Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. december 5 (135. szám) - Gyimóthy Géza (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez "Aszálykárrendezés szociálliberális módra" címmel - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - GYIMÓTHY GÉZA (FKGP):
3419 A másik cég, az Agrolízing 48 millió dollárért kombájnokat hozott be az adósság terhére. Ám ezek eladhatatlanok, mert kétszer annyiért adják "kedvezményesen", mint amenny iért az oroszoktól beszerzik. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Viszontválasz illeti meg miniszter urat. DUNAI IMRE ipari és kereskedelmi miniszter : Az az igazság, hogy a játékszabályok szerint az a cé g, amely a lebontásban részt vesz, arra az összegre, amelyet vállal, bankgaranciát kellene hogy letegyen. Gyakorlatilag egyetlen magyar cég sem olyan tőkeerős, hogy 148 millió dolláros bankgaranciát le tudjon tenni az asztalra, ezért a bizottság úgy döntöt t, hogy valamennyi cég 10 millió dolláros, úgynevezett rulirozó keretet kap, magyarul 10 millió dollárig kockáztathat. Ha a 10 millió dollár befolyik forintban, akkor kapja meg a következő transot. Tehát egyszerűen ilyen nagyságrendű üzletekről nem is lehe t szó. Köszönöm szépen. Gyimóthy Géza (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez "Aszálykárrendezés szociálliberális módra" címmel ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Gyimóthy Géza úr, a Független Kisgazdapárt képvis elője kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszternek "Aszálykárrendezés szociálliberális módra" címmel. Miniszter úr távollétében, ha a képviselő úr elfogadja, az államtitkár úr válaszol. Jelezte képviselő úr, hogy elfogadja. Megadom a szót Gyimóth y Gézának, a Független Kisgazdapárt képviselőjének. GYIMÓTHY GÉZA (FKGP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Jobban örültem volna, ha Lakos miniszter úrnak tudom feltenni az azonnali kérdést, de mivel szo ciálliberális módra mondtam, hát ugye Lakos úr a szociális, ön pedig a liberális rész. (Derültség.) S valóban úgy összemosódott, hogy néha azt hiszem, ön irányítja a minisztériumot, legalábbis az a liberális szemlélet, amely az aszálykárok megoldására irán yult. Huszonöt éve, egyetemista korom óta figyelem a magyar mezőgazdaság sorsát, de ilyen döbbenetes érzéketlenséget, mint amit önök mutattak az elemi károk enyhítésére, huszonöt év alatt még nem tapasztaltam. Mire gondolok? A Magyar Agrárkamara kimutatása szerint körülbelül 10,5 milliárd forint az elemi kár nagysága, a tavaszi fagykár, a jégkár, az aszálykár, az árvíz- és belvízkár. Ennek legalább 7075 százaléka - mint ön is tudja - aszálykár, azon belül is elsősorban az alföldi megyék szenvedtek az aszál ykártól. Júniusban, amikorra a betakarítás megtörtént, az ellehetetlenült termelők segítségért fordultak nem a jeruzsálemi, nem a telavivi, nem a washingtoni kormányhoz, hanem a magyar kormányhoz, mert itt élnek. Szerették volna, hogy a következő vetésre, tehát szeptember végére, október elejére, november elejére a búzavetésre, a gabonavetésre fémzárolt vetőmagot tudjanak venni, műtrágyát, egyáltalán indulni tudjanak. Önök borzasztó mulasztást követtek el. Például a mezőgazdasági bizottságban ötször hallga ttuk meg önöket, illetve beosztottjaikat. A Földművelésügyi Minisztériumban hatalmas érzéketlenséget tapasztaltunk, nagyon keményen kritizáltuk önöket. Az 5,2 milliárd forintból önök most is csak hitelengedményeket tesznek, és azok, akik nem vettek fel hit elt - márpedig ők vannak jóval többen - semmi kedvezményben nem részesülnek. Bűnös mulasztás az, amit önök a magyar mezőgazdaság és a magyar jövő szempontjából elkövettek. S nem lehet arra fogni, hogy a Pénzügyminisztérium így intézkedett. Mert miért nevez ik