Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 12 (105. szám) - A Magyar Köztársaság és a Litván Köztársaság között Vilniusban, 1992. augusztus 8-án aláírt, a baráti kapcsolatok és együttműködés alapjairól szóló szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslat határozathozatala - Személyi ügy: - DR. SZABÓ IVÁN (MDF): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (dr. Salamon László):
341 Végül ké rdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztjae a bizottság tagjául dr. Sümeghy Csaba képviselő urat, a Fidesz Magyar Polgári Párt frakciójából. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 260 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal szemben, 22 tartózkodá s mellett dr. Sümeghy Csaba képviselő urat a bizottság tagjává megválasztotta. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében most megválasztott képviselőtársainknak eredményes munkát kívánjak új megbízatásukhoz. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a bizottság tisztségviselőinek személyéről a bizottság tagjainak ajánlása alapján későbbi ülésén határoz az Országgyűlés. Tisztelt Országgyűlés! Két frakcióvezető neve látható a képernyőn. Tájékoztatom őket, hogy a szavazás i ndokolására vagy ügyrendi kérdésben való felszólalásra van lehetőség. Először kérdezem Szabó Ivánt, a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetőjét, ügyrendi kérdésben kíváne szólni. (Igen.) Igen. Megadom a szót. DR. SZABÓ IVÁN (MDF) : Annyiban ügyrendi kérdés, hogy egyetlenegy dolgot szeretnék a parlament jegyzőkönyvében rögzíteni: amióta a szabadon választott parlament 1990ben megalakult, példátlan, nem fordult elő, hogy egy párt jelölését egy bizottságba a kormánykoalíció és az ellenzék egyes része - a Kisga zdapárt - nem szavazta meg. Ezzel egy olyan precedenst teremtettek, amelyre a magyar parlamentben eddig nem volt példa. (Taps az MDF, a KDNP és a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Megkérdezem Szájer József frakcióvezető urat, ügyrendi kérdé sben kíváne szólni, vagy határozatot kíváne indokolni? DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Azt szeretném javasolni, hogy ebben az ügyben hívjuk össze a házbizottságot, ugyanis teljes mértékben egyetértek azzal - hiszen ez tény , amit Szabó Iv án mondott, hogy ilyen még nem fordult elő. Ez gyakorlatilag visszamenőleg is megkérdőjelez mindenfajta ilyen megállapodást, valamint azoknak a szavahihetőségét, akik most másképpen szavaztak, mint ahogy a frakcióvezetőjük erre kötelezettséget vállalt a há zbizottság ülésén az elmúlt héten, amikor bejelentették ezeket a neveket. Ezen kívül csak jelezni szeretném, hogy a Fidesz frakciója sem örömből szavazott meg nagyon sok olyan személyt, aki ezen a listán szerepelt, vagy a régieken, amikor bizottsági szavaz ás volt. Akkor sem örömünkben vagy lelkesedésünkben szavaztuk meg, hanem azért, mert a politikai megállapodások kötik azokat, akik abban részt vesznek. Aki ezt felborítja, az annak a felelőssége. (Közbeszólás: Úgy van!) Végül azt szeretném megjegyezni - és ez az ügyrendi része a hozzászólásomnak , hogy az egész szavazás nem a Házszabály szerint zajlott. Ezért már szerettem volna az elején fölemelni a kezemet, de elnök úr elkezdte az egyenkénti szavazást. A Házszabály 31. §a világosan kimondja, hogy a bizo ttságokkal kapcsolatban módosító indítványokat csakis az illető párt frakcióvezetője tehet. (17.50) Ennek értelmében nincsen mód a külön való szavazásra. Amúgy pedig a külön való szavaztatás egy ügyrendi javaslat, amelyről a Háznak abban az esetben, ha még is így döntene, külön kell szavaznia. Ennek megfelelően az, ami itt az elmúlt negyedórában folyt, nem a Házszabály szerint folyt. Ha a Házszabály szerint folyt volna, akkor nem is lett volna olyan lehetőség, hogy egy vagy két képviselőt kiszavazzanak erről a listáról. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Salamon László) :