Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 28 (132. szám) - Dr. Sepsey Tamás (MDF) - a miniszterelnökhöz - "Elmondhatják-e önről a kárpótlásijegy-tulajdonosok, hogy a magyar miniszterelnök úr szavatartó ember, avagy nem ismeri ön azt a mondást, hogy az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó?" - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
3096 2. A politikai üldözöttek kárpótlásával összefüggő törvénytervezet 1995 szeptemberétől, tehát az idén ősztől itt fekszik, a p arlament ezt többször vitatta. Mi készek vagyunk arra, hogy '95ben, az idén megszülessen ez a törvény. Konkrétan, ami a kérdését, a kárpótoltak jegyeinek a privatizációban való felhasználását illeti: Én bekértem az ezzel összefüggő konkrét adatokat, mert nem érdemes itt különböző, az ön által megfogalmazott javaslatokkal most foglalkozni, hanem azzal, hogy mi történt - és ez a döntő. '94. szeptember és '95. szeptember között az ÁPV Rt. és annak jogelődjei 26,7 milliárd forint összegben biztosítottak a priv atizációval kapcsolatban kárpótoltaknak kiváltást. Ehhez jön a Pannon Váltó Rt. részvénycsomagja 1,2 milliárd forint értékben. '95 szeptemberében a stratégiai cégeknél 39,3 milliárdos, tehát közel 40 milliárdos kárpótlási jegyekkel történő kielégítést dönt ött el az ÁPV Rt. igazgatótanácsa. Ehhez jön aukciós részvénycsomagvásárlási lehetőség 1,3 milliárd, az agrárszférában pedig 9,6 milliárd forint értékben. Képviselő úr, ha ezt összeadja, ez összesen 78,1 milliárd. Én abban az ominózus beszédben azt említe ttem, hogy 50 és 80 milliárd forint között biztosítjuk a kárpótoltaknak a privatizációban való részvételt. Tehát 78,1 milliárdra készült el ajánlat. Az önök kormányzása alatt összesen, tehát háromszor ennyi idő alatt, mint mióta ez a kormány működik, 90 mi lliárd forint értékben biztosítottak a kárpótoltaknak kárpótlást; a mostani közel 80, és még nem fejezzük be, mert vizsgálja az ÁPV Rt. a kiváltás és a felvásárlás kárpótlási jegyekkel történő lehetőségét. (Közbeszólás jobbról: Hol van?) De a közel 80 mill iárd - ez tény. Tájékoztatásképpen el kívánom mondani, hogy november 29étől, a holnapi naptól kezdődően több mint száz bank foglalkozik ezeknek a realizálásával. (15.20) A másik dolog, amit még meg kívánok említeni: nem ennek a kormánynak a tevékenysége k övetkeztében esett vissza a kárpótlási jegyek értéke, és nem ez a kormány teremtette meg azt, hogy az elsődleges kárpótoltakat nem megfelelően karolták fel. Sőt, az összes eddigi, 1213 hónap alatt hozott döntés preferálja az elsődleges kárpótoltakat. S ha dd tegyek még ehhez valamit hozzá, tisztelt képviselő úr, akinek nagy tapasztalatai vannak a kárpótlás terén. Sajnos erre a kormányra szakadt az a feladat is, hogy a felhasznált kárpótlási jegyek megsemmisítéséről is gondoskodjunk, amit önök nem tudtak elv égezni az elmúlt hónapok, évek során. Ez is hozzátartozik a képhez. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ. (Derültség.) DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) : Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön a ká rpótoltaknak 7080 milliárd forintos vagyon felajánlásáról szólt. Kárpótolt pedig az, aki az elszenvedett sérelme, az elvett vagyona után kapta a kárpótlási jegyet. Aki kárpótlási jeggyel rendelkezik, az nem mindig kárpótolt, mert igen sok olyan személy va n, aki fölvásárolta ezeket a jegyeket. (Mozgás és zaj a bal oldalon.) Ezeknek a fölvásároló személyeknek önök 68 milliárd forint értékű vagyont adtak, az eredeti jogosultaknak pedig 2 milliárd forint értékű vagyont. (Derültség és zaj a bal oldalon. - Taps a jobb oldalon.) Hadd válaszoljak az ön által felvetettekre Arthur Koestler Sötétség délben című művéből egy idézettel, méghozzá a kommunista Rubesov - aki be lett börtönözve - töprengésének a felidézésével: "Rá kell jönnie az okára, hogy miért fogyatékos a párt. Mi hoztuk el az igazságot, a mi szánkból azonban hazugságnak hangzott. Elhoztuk nektek a szabadságot, a mi kezünkben azonban korbácsnak látjátok. Az eleven életet kaptátok tőlünk, és mégis, ahol felhangzik a szavunk, elhervadnak a fák és száraz lev eleket hord a szél." (Mozgás és zaj a bal oldalon.) Tisztelt Országgyűlés! Sok százezer üldözött, szabadságától megfosztott, vagyonából kiforgatott, eredeti kárpótlásra jogosult nevében, akiket ez a kormányzat ismételten megfoszt a vagyonuktól,