Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. december 5 (135. szám) - Az Állami Számvevőszék 1994. évi tevékenységéről szóló jelentés, valamint az Állami Számvevőszék 1994. évi tevékenységéről szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. ROTT NÁNDOR (FKGP):
3546 értékelése most, december első napjaiban zajlik, tehát legalább háromnégy hónap telt el és most is így, mert azért meg kell mondanom, hog y ez a vita, ami most folyik a jelentésről, méltatlan a Számvevőszékhez és méltatlan az Országgyűléshez, mert ha elfogadjuk azt, hogy az Állami Számvevőszék az Országgyűlés legfontosabb ellenőrző szakszerve, akkor sokkal nagyobb figyelmet érdemelt volna, s emhogy e jelentésnek a vitáját ennyire kétfelé szakítsuk. Azt hiszem, egy hónappal ezelőtt vagy még korábban folyt ennek a vitának az első része és a jelentőségéhez méltatlan, hogy éjjel egy órakor kerüljön sor a megvitatására. A sok elismerő szó mellett a zért néhány olyan kérdésre is fel szeretném hívni a figyelmet, amellyel szerintem az Állami Számvevőszék munkáját tovább lehetne és tovább kellene fejleszteni. (0.40) A jelentés, amit olvastunk, tömören beszámol a Számvevőszék legfontosabb vizsgálatairól, rögzíti a főbb megállapításokat és azt, hogy milyen javaslatokat tett a feltárt hiányosságok kiküszöbölésére, a hibák kijavítására, esetenként azt is, hogy milyen további lépéseket tartott szükségesnek. Ugyanakkor hiányzik annak nyomon követése, hogy a Szá mvevőszék javaslatait mennyiben fogadták meg, mennyiben történt meg a hibák kijavítása, mi történt a hiányosságok kiküszöbölése érdekében. Mindez bizonyos fokig érthető, hiszen az ÁSZ javaslatára megtett tényleges intézkedések, legalábbis részben, már a be számolási időszak, azaz 1994 után kerültek sorra. De ezzel együtt is tény marad: az Állami Számvevőszék vizsgálati megállapításainak és a javításra tett javaslatainak a realizálódása kiesik a látókörből. Ezzel a számonkérés, a szankcionálás válik úgyszólvá n követhetetlenné és teljesen bizonytalanná. Nagyrészt ennek a következménye az, hogy az Állami Számvevőszék évről évre megállapítja ugyanazokat a rendellenességeket, ugyanazokat a törvénysértéseket, mint például épp a most tárgyalt 1994. évi zárszámadás e setében is történt, s a következő évben, években nem történik mindezek ellenére semmi javulás. Tehát ugyanazokat a hibákat, ugyanazokat a negatívumokat megállapítják és semmi nem történik, és a következő évben újra megállapítják ugyanazokat a negatívumokat . Ez így követhetetlen és teljesen értelmetlen. Itt feltétlenül gyökeres változtatásokra lenne szükség, ha kell, törvényhozási úton. Azonban elsősorban az Állami Számvevőszéknek kellene elemeznie a helyzetet és kidolgoznia azokat a javaslatokat, amelyek mó dszert és eljárási rendet tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy miként lehetne ellenőrizhetővé és számonkérhetővé tenni javaslatai végrehajtását. Ezután pedig természetesen jogszabályi rendezésre lenne szükség. A másik ilyen, ha úgy tetszik, negatív észrevét el az Állami Számvevőszék jelentésével és általában beszámolóival kapcsolatban, hogy az Állami Számvevőszék nem minősíti a saját megállapításait. Ez bizonyos szempontból érthető. Az Állami Számvevőszék az objektivitást szeretné ezzel produkálni, hogy nem f űz a megállapításaihoz kommentárt. De ez megítélésem szerint nem helyes. Mert az Állami Számvevőszék a vizsgálatai során legalább annyit meg tud állapítani, hogy a vizsgált jelenségeknek, föltárt negatívumoknak mi a súlya és mi a törvényhozás, a parlament szempontjából a jelentősége. És valamilyen módon mégis meg kellene próbálnia súlyozni és minősíteni a föltárt negatívumokat, mert így a képviselő, aki nem szakember, nem nagyon tudja, nem tudja föltétlenül megítélni, hogy az egyes megállapításoknak mi a je lentősége. És főképp azt nem, hogy ezeknek a kijavítása a jelentőségük következtében mennyire sürgős vagy mennyire igényel hosszabb előkészítő munkát. Én azt hiszem, valamiképpen minősítenie, értékelnie kellene a saját megállapításait magának a Számvevőszé knek is. Még egy további hiányérzet is kialakult bennem. A számvevőszéki jelentésből ugyanis nem derül ki, hogy az egyes tárgykörökre, az egyes feladatokra az Állami Számvevőszék mennyi időt, munkát fordított. A műszaki területen ismeretes a mérnöknap, ami egy fizikai mértékegység és le lehet benne