Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. december 4 (134. szám) - A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP):
3326 Itt most egy olyan joganyag részletes módosításával foglalkozik a Ház, amely joganyag felöleli úgy a lakások, mint az egyéb helyiségek értékesítésének a rendjét, és most mi mé gis csupán csak az egyik elemet tárgyaltuk a javaslatot beterjesztő szándékának megfelelően; és fennmaradt ugyanennek a kérdéskörnek mesterségesen leválasztott, másik irányú problémacsomagjának a kezelése: a helyiségek, az üzlet- és üzemhelyiségek kérdéskö rének a megoldása. Amikor egy ingatlant értékesítenek, akkor tulajdonképpen nem lehet megkülönböztetést tenni abban a tekintetben - a jog klasszikus értelmezése alapján , hogy a használó azt alvás, üzlethelyiség vagy üzem céljára hasznosítja és használja. Eklatánsan bizonyítja ezt például a műteremlakások problematikája. Akkor, amikor valaki művészként alkotás létrehozatalához használja, hasznosítja a helyiséget, akkor a jog klasszikus értelmében mesterséges és tarthatatlan olyan diszkrimináció, amely péld ául a nem a művészi értelemben vett alkotók által használt helyiségeket egész más módon próbálja kezelni. Itt arról van szó, hogy van egy volt állami tulajdonban levő ingatlan, az ingatlanban van egy felépítményi rész, attól, hogy szobor készítésére vagy t eszem fel termelőeszköz megjavítása céljára használják fel ugyanazt a területet, az ingatlan területét, semmi nem támasztja alá, hogy ilyen vagy olyan módon rendezze a jogszabály ennek a körülményeit. Amikor a jogszabályok előírták a kötelező értékesítést, ezt csak a lakások tekintetében igyekeztek végrehajtani, ugyanakkor nem hajtották végre - megítélésem szerint teljesen mesterséges diszkrimináció alapján - az üzlethelyiségekre vagy üzleti gazdasági célú hasznosítású helyiségekre. Én a magam részéről ezze l nem értek egyet és azzal pláne nem értek egyet, hogy most, évekkel később, amikor ennek a törvénynek a módosítását a Ház elé, az igen tisztelt Magyar Országgyűlés elé tárták, akkor nem tartalmaz olyan kitételt, olyan kötelező, az önkormányzatokra vagy az önkormányzatok alá rendelt, általuk létrehozott egyéb szervekre nézve kötelező iránymutatást, amely azt mondaná ki, hogy az üzlethelyiségek sorsa éppen olyan jogilag minden vonatkozásában, mint a lakóterületeké, hiszen tudjuk, hogy nagyon sok esetben üzle tlakások voltak és vannak. Mennyiben érdemel pozitív diszkriminatív kezelést egy olyan helyiségnek a sorsa, amelyet alvásra használnak, azzal szemben, amit bizonyos kereskedelmi forgalomban szokásos tárgyak elidegenítésére hasznosítanak. Én a magam részérő l ezzel nem értek egyet, és szeretném felhívni az igen tisztelt belügyi kormányzat figyelmét arra, hogy ennek az anomáliának a következménye egész szélsőséges esetekig is eljuthat, méghozzá úgy, hogy aki elmegy a szélsőség irányába - jogi szélsőséget értek ezalatt - teszem fel, jó szándékkal teszi ezt, mert abban a hiszemben van, hogy az ő magatartása, az ő cselekedete megfelel a magyar törvényes rendnek. Hivatkozni kívánok a budapesti V. kerületi belvárosi, lipótvárosi önkormányzat 14/1995. június 23i kel tű rendeletére, amely az üzlethelyiségek vagy üzemhelyiségek bérletét kívánja rendezni. Abból az alapállásból indul ki - meggyőződésem szerint teljesen tévesen , hogy olyan tulajdonosi pozíciót foglal el az önkormányzat ebben a jogszabályban, minthogyha a z ingatlanok az ő valódi tulajdonai lennének. Tehát sui generis módon rendelkezik fölöttük, pedig hogyha megnézzük, ezeket a helyiségeket az önkormányzat egy állami rendelkezés folytán kapta meg gyakorlatilag ellenszolgáltatás nélkül, és mégis olyan előfel tétel- sorozatot próbál a tulajdonosi pozíciójából, amely kombinálódik államigazgatási erővel is, ezekből kiindulva olyan módon próbál fellépni a bérlőkkel szemben, olyan kényszerhelyzetet alakít ki a bérlők számára, amely jogállamban meggyőződésem szerint tarthatatlan. Itt nem csupán bérletidíjmeghatározásról van szó, hanem mint ahogy ennek a rendeletnek a III. fejezete tartalmazza, egy új jogi kategóriát próbál meghatározni és érvényesíteni, a bérleti jog ellenértékét határozza meg. Ez a 20. §, amelynek ez a lényege - és most az igen tisztelt Ház elé ezt nem tárom részletesen, mert ebben a pillanatban nem arról van szó, hogy a részletszabályokat értelmezzük , hanem olyan
