezért kell a NATOba belépni, hangsúlyozom, és nem azért, mert támadás ves zélye fenyeget bennünket. Ezért kérem, senki ne is számoljon azzal, hogy a következő napokban fölvesznek bennünket.