Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. december 5 (135. szám) - A vagyoni kárpótlási eljárások lezárásával összefüggő egyes kérdésekről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - FODOR SÁNDOR (MSZP):
3562 határozat ellen, fellebbezhet hat hónapig. Ha még ez sem jó, akkor a bíróság újabbat rendelhet el, az megint hatvan nap. Közben a 2. § már arról is intézkedik, hogy a II. földalapból megmaradt földeken ki gy akorolja a tulajdonosi jogát. Valóban van esély arra, hogy ilyen feltételrendszert biztosítsanak az igénylők számára, sőt még azt is kijelenthetik majd, hogy volt föld, de megmaradt, mint ahogy az I. földalapnál is történt. A (2) bekezdésben elismerik, hog y van föld a szövetkezeteknél ingyen és határidő nélküli használatban, hisz erről intézkednek is, sőt átengednek belőle az önkormányzatoknak, ha infrastrukturális célból szükségük van rá. (02.00) De hadd említsem meg, hogy van olyan község, nem nagy számba n, én személy szerint is tudok olyat: 1520 ezer aranykorona van, amit jelenleg a tsz használ ingyenesen, nem tudni, mennyi időre. Ezeket a földeket kellene felülvizsgálni, felülbírálni, megkeresni, és azt hiszem, jó szándékkal több földet lehetett volna k ijelölni. Az 5. § rendelkezik arról, hogy az előbb említett tszeknél lévő ingyenes, határidő nélkül használatban lévő földalap árverési meghirdetésére '96. március 31e után nem kerülhet sor. Gondoltake az illetékesek arra, hogy hány állampolgár intézte sok fáradsággal, rengeteg utazással, a Dunántúlról a Tiszántúlra és fordítva, szabadságukból, utazási költségből, és mennyi időt feláldoztak az ügyintézésre - az idegességről már nem is beszélek , és mi lett az értelme? Szerencsése úgy lezárni valamit, h ogy még messze nincs befejezve? Mi lesz az állampolgárainknak alanyi jogon járó, még ma is több tízmilliárd forint értékű kárpótlási jegyek sorsa? A legtöbb esetben nem ügyetlenségből maradt meg, inkább a kormány ügyeskedéséből. Ugyanakkor demokráciáról, a magántulajdon védelméről beszélünk magyarul: valami egészen jóról beszélünk, és rosszat cselekszünk. Miért nem meri már valaki bevallani a nagy ígérgetők közül, hogy bizony, elnézést kérünk, de közben rájöttünk, vagy befürödtünk, nem tudjuk teljesíteni íg éretünket. Még ez is becsületesebb lenne, mint rossz törvényekkel, rendelkezésekkel lehetetlen és kiszolgáltatott helyzetbe hozni azt, aki semmiről nem tehet és eddig sem tehetett semmiről. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Fodor Sándor úr, Magyar Szocialista Párt, kétperces időkeretben kért szót. Megadom. FODOR SÁNDOR (MSZP) : Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A kárpótlási folyamatot lezáró törvé nytervezet az azon kárpótlási törvények által okozott mindenféle zavarokat próbálja rendezni, amelyeket nem ez a kormány terjesztett a parlament elé. Természetesen nem vitatom én magam sem a kárpótlás szükségességét, de azok a folyamatok, amelyek lezajlott ak, azok a földalapkijelölések, azok a megalapozatlan adatok és államigazgatási határozatnak nevezett értesítések és az 500 forintos licitár valószínű, hogy ha az akkori kárpótlási törvények és azok végrehajtási folyamatai úgy zajlanak le, mint ahogy mind enki szerette és elképzelte volna, akkor ma nem hallanánk olyan felszólalást, mint amit Berregi képviselőtársam is mondott, hogy sok százezer, sok millió, sok százmillió kárpótlási jegy felhasználásra várna és el van értéktelenedve. Ha nem olyan privatizác iós folyamatok zajlottak volna le, amelyek lezajlottak az élelmiszeriparban, ahol a kárpótlási jegyek felhasználása megfelelő helyen sikerült volna a kárpótlásra jogosultaknak, akkor azt hiszem, ma nem ilyen kérdésekről vitatkoznánk és a kárpótlási folyam at egy tisztes, végleges lezárásáról tudnánk beszélni. Jelen időszakban már nincs lehetőség arra, és ez a kormány nem azt vállalta fel, hogy folytatja a kárpótlást, hanem lezárja azokat a folyamatokat, próbálja egy kissé rendezetté tenni, amelyek jogos, jo gtalan események zajlása folyamán előálltak az elmúlt időszakban. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)